Paul Parker a büszke tulajdonosa annak a karácsonyi dísznek, amit hivatalosan is a világ legidősebb műfenyőjének nyilvánítottak. A 35,56 centiméteres fácskát egyik nőrokona vette 1886-ban, Parker pedig édesanyjától örökölte.

Mindössze 35,56 centiméteres a világ legidősebb műfenyője, aminek az idei lesz a százhuszonnegyedik karácsonya. Az apró fát először a Christie's aukciós ház hitelesítette, majd a Guinness Rekordok Könyvének illetékesei is igazolták, hogy valóban ez a legrégebbi műfenyő a világon. Amikor a 2005-ös Antiques Road Show keretében pár szakember megvizsgálta, ezer fontra becsülték az értékét. Az aprócska fát Paul Parker, a jelenlegi tulajdonos nőrokona vette meg 1886-ban hat pennyért. Az asszony 1940-ben kedvenc családtagjának, Janet Parkernek adta tovább a tárgyat.

A kis fa azután került mostani tulajdonosához, miután édesanyja, Janet Parker 2008-ban elhunyt. Paul Parker az édesanyja halála óta most először vette elő a miniatűr fát – írja a Daily Mail. A 45 éves matematikus elmondta, édesanyja igazi kincsként tekintett a műfenyőre, és édesapja úgy gondolta, hogy a karácsonyi dísz a fiánál van a legjobb helyen, neki kellene életben tartania a családi hagyományt. „Lehet, hogy nem annyira szép, de már olyan sok éve fontos kelléke a karácsonyunknak” – nyilatkozta a férfi.

Hozzátette, akkor jöttek rá, hogy milyen érték van a birtokukban, amikor édesanyja felfedezett egy hirdetést, amiben a legrégebbi karácsonyi díszt keresték. „Úgy gondolta, hogy a mi régi fánk fontos lehet, és igaza lett” – tette hozzá Parker, aki úgy véli, hogy nem lehet megszabni egy ilyen tárgy pénzügyi értékét. „Ez a legidősebb karácsonyfa, nincs hozzá hasonló. Ha két megszállott licitálna rá felváltva, akkor a következő karácsonyig is eltarthatna a versenyük” – nyilatkozta Parker, aki szerint az ünnepekkor természetesen idén is kirakja a kandallójára a koros műfenyőt.