horoszkóp

Kezdődik a karácsonyi fogyasztóvédelmi ellenőrzés

2010.11.22. 13:48

Hétfőn kezdődik és Karácsonyig tart a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és társszerveinek országos karácsonyi ellenőrzése. Pintér István, a hatóság főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: az ellenőrzés célja a fogyasztók egészségének és biztonságának, valamint a gazdasági érdekeknek a védelme. A hatóság idén az áruházláncokra fókuszál, és kiemelten figyel a műszaki cikkekre, valamint arra, hogy a meghirdetett akciók megvalósulnak-e.

Pintér István elmondta: az ellenőrzésen a veszélyes termékeket, illetve a súlyos, szándékos kárt okozó árusokat szeretnék kiszűrni. Hozzátette: ezek során szorosan együttműködnek a társhatóságokkal, például az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, valamint civil szervezetekkel, így az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel. A főigazgató arról is beszámolt: múlt héten egy határmenti megállapodást is megkötöttek a szomszédos országokkal, így közös, nemzetközi ellenőrzésekre is számítani lehet.

Fülöp Zsuzsanna, a hatóság szóvivője arról beszélt: fokozottan figyelnek a szezonális műszaki cikkekre, például a fényfüzérekre, valamint a gyermekeknek szánt játékokra. Előbbiek esetében balesetveszélyes lehet a füzér külső kialakítása, a huzal vastagsága, a szigetelés, valamint a tehermentesítés hiánya, ami folyamatos használatkor a kábel elszakadását okozza. Az ellenőrzéseken ezeket a termékeket tűzállósági vizsgálatnak is alávetik.

A szóvivő szerint a másik fontos ellenőrzési terület a bevásárlóközpontoké lesz, ahol az akciókra figyelnek. A többi között nézik az eladási és az egységár feltüntetését, azt, hogy forintban írják ki az összeget és az áfát is tartalmazza. Emellett azt is megnézik, hogy a reklámújságban hirdetett akciók valóban megvalósulnak-e - tette hozzá.

A hatóság partneri viszonyt szeretne a kereskedőkkel, a kisebb szabályszegéseknél pedig bírság helyett csak figyelmeztetnének. A szervezet külön kiadványt is készített a vállalkozóknak, amelyben minden fontos tudnivalót és a jogszabályi hátteret is összegyűjtötték. Ugyancsak összeszedték a fogyasztók számára hasznos tanácsokat is, amelyet egy ünnepi kiadványban lehet megtekinteni. Ez a többi között kitér arra, hogy műszaki terméket senki ne vegyen utcán, vagy aluljáróban, mert egyrészt tilos az árusítás, másrészt nem éri meg, mert nem lehet kipróbálni, hiba esetén pedig visszavinni sem - mondta Fülöp Zsuzsanna.