
Amber Heard megegyezett Johnny Depp-pel
A színésznő egy harmadik pert már lelkileg és anyagilag is képtelen lenne bevállalni.
A színésznő egy harmadik pert már lelkileg és anyagilag is képtelen lenne bevállalni.
A Google kiadta a legkeresettebb híres emberek listáját, amelyen az elhunyt II. Erzsébet királynő is szerepel.
Vászonra viszik a hollywoodi színész és exfelesége közel 3 hónapig tartó tárgyalássorozatát.
A színész tudja, hogy volt felesége nem tudná kifizetni a bíróság által meghatározott összeget.
Az esküdtek 14 órányi tanácskozás után hozták meg ítéletüket.
Hogy kipihenje az elmúlt időszak megterheléseit, az Aquman sztárja elvonult a világ elől.
Johnny Depp és Kate Moss 1994 és 1998 között alkottak egy párt.
Johnny Depp exneje elárulta, miért nem ment már korábban bíróságra.
Egy új dokumentumfilm jelent meg az egykori házaspár háborúskodásáról, ebben beszélt Depp korábbi zenésztársa arról, mennyire kikészült a színész.
Cara Delevingne most valószínűleg éppen Michael Jackson lányával jár, és annyi mindenben jó, hogy nem tudhatjuk, mi lesz a következő lépése. Portré.
Külföldi hírösszefoglalónk következik, benne Arnold Schwarzeneggerrel, egy zaklató nővel és Brittany Murphyvel.
A hétmillió dolláros összeget a válóper elején ítélték meg Heardnek amit a volt férjétől, Depptől kapott. A színésznő azt ígérte, az összeget jótékonyságra fogja költeni.
A Hollywood Reporter írt hosszú cikket arról, hogy a színész mennyire mélyponton van most, a két pere közt. Ez a cikk utal a viszonyára Jolie-val.
A színésznő azonban nem foglalkozik a közösségi oldalakon terjedő fizetett hirdetésekkel. Szerepelni fog a filmben, és kész.
Többen is megfertőződtek, de születtek sztárbabák, és nosztalgiáztunk is. Kattintson a hét legérdekesebb sztorijaiért.
Johnny Depp 15 milliárd forint kártérítést követel volt nejétől becsületsértés miatt, a színésznő most ennek a dupláját akarja.
A volt férjével, Johnny Deppel szembeni perben csak szeptemberben várható ítélet, most kézenfogva sétáltak.
Nem lesz több tárgyalás a Depp-Sun ügyben, de az ítéletre akár még hónapokat is várni kell. Ha ez megvan, a színész Amerikában folytatja a pereskedést.
A soha véget nem érő tárgyalás újabb aspektusához érkeztünk. Újabb tanú került elő, aki szerint Heard a hunyó, de Elon Musk még mindig támogatja.
Mindezt a színésznő vallomásából tudjuk, aki úgy érzi, sosem volt olyan magányos, mint az esküvőjük napján. Depp, állítja, egy féltékeny félőrült volt, aki többször megverte.
Ő maga még nem tett vallomást. Állítólag folyamatosan szidalmazta és megalázta a férjét.
A színész nagyon megörült a váratlan ajándéknak. Úgy tűnik, azért Heardnek sem volt rossz kedve.
Csak a lényeg: íme, a legfrissebb fejlemények a Depp-Sun-Heard-tárgyalássorozatból.
A színész fekáliás ágyneműről, szociopata tendenciákról beszélt exfeleségével kapcsolatban, de felmerült az is, miért kínálta droggal a saját tizenéves lányát.
A Mail szerint a színésznő új vádakkal készült, a színész pedig három napon keresztül adja elő álláspontját a londoni bíróságon.
A Tesla atyja tagadja Depp jogi csapatának állítását, és azt tanácsolja a feleknek, hogy fejezzék be a pereskedést, mert már mindenki unja.
Eddig arról volt szó, hogy Heard James Francóval csalta Deppet, most viszont két új név is felmerült az ügy kapcsán. Az egyik a színésznő expasijáé.
Korábban állította: maga okozta a sérülést, de most azt mondja, hazudott, hogy védje volt feleségét, aki két üveget is hozzávágott.
A korábban pornószínészként elhíresült, most nyomozó Paul Barresi szerint a színész egy angyal, akit csak a túlzott önzetlensége miatt lehetne támadni.
Ugyan a modell végig telefonált, végül a 33 éves műgyűjtő lakásán kötöttek ki.
A színész 50 millió dollárra perli exfeleségét rágalmazásért - a színésznő remélte, hogy ejtik az ügyet.
A színész volt felesége kérvényezte, hogy ejtsék ellene a vádakat, de a bíróság elutasította a beadványát.
Penélope Cruz és Winona Ryder teljes erőbedobással támogatják Johnny Deppet az ex-feleség, Amber Heard ellen folytatott rágalmazási ügyben.
Kate James elmondása szerint a színésznő képes volt ok nélkül dühöngeni és kiabálni vele, valamint betegesen másolta Johnny Depp stílusát.
Össze is hozott nekik egy titkos találkozót, mielőtt elváltak volna, csakhogy ezzel semmit sem tudott megoldani.
A színész a Sunt perli, amiért le-asszonyverőzték, de egykori ügyvédei átadták hetvenezer régi üzenetét a bíróságnak.
A Daily Mail közölte egy veszekedésük leiratát, és állítólag van még több is náluk.
Amber Heard színésznő és újdonsült barátnője először az utcán csókolóztak, aztán a kocsiban folytatták.
Bezzeg Jason Momoa mellét nem tüntették el.
Egy fekete zakó, semmi más, és azt sem gombolta be.
Mintha be lenne tiltva a melltartó a filmfesztiválon: Bella Hadid, Amber Heard és Eva Herzigová is a legszexibb formáját hozta. Heti trend!
Sima vonulás helyett egy elég szexi műsort nyomott, a többiek, pl. Amber Heard és Elle Fanning csak próbáltak a nyomába érni.
Szemtanúk, biztonsági kamerák által rögzített felvételek állnak rendelkezésére, amivel bíróságon bizonyítja, hogy 2016 május 21-én nem verte meg Amber Heardöt.
Egy mellbimbó bukkant fel a vizes témájú szuperhősfilm premierjének tengerkék vörösszőnyegén.
Andie MacDowell idén lett 60, és a Glamour New York-i buliján Amber Heard, Chrissy Teigen és egy sor modell között tündökölt.
De persze se Mariah Carey-t, se a fiatalabb generációt nem kell félteni. Ön szerint ki nézett ki a legjobban a díjkiosztón?
A kedves becenévből először egy durva trágárság lett, aztán az egészre most rátetetett egy anarchia-jelet.
Csak jót akart, de egy kicsit furán fogalmazott.
Már egy éve sikerült elválniuk, de csak most sikerült megfelelő helyet találni annak a 7 millió dollárnak.
Johnny Depp volt felesége februárban szakított a milliárdos Elon Muskkal, de nem maradt sokáig híres pasi nélkül.
Eddig úgy volt, hogy szakítottak, erre mit látunk? Pontosan.
Ahhoz képest, hogy mekkora volt a szerelem... Na de szétment egy álompár, és két dzs-kategóriás celeb is.
Volt menedzserei újra elővették az ausztrál kutyás csempészes ügyet, plusz kiderült az is, hogy ők tudták, hogy Depp erőszakos volt Amber Hearddel.
Alighanem sok ilyet látunk majd még a 2018 decemberi bemutatóig.
Jól értesült források szerint a 31 éves színésznő nagyon sok időt tölt multimilliárdos barátja házában. Sőt a gyerekeivel is kijön.
Sokan edzik izmosra magukat egy-egy szerepért, de ránézésre Jessica Biel inkább csak elugrál. Ashley Graham viszont bárkit felborít!
Itt a bizonyíték, hogy Amber Heard Elon Muskkal jár.
Mint sok nő ilyen helyzetben, ő is fodrászhoz ment.
Barátnői szerint a színésznőnek egy vészhelyzet miatt kellett távoznia. Állítólag rosszul lett az esemény során.