
Ma kiderül, továbbra is börtönben marad-e VV Fanni feltételezett gyilkosa
Állítólag a férfi mostanra teljesen összeomlott a rács mögött.
Állítólag a férfi mostanra teljesen összeomlott a rács mögött.
Állítólag a gyilkosság ideje alatt egy belvárosi szórakozóhelyen bulizott, amit többen tudnak igazolni.
A 28 éves férfi azt állítja, hogy az asszony nem csak neki fizetett a szexért. Abban is biztos, hogy nem ő gyilkolta meg a nőt.
A kislány most is csak 8 éves. 5 volt, amikor nagyapja molesztálni kezdte.
Elszámolási vita miatt ölhette meg ismerősét a solymári férfi, aki nem törődött a bizonyítékok eltüntetésével.
A bíróság döntése alapján július 27-ig biztosan nem kerülhet szabadlábra.
P. László előzetes letartóztatását három hónappal meghosszabbították.
Fél éve van előzetes letartóztatásban, ezért kell személyesen megjelennie a soron következő ülésen.
A kislány maradványait a nő rokonai találták meg idén januárban, egy kutyaólban.
Bene Krisztián a vád szerint megtámadta és maró lúggal öntötte le volt szeretője nemi szervét. Az orvos tegnap este maga ment be a rendőrségre.
D. Andrást az idős férfi családtagjai próbálták megállítani, de ő felgyorsított és áthajott a gyerek nagyapján.
Az idős asszony nem telefonálhatott és látogatókat sem fogadhatott. A pár portáján nem ő szenvedett egyedül.
Az első magyar maffiaper főszereplőjét csütörtökön orgazdaság miatt vették őrizetbe, pedig ő csak testőrként segített valakinek.
A gyerek anyja kérésére ment bele az együttlétekbe.
A nőt eddig háromszor helyezték előzetes letartóztatásba. Most ismét házi őrizetbe kerül és nyomkövetőt kap.
Kiderült, hogy nem kés, hanem egy törött üveg volt a gyilkos fegyver. A nőt elmeorvos is vizsgálja.
Altatót kevertek az italukba. A szórakozóhely üzemeltetőjét a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Harmadszorra is. Az elsőfokon, a másodfokon eljáró bíróság és az ügyészség között nincs meg az összhang.
A 36 éves férfit pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. 2003-ban ölte meg a győri pincérnőt.
A 37 éves nő kedden a csomagot kitette a házuk udvarára.
A gyereket a 66 éves férfi ágyában találták meg, de ő semmire nem emlékszik. Most elrendelték előzetes letartóztatását.
Erről holnap dönt a bíróság. A nyugdíjast péntekem este gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.
A 22 éves férfi a 4-es villamoson követte el a szeméremsértést.
A bíróság két férfit ma előzetes letartóztatásba helyezett.
A 25 éves nő hétfőn bekokainozva gázolt halálra egy idős férfit Zuglóban.
A 76 éves férfi legalább hat lövést adott le és egy nyomozót fejbe lőtt, amikor házkutatást tartottak volna nála.
A férfit ugyanabban a ruhában vitték a tárgyalásra, mint amelyben szerdán elfogták.
A nyolc hónapos baba anyja azt állítja, hogy nem emlékszik semmire. A nő élettársa hívta ki a háziorvost.
A háziorvost és a nagyszülőket továbbra sem gyanúsítják semmivel.
A gyereknek sikerült elmenekülnie. A férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy összerakott egy bombát és ki fogja próbálni.
Felmerült a szökés és a bűnismétlés gyanúja.
Nem is volt sokat szabad. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A hatóságok továbbra sem tudják bizonyítani a szexuális erőszakot.
De nem szexuális erőszak miatt rendelték el az előzetes letartóztatásukat.
A támadóról több kamerafelvétel is készült, így a rendőrök egy nap alatt elfogták.
Az apa június 1-jén délután elejtette a gyereket, aki hassal a kályha szélének, fejjel a kályha tetejének esett, a feje a földre esve egy téglának csapódott.
Egy nap alatt ketten mutogatták magukat. Mindkét férfit elfogták.
De ő, és az apa is előzetesbe kerültek. Másfél éves gyereke három-három és fél kilóra fogyott, de nem tettek semmit.
A lány életveszélyes állapotban fekszik az egyik XI. kerületi kórház intenzív osztályán.
A rendőrség több ezer pornográf felvételt foglalt le a férfi lakásában.
A gyanúsított kihallgatásán elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.
A döntés értelmében B. János 30 napra kerül előzetes letartóztatásba az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.
Az emberöléssel gyanúsított K. Bálint 30 napra került előzetes letartóztatásba.
Hogy mennyi ezüst és óra tűnhetett el, még mindig számolják. Két férfi előzetes letartóztatásba került.
Az 54 éves asszony még szerdán bántalmazta édesanyját, aki belehalt sérüléseibe.
Van benne üres és komor magány, ahol senki sem vagány. Vidám ritmusok, szomorú üzenet.
A rendőrök bilincsbe verve kísérték be a két, láthatóan megszeppent gyereket a bíróságra.
A két férfi egy csőkulccsal ütötte a 90 éves bácsit. Aztán szinte semmit nem vittek el.
A gyilkosság előtt a házaspár Ácson élt, mégis a győri rendőrség kereste eltűntként az asszonyt.
Január 24-ig marad előzetes letartóztatásban. A döntés jogerős.
A feltételezett elkövető már előzetesben van. A lányt veréssel vette rá a prostitúcióra.
Ügyvédje egy kilencoldalas fellebbezést nyújtott be, ami bizakodóvá tette a zenész családját.
Házi őrizetbe került. De nem biztos, hogy ott is marad. Az ügyészség fellebbezett.
Még három hónapig. Vagyis a börtönben karácsonyozik. A döntés nem jogerős.
Az ügyészség kérvényezte, hogy az áramlopással gyanúsított mulatós még 3 hónapig maradjon előzetesben.
A néhány napos kislány holttestét tavaly októberben találták meg, de csak most fogták el az anyját.
A vádemeléskor ismét letartóztatták, mert már többször is állt bíróság előtt.
A bíróság szerint Lagzi Lajcsi és harmadik társuk is lopott és vesztegetett.