Lezárult évvégi mikulásos játékunk, és ugyan nem jeleztük az elején, de a játék végén nyereményt adunk annak, aki a legtöbbször helyesen megtippelte, ki van a szakáll mögött. Persze nem szóltunk, hogy nyereményekért megy a kommentelés, de így legalább biztosra vehettük, hogy akik beírják a jó választ, a saját örömükre teszik, és nem egy nyeremény miatt.

Örülünk, hogy egy rajongói csoport szinte minden posztban meglátta Vona Gábort, Terry Blacket és Morvai Krisztinát. Sajnáljuk viszont, hogy az ő vágyaikat nem tudtuk teljesíteni, talán majd jövőre.

És akkor nézzük a legtöbbször helyesen tippelőket! Az egyes posztoknál azt néztük, hogy melyik kommentelőnktől érkezett az első helyes megfejtés. A kommenteket végigböngészve az első helyen négyes holtverseny alakult ki Micky79, Fidel Castrol, Flowerofhope és Magdinéni között. Ők mindannyian kétszer írták meg elsőként a helyes megfejtést. Ezért megint átfutottuk a kommenteket, itt már azt figyeltük, hogy a kommentelők közül ki volt az, aki a legtöbbször írta meg másodikként a helyes megfejtést. Itt bejöttek új nevek, Máb királynő és Dancegirl26 többször is elcsípték a második helyet, elsők viszont csak egyszer voltak.

A holtversenyben lévő elsők közül a második rostában Flowerofhope begyűjtött egy második helyet is, de ez is kevés volt a végső győzelemhez, mert Fidel Castrol két első és két második hellyel megnyerte a versenyt.

Nem fogják kitalálni, mi a nyereménye! Megkapja azt a jelmezt, amit eddig 29 magyar celeb öltött magára néhány kép erejéig! Mostanra erősen meglátszik rajta az igénybevétel, az öve kicsit kezd szétmállani, a szakáll is rozogább, mint az elején, ráadásul számos rúzsfolt díszíti. Az viszont egészen biztos, hogy ennyi celeb DNS-éhez ennyire könnyen még senki sem jutott!

Gratuláljunk együtt Fidel Castrolnak!

Így juthat a győztes a nyereményéhez!

Fidel Castrolnak annyi a feladata, hogy jelentkezzen a velvet(kukac)mail.velvet.hu vagy az mm(kukac)mail.index.hu címen, hogy megbeszéljük, mikor adjuk át a nyereményt. Fontos, hogy arról a címről írjon, amelyhez az Indapass regisztrációja is tartozik, hogy össze tudjuk kötni egymással a személyt és a nicknevet!