Orosz Barbara tavalyi bejglijének sikerén felbuzdulva 2009-ben is felkértünk egy magyar hírességet, készítsen el egy olyan karácsonyi édességet, amit még sohasem csinált. A Velvet idén az SP-ként ismert Éder Krisztiánnal vonult a konyhába, akinek gasztronómiai műveltsége kimerül a melegszendvicsekben és az instant levesekben, így kifejezetten kíváncsiak voltunk, mire jut a marcipános szaloncukorral. Némi segítséggel ugyan, de sikerrel járt. Videó Éder Krisztiánról, oktató képgaléria a szaloncukor-készítésről.

Miután a 21 éves, kétszeres Viva Comet-díjazott Éder Krisztián nem mozog túl otthonosan a konyhában, felkértük, készítsen szaloncukrot a Bakos Marcipán Kft. kézműves műhelyében. Eredetileg úgy terveztük, hogy legfeljebb a recept felolvasásában leszünk a segítségére, de Bakos László ügyvezető igazgató lépésről lépésre felkészítette szaloncukorkészítésből. Az is csak a helyszínen derült ki számunkra, hogy feleslegesen hoztuk magunkkal az alapanyagokat, Bakos László ugyanis már mindent előkészített, mire odaértünk.

Bár a videót Orosz Barbaráéhoz hasonlóan oktatófilmnek terveztük, végül portré lett belőle, a szaloncukorkészítés folyamatát pedig képekben rögzítettük. A hellyel és az ott dolgozókkal történő ismerkedés után Éder még egy félóráig kényelmetlenül mozgott a helyen, de azt követően már szinte kérdés nélkül kavargatta a vízben oldódó cukrot, ami később az előkészített dióőrleménnyel vegyítve a marcipánmasszát adta. Annak ellenére, hogy úgy gondoltuk, a szaloncukor elkészítéséhez rengeteg idő és hatalmas konyhai ismeret szükséges, a kész eredmények tudatában elkönyvelhettük, hogy mindössze 1,5 óra alatt tökélyre fejlesztettük a  karácsonyi édesség házi elkészítésében való jártasságunkat.

A lehetetlennek tűnő feladatot SP végül nagy precizitással spékelve megoldotta, és miközben az alapanyagokat összepakolta, arról is tudomást szereztünk, már hozzászokott ahhoz, hogy a Velvet kommentelőivel párhuzamban honlapjának látogatói is gyakran lebuzizzák, így egyáltalán nem zavarja. A 21 éves ügyeletes tinibálvány arról is beszámolt, hogy Zimány Lindával ugyan „sokat pörgött” – és ezzel nem a tudatmódosító szerekre utaltunk –, viszont a pletykákkal ellentétben sohasem jártak együtt.

Édernek egyébként sincs ideje tartós kapcsolatra, de azért nem sajnáljuk nagyon, mert – ahogyan ő fogalmazott - az igényei ki vannak elégítve. A 21 éves, magát nem énekesnek, hanem előadónak valló soproni Éder Krisztián egyébként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakos hallgatója, és a zenélés mellett még egy fotográfus retusőreként is dolgozik. A Velvetnek kitárulkozva Éder arról is beszámolt, hogy a tinik leggyakrabban a „szívesen lennék a modelled” – szöveggel próbálkoznak nála, de miután a lányoknak – Éder menedzserének személyében – egy újabb rostán is át kell esniük, általában visszalépnek a felajánlkozástól, és bevallják, ők tulajdonképpen nem is modellkedni szerettek volna.