Önzésből jótékonykodunk karácsonykor
A képeken látható karácsonyi csillagokra egy mentségünk van: jótékonyságból vettük meg magunknak otthonra családilag. Egy sclerosis multiplex-alapítványhoz járultunk hozzá a vétellel, tekintettel arra, hogy a betegséggel sajnos két ismerősünk is érintett. Persze a minimális összeget csillag nélkül is befizethettük volna az év bármelyik időszakában, de mi ilyen felszínesek vagyunk, hogy ajándékot kell az orrunk elé lóbálni, hogy észre vegyük magunkat. Elfogadtuk tehát a csillagot, ki is akasztottuk otthon. Nem egy különösebben előkelő helyre, hanem csak a nappaliban a szekrényajtó gombjára.
Amint az a fotókon jól látszik, a kiakasztás oka nem lehetett az, hogy az arany-, illetve ezüstcsillag különösebben ízlésese vagy dekoratív lenne. Az ok ezek szerint másban keresendő: nyilván most, hogy karácsony van, tudat alatt (vagy fölött) szeretjük nap mint nap figyelmeztetni magunkat arra, hogy ha egy kicsit megerőltetjük magunkat, egész normálisak is tudunk lenni, és áldozunk legalább egy kis aprópénzt egy jótékony célra.
Valamiért csak az aranyszínűt akasztottuk ki, az ezüstös benne maradt a fóliában a fiókban, de arra akárhányszor csak ránézünk, eszünkbe jutnak a betegségben szenvedő ismerőseink. Meg eszünkbe jutunk mi magunk is, hogy legalább egy minigesztussal próbáltunk segíteni rajtuk. És ettől, akárhányszor csak ránézünk a csillagra, jobban érezzük magunkat. Karácsony alkalmából biztos nagyon sokan jótékonykodnak, mi azon gyarlók közé soroljuk magunkat, akik bevallják, hogy a nemes gesztus kevésbe nemes indítéka részben az volt, hogy egy kicsit jobban szerettük volna magunkat érezni. Aki nem félig-meddig önzésből jótékonykodik, az valószínűleg egy szent.
Karácsony = csillám a felmosórongyon
Négy-öt napja lóg ott az aranyszínű csillámmal beszórt csillag a szekrényajtón. Bár a karácsonyi nagytakarításnak nem jött még el az ideje, sajnos az időjárás miatt akkora lett a kosz a lakásban, hogy muszáj voltam vödröt és rongyot ragadni, hogy egy kicsit vékonyítsak a padlót fedő sárrétegen. Aztán amikor a szekrény előtti padlórészen végighúztam a felmosórongyot, a szakadozott anyag azonnal csillámlani kezdett.
Mint kiderült, a jótékony csillagra nincsenek ráragasztva az arany színnel villogó parányi szemcsék, hanem azok csak úgy ott vannak, és szépen hullanak lefelé, ahogy kedvük tartja, majd félelmetes önállósággal és gyorsasággal migrálnak a lakás egyéb helyiségeibe (azóta már a vécében is találtam aranycsillámot.)
Tudom én, hogy nem kéne mindenben szimbólumot keresni, de ahogy ott a padlón térdeltem, kezemben az sártól csöpögő, de közben mégis aranyosan csillámló felmosóronggyal, keresés nélkül is eszembe jutott egy hasonlat. Hogy valami ilyesmiről szól ez az egész karácsonyi időszak: a giccsnek, jótékonyságnak és önzésnek ez a csillámló keveréke valahogy a legszürkébb hétköznapokba, a legunalmasabb melókba is beszüremkedik ezekben a hetekben.
Az év többi hónapjában ha végighúzom a padlón a felmosórongyot, csak por vagy sár van rajta. Ha decemberben húzom végig, akkor is ott van rajta az egész évben szokásos mocsok, de legalább van a tetején egy kis aranycsillám.