Elkezdődött az adventi időszak, ünnepi fénybe borultak a városok a világ különböző pontjain, és sorra nyitják meg kapuikat a karácsonyi vásárok. Míg Svédországban a világ legnagyobb karácsonyfájával készülnek az ünnepekre, addig Hondurasban szalmaszarvasok őrzik az utcákat, Bergenben pedig elkészítették a város mézeskalács mását.

És lőn világosság

Egyes hazai boltokban már október végén lehetett kapni csokoládéból készült Mikulásokat (körképünk itt olvasható), valamint szaloncukrot, ami kicsit korainak tűnt, de vasárnap ténylegesen beköszöntött az adventi időszak, és a világ különböző pontjain ünnepi díszbe borították a városokat, sorra nyílnak meg a különböző vásárok. New Yorkban idén is egy óriási fát állítottak a Rockefeller Center elé, és a karácsonyi világítást november harmincadikán már be is kapcsolták. A 12 tonnás, közel 28 méter magas fát Mahopac közelében vágták ki, és összesen harmincezer darab apró, környezetbarát LED-del díszítették fel. Összesen nyolc kilométernyi kábelt használtak fel, és a fa tetején egy Swarovski-kristályokkal kirakott csillagot helyeztek el.

Drezdában immár 576. alkalommal rendezik meg a Striezelmarktot, és idén összesen 240 bódé várja az érdeklődőket egészen december huszonnegyedikéig. A helyszínen természetesen lehet vásárolni a német kultúrkörben fogyasztott gyümölcskenyérből, a stollenből, amit régen striezelnek hívtak, innen is kapta a vásár a nevét. Természetesen a német fővárosban, Berlinben is készülnek az ünnepekre, november 27-én több tucat diák öltözött be angyalnak illetve Mikulásnak. Akárcsak New Yorkban a Rockefeller Centernél, Berlinben is november harmincadikán kapcsolták be az ünnepi világítást, így az Unter den Linden fái éjszaka igazán csodálatos látványt nyújtanak. Winterberg várost – igaz kicsit szerényebb kivitelezésben – szintén feldíszítették, de ott már november 24-én beüzemelték az ünnepi fényeket.

A világ legmagasabb karácsonyfája?

A norvégiai Bergenben egy miniatűr süteményvárossal várják a karácsonyt. Az AFP szerint házak százait készítették el, és persze a hajók, a hidak és egyéb építmények sem hiányozhatnak. A városka megalkotásában állítólag minden évben segítenek óvodás és iskolás gyerekek is. A miniatűr Bergent november huszonhatodika óta lehet megtekinteni, és remélik, hogy idén több százan lesznek majd kíváncsiak a mézeskalácsból készült városra. Strasbourgban lényegesen több látogatót várnak, a remények szerint közel kétmillió ember látogat majd el a karácsonyi vásárra, amit november huszonhatodikán nyitottak meg. Az AFP szerint ez a legrégebb óta létező karácsonyi vásár Franciaországban, legelőször 1570-ben rendezték meg. Idén összesen 300 bódét állítottak fel. Ahogyan szinte miden város, Stockholm is felállította a saját karácsonyfáját, melynek világítását november huszonhetedikén tesztelték egy kis ünnepség keretében. A szervezők szerint a világon ez a legmagasabb karácsonyfa, bár az AFP beszámolójából sajnos nem derült ki, hogy pontosan hány méterről van szó.

Szarvasok Honduras utcáin

A képek alapján hova látogatna el szívesen karácsony előtt?

A Svédországnál délebbre lévő országokban is készülnek már a karácsonyra. Madrid utcáin már felkapcsolták a kissé minimalista karácsonyi világítást. Sydney-ben pedig idén is megrendezték a Mikulások futását. A november huszonnyolcadikai rendezvénnyel fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyerekeken kívántak segíteni. Nagyjából ezer ember öltözött be Mikulásnak a jótékonysági futás alkalmából. Dél-Koreában, pontosabban Szöulban viszont gyerekek öltöttek magukra karácsonyi öltözéket egy hasonló eseményhez. Az Üdvhadsereg december elsején indította el év végi jótékonysági kampányát egy ünnepséggel. Honduras fővárosában szintén készülnek a karácsonyra. Tegucigalpa utcáin többek közt pár szalmából készült rénszarvas emlékeztet arra, hogy hamarosan itt a karácsony.

Felhívás

Ha ön is látott szépen feldíszített, ünnepi díszbe öltöztetett várost, utcát vagy akár házat, akkor küldje el nekünk a képeket egy kísérőszöveggel arról, hogy mikor és hol készültek a fotók. Klikk ide az e-mail címünkért!