horoszkóp

A legöregebb karácsonyfa 125 éves, 150000 volt a legtöbb égő egy fán

mm
2010.12.24. 08:29
Kaptunk egy sajtóközleményt a Guinness World Recordstól, amiben egyrészt leírják, hogy az igazán elszánt rekordrajongók most már iPaden is tudnak rekordokat nézegetni, mert karácsony alkalmából elkészült a könyv iPades változata, másrészt megosztottak velünk néhány érdekes karácsonyi rekordot.

Az iPadre optimalizált könyvet a kanadai Jean-Guy Lacquerre-rel reklámozzák, aki azzal került be a könyvbe, hogy neki van a világon a legtöbb Mikulás-relikviája. “Jean-Guy érdeklődése 1988-ban fordult a Mikulás figurák felé, miután elhunyt rokonai után örökölt néhány különleges, az 1900-as évek elejéről származó darabot. Ezután kezdett el Mikulás relikviákra vadászni, a képeslapoktól és prospektusoktól kezdve a különböző játékokig és poszterekig” - írja a férfiról a közlemény.

De persze a minél több tárgy felhalmozása mellett akad még egy pár, kifejezetten a karácsonyhoz köthető rekord is a könyvben.

A legtöbb Mikulás egy helyen fedőnevű rekordot, vagyis azt, hogy mi volt az a legnagyobb tömeg, ami beöltözött Mikulásokból gyűlt össze, az írországi Derry tartja. Itt 2007. december 9-én kicsivel több, mint tízezer ember öltözött Mikulásnak.

A legnagyobb adventi naptárat a londoni St. Pancras vasútállomáson állították fel, szintén 2007-ben az állomás felújításának ideje alatt.  A naptár 73 méter magas és 23 méter széles volt. A legnagyobbak vonulatból vegyük még ide a legnagyobb karácsonyi énekkart, amit 2004-ben a Bob Jones Egyetemen hoztak össze, és 7514 ember énekelt benne, viszont valószínűleg nem volt olyan szórakoztató, mint a Gwar énekkara .

A Mikulás, az énekesek és persze a szeretet mellett a karácsony és a karácsonyi hangulat igen fontos szereplője a karácsonyfa is, így természetesen ilyen rekordok is születtek az évek alatt.

A legtöbb karácsonyfaégőt például a kölni dómhoz kiállított jótékonysági karácsonyfára, az RTL ChariTree nevű fájára aggatták 2006-ban. Összesen 150000 égőt raktak a valószínűleg igen magas fára.

De hiába volt valószínűleg magas az RTL karácsonyfája, a legmagasabb fának járó címet már 1950-ben megszerezte a seattle-i Northgate bevásárlóközpont fája. A bevásárlóközpont egy 67,36 méter magas Douglas fenyőt állított ki.

A legöregebb karácsonyfával pedig az angliai Chippenhamben élő Janet Parker büszkélkedhet. A fát még a nagynénje vásárolta 1886-ban, de a fa nem kivágott volt, hanem egy díszes edényben vette gyökerével együtt. A fa mindössze 30 cm magas, de Parker minden évben feldíszíti.