
Kiderült: ez okozta Aaron Carter halálát
Április 18-án ért véget a 34 éves korában, tavaly novemberben elhunyt Aaron Carter halála ügyében végzett nyomozás.
Április 18-án ért véget a 34 éves korában, tavaly novemberben elhunyt Aaron Carter halála ügyében végzett nyomozás.
Éppen egy étteremből távoztak, amikor Carter barátnője valami olyasmit mutatott a telefonján a férfinek, amiről utána még hosszasan és hevesen beszélgettek.
Egy olyan honlapon, ahol menyasszonya is szerepelt már. Tudja, ettől a nőtől szeretne gyereket is a celeb.
2017-es hízása után a 32 éves híresség most búcsút mondott a testzsírnak, de lett egy új kutyája és egy új frizurája. Hogy tetszik?
Azt a nőt, akivel pornózni akart, akit teherbe ejtett, majd szakított vele.
A celeb legutóbb arról értekezett közösségi oldalán, alig várja, hogy apa legyen. Már az anya is megvolt a projekthez, de azóta váltott.
A celeb Insta-élőzésében jelentette be, hogy gyereket vár barátnője, akit korábban párkapcsolati erőszakért tartóztattak le.
A pár nehezen viselte az összezártságot, végül úgy összeverekedtek, hogy a szomszédok hívtak rájuk rendőrt.
Aaron Carter az arcára tetováltatta új szerelme nevét, aztán együtt kezdtek egy 18+-os OnlyFans-oldalt.
Aaron Carternél skizofréniát diagnosztizáltak. A rapper több családtagját is megfenyegette, továbbá kiderült, hogy drogfüggő is.
Érdekes módon közölte a világgal, hogy nem bírja kiverni a fejéből Rihannát.
Bipoláris nővére 3 éven át molesztálta őt, de bátyja, Nick sem volt a legjobb testvér.
Hajlamosak vagyunk tévesen azt hinni, az étkezési zavarok elsősorban nőket érintenek.
Az egykori gyereksztár mindig is védte a Popkirályt. Nem tudni, mire utalt mostani nyilatkozatával, de van egy kézenfekvőnek tűnő magyarázat.
Mi valami egészen mást sejtünk a háttérben, de jobb azt gondolni, hogy tényleg csak most vette észre, hogy tök félreérthetően fogalmazott.
Legalábbis minden egyes szava arra utal, hogy végre egészséges, boldog, és gyereke lesz a nőtől, akit mindjárt feleségül vesz.
Az énekes nyáron comingoutolt biszexuálisként, de még csak ismerkedik az LMBTQ közösséggel.
Húsz kiló jött fel az énekesre és remekül érzi magát.
Az énekesről egészen ijesztő felvételek jelentek meg, amik magyarázatra szorultak.
Ők például egy anya-lánya pár (Lisa Rinna és modellgyermeke), és ez még csak a kezdet.
Emlékszik még az MMMBop-ra a Hansontól? Az ír lánybandára a B*witchedre? Aaron Carter? A mai napig zenélnek.
A Backstreet Boys-os Nick Carter énekes öccse azt állítja, sosem mondta, hogy a két éve elhunyt Michael Jackson borral és kokainnal kínálta.
A Backstreet Boys-os Nick Carter öccse azt állítja, mindössze tizenöt éves volt, amikor a két éve elhunyt Michael Jackson borral és kokainnal kínálta.
9 évesen már énekes volt, most félmeztelen fotókat tett fel magáról a Twitterre.
A Backstreet Boys egykori tagjának öccse tízévesen lett sztár, aztán eltűnt, most 22 évesen visszatérne, de képtelen.
Sam Taylor-Wood feleségül megy feleannyi idős pasijához, aki most bemutatott filmje főszereplője is egyben.