
Gesztesi már nem iszik - Hírek reggeli jeges tea mellé
Gesztesi Károly mája a színész elmondása szerint olyan, egészséges, mint egy babáé. Dopeman pedig hitelügyintézőnek állt.
Gesztesi Károly mája a színész elmondása szerint olyan, egészséges, mint egy babáé. Dopeman pedig hitelügyintézőnek állt.
További részletek derültek ki Harrison Ford bringaboltos látogatásáról, Gesztesi Károly pedig leteszi az italt.
Ok, egy forgatás miatt ilyen, de attól még megrázó élmény.
Pedig úgy volt fél évig alkotói szabadságon lesz és most mégsem. Játszik! Végülis ő egy színész.
Állítólag napok óta olyan a színpadon, mintha alvajáró lenne.
Bujtor István emlékére készül az akcióvígjáték, sztárokkal, 500 millióból.
Bizonyára ezért visel a testén egy tipit. Gesztesi Károly pedig okkal hülyézte le saját magát. Hetilapszemle.
Megerősítette az információt a TV2-től megvált színész. Több műsort is kaphat.
Mindez, illetve egy iszonyú izgalmas családtörténet, és legsikeresebb szépségkirálynőnk legfőbb félelme a hetilapszemlében!
Barbinek Péter veszi át Füredi Attila karakterét, legalábbis addig, míg ki nem írják a sorozatból.
Nem rúgták ki, ő mondott fel. A színész azt nyilatkozta, ha tényleg piás lenne, nehezen tudna harminc oldalnyi szöveget megtanulni naponta.
Többször előfordult, hogy nem jelent meg a Jóban rosszban forgatásán, vagy ha igen, akkor is olyan állapotban, hogy nem tudtak vele forgatni.
Hujber Ferenc meg kikosarazta Victoria Beckhamet. Ó, mennyire zseniális ez a Hal a tortán.
Hajdú Péter, Hujber Ferenc, Gesztesi Károly és Schobert Norbert csorgó nyállal rajonganak Szandiért.
A főszervező azt mondta, borozgattak a rendezvény előtt, a színésznek akadt is baja Végvári Tibor verseivel.
Ezzel a kicsit sem hatásvadász fordulattal hozzák vissza a sorozatba Zámori Alexát.
Mostantól filmek végefőcíménél, a producer címszó alatt találkozhatunk vele inkább.
A színész a Blikk információi szerint egyedül költözött be abba a házba, ami nemrég készült el.
Nem aggódik magáért, volt már utcazenész és mosogatófiú is.
Új filmjében kapna szerepet az exnej, Szabóval és Stohllal szerepelhet együtt, ha vállalja.
Az is kiderült, hogy Pokorny imád flörtölni, mert szerinte "a női nem küldetése", hogy megdicsérje a férfit.
A női főszereplőnek inkább egy huszonéves lányt szeretnének.
Liptai Claudia exe észre sem vette, hogy a főszereplőjét Lendvai Claudiának hívják, nahát.
Egy ritmikus gimnasztika edzésen sérült meg a bokája, és azonnal kórházba kellett szállítani.
Hivatalosan csak négy vérszerinti Gesztesi-utódról tudni, ám - mint az már évekkel ezelőtt felvetődött -, elképzelhető, hogy a színésznek van még egy gyermeke - írja a Blikk.
Két közös gyerekük van, mind együtt költöztek a budakalászi ikerházba.
Liptaival csak azért voltak rosszban, mert a műsorvezetőnő meg akart felelni az elvárásoknak.
A 2006-ban épült családi villához hasonló ingatlanok egy szakértő szerint 60 és 120 millió között vannak.
Mégsem megy külföldre zongorálni, mert végre itthon is kapott munkát. Van, hogy népdalokat játszik.
Negyvernnyolcadik születésnapjára még utoljára összekapja magát a színész, hogy az évet aztán a gyerekeivel tölthesse.
A színész megfelelő szerepajánlat híján azt tervezi, szállodákban fog zongorázni.
Bár nemrég még arról beszélt Gesztesi, hogy talán megkéri barátnője, Molnár Gyöngyi kezét, Molnárt még be sem mutatta gyerekeinek.
A Blikk szerint a színész idén családja nélkül karácsonyozik valahol Olaszországban, és munkával tölti majd az ünnepeket.
Egy tapolcai hotelban szilveszterezik Gesztesi Károly, és saját bevallása szerint is megvan az esély arra, hogy ott és akkor megkéri újdonsült barátnője, Molnár Gyöngyi kezét.
A színész nemrég Párizsba utazott partnerével, ám a romantikus kiruccanás kellemetlen fordulatot vett, amikor az egyik étteremben ellopták Gesztesi Károly kabátját, amiben pénztárcája is benne volt.
Miután Gesztesi Károly huszonéves barátnője, Molnár Gyöngyi vállalta kapcsolatukat, a színész úgy döntött, ő is megszólal.
„Igen, igaz a hír, jól vagyunk! Nem akarok többet mondani, de tény, hogy együtt vagyunk, szeretjük egymást” – nyilatkozta Molnár Gyöngyi.
A 47 éves színész csak áradozni tudott a szőke, huszonéves, magas lányról.
Válása óta sokszor fiával jár szórakozni Gesztesi Károly
Gesztesi eredetileg Tóth Károly névvel látta meg a napvilágot, ám mivel hároszor is szerencsétlenül járt a színművészeti felvételijén, úgy döntött, nevelőapja nevével próbálkozik újra
Gesztesi volt feleségével él együtt, de a házban van még hely Liptainak, meg a színész futó kalandjainak is.
Gesztesi rettegett péntek 13-ától, de miután kicsit balhézott egy hotel recepciósával, rájött, hogy félelme alaptalan.
A Karel Áron neveket kapott gyereket még akkor szülte a színész exneje, míg a férfi Liptai Claudiával élt a szomszédban.
A műsorvezető egy gumikrokodil tetejéről nyilatkozott a Blikknek a Frizbi anyagi helyzetéről: azt állítja, a tévés piacon csúcsgázsikat fizetnek egy interjúért.
Míg több ismert ember is visszahízott az utóbbi időben, addig a színész még tartja magát, így egy műhassal kellett felhízlalni a Robin Hood musical kedvéért.
A hírt Gesztesi Károly nem erősítette meg, csupán annyit közölt, köszöni, jól van.
Liptai Klaudia most először marad lánya nélkül Daróczi Dávid áprilisi halála óta.
Gesztesi Károly fia egy diákot játszik a Gézengúzok – Karádysokk című ifjúsági sorozatban.
Gesztesi ugyanis úgy döntött, kihasználja a törvény biztosította lehetőségeit, mely szerint a színészek – akárcsak a rendőrök, táncosok – korengedménnyel mehetnek nyugdíjba.
Mivel minden hónapban óriási összegeket kell átutalnia gyermekei anyjainak, anyagilag padlón van Gesztesi Károly - tudtuk meg a Tabu Tv legújabb videós anyagából
A színésznő elbliccelt forgatási napjának retorziója a nézők sújtja. Ugyanis Gesztesi, Damu és Gazdag Tibor a Jóban Rosszban producerével együtt csupasz hátsójával igyekezett együttérzéséről biztosítani a megtévedt lányt.
"Lehet húszéves, ötvenéves, szőke, barna vagy vörös. Bár a vöröset tízszer is meggondolnám” – mesélt az új barátnőjével kapcsolatos elképzeléseiről Gesztesi.
Gesztesi Károly lánya, Panka miatt döntött úgy, hogy nem fúj tovább Daróczira.
Tegnap hivatalosan is elvált egymástól Liptai Claudia és Gesztesi Károly - írta a Blikk.