Az Árukereső karácsonyi sajtóközleményéből kiderül, hogy a magyarok átlagosan 33800 forint értékben ajándékoznak az ünnepekkor. A közlemény szerint a magyarok 61 %-a harmincezer forint alatt költ karácsonykor, 23 % harminc- és ötvenezer forint között vásárol, míg 16 % ötvenezer forint felett. A legtöbbet költők között van az a 3 %, amelyik százezer forint felett költekezik karácsonykor. Egy ember ajándékára átlagosan ötezer forintot költünk. A férfiak átlagosan hat, míg a nők átlagosan nyolc embert ajándékoznak meg.

Az oldal az ötezer főn végzett felmérését Romániában és Bulgáriában is elvégezte, így kiderült, hogy Magyarországon több, de apróbb ajándékot szokás adni karácsonykor, míg a másik két országban inkább azt vallják, hogy kevesebb embert ajándékoz meg egy ember, de azokat nagyobb értékben.

A legnépszerűbb ajándéktípus továbbra is a ruhanemű, az ajándékozottak 64 %-a talál december 24-én este pulóvert, zoknit, nyakkendőt vagy valamilyen egyéb ruhadarabot a fa alatt. A második helyre a gyerekjátékok futottak be, a vásárlók 53 %-a mondta azt, hogy tervez játékot venni. A harmadik legnépszerűbb csoportban a kozmetikumok vannak, a vásárlók 49 %-a vásárol ilyet karácsonykor.

A férfiak és a nők kétharmada műszaki cikkekre, illetve ruhaneműkre vágyik, ez alapján egy mp3 lejátszós sapka ideális tartalékajándék lehet a számolásban véletlenül kifelejtett rokonok számára.

A tartalékajándékok képzése azért is fontos lehet, mert a felmérés szerint viszonylag későn, viszonylag gyorsan megpróbáljuk letudni a vásárlást. A legtöbben csak a karácsonyi katalógusok kézhezvételekor kezdenek el ajándékokban gondolkozni, az ünnepet megelőző 1-2 hétben, majd a vásárlást is lebonyolítják 2-3 nap alatt.

A megkérdezettek mindössze egyharmada tölt időt az ajándékok gondos megtervezésével, heteken keresztüli agyalással. Sőt olyanok is vannak, akik saját bevallásuk szerint egész évben a megfelelő ajándékot keresik. A románoknál 11 %, a bolgároknál 17 % az, aki alaposan megrágja magában, hogy mit vegyen karácsonyra.

Ez azért is lehet így, mert a románok 70, a bolgárok egészen megdöbbentő, 89 %-a kerek-perec megkérdezi, hogy ki, mit szeretne karácsonyra kapni, így megspórolják maguknak azt az időt, amit a másik vágyainak kifürkészéseivel kell tölteniük. A magyarok csak 43 %-a kérdezi meg a szerettét, hogy valóban Jingle Bellst csipogó bögrét szeretne-e.