Ön is hozzájuthat Antal Imre hagyatékához: ennyit kell fizetnie érte
Képeslapok, jegyzetfüzetek, egy kézzel írt telefonkönyv és fotóalbum is található a csomagban.
Képeslapok, jegyzetfüzetek, egy kézzel írt telefonkönyv és fotóalbum is található a csomagban.
Egykori kollégái, barátai jelenlétében avatták fel a budapesti Farkasréti temetőben pénteken Antal Imre sírkövét.
Jenei József még mindig nem kapta meg a közjegyző által megítélt örökségét és ezért bírósághoz fordul.
Az ötlet Jenei Józseftől származik, aki a legendás műsorvezető jogdíjait örökölte
Jenei József lett végül az, aki megörökölte Antal Imre hagyatékát. A legendás televíziós halála után felbukkanó örökösök ugyanis döntöttek, hogy nem támadják meg a végrendeletet.
Antal Imre 200 ezer forintján legalább húsz rokon marakodik, a harcba Jenei József, a zongorista-műsorvezető jóbarátja nem hajlandó beszállni – állítja a Napi Ász.
Élete utolsó éveiben Jenei József szentendrei házában élt Antal Imre.
Jenei József a hagyatéki tárgyaláson szembesült azzal, hogy Antal Imrének 15 rokona van, aki jogosult lehet az ingóságokra.
Jenei Józsefnek milliós adóságai vannak, ha nem tudja visszafizetni, elveszítheti családi házát, írja a Bors.
Két nappal ezelőtt egy magát Antal Máriának nevező hölgy jelenetet rendezett annál az óvodánál, ami a nemrég elhunyt művész nevét viseli – mesélte a Blikknek az intézmény tulajdonosa, Temleitner Lászlóné Szilvia.
Jenei József, az egyik örökös egy alapítványi óvodának adná az elhunyt művész egykori zongoráját, a másik örökösnek, S.
A pár hete elhunyt műsorvezető barátja, Jenei József mellett Antal Damjanich utcai lakásának tulajdonosa is rendelkezik egy végrendelettel - írja a Bors.
A kedden elhunyt Antal Imrére emlékezik hat héten keresztül minden vasárnap este a Magyar Televízió, írja az MTI.
A Bors egyik munkatársa a napokban felkereste a művészt, akit most a Hospice házban ápolnak.
Meghosszabbították Antal Imre ingyenes kezelését a gyógyíthattlan betegeknek harminc napra ellátást biztosító alapítványnál – közli a Blikk.
Látta a Bors szerdai címlapját? Ha nem, megmutatom.
A művész egy hete került a gyógyíthatatlan betegekről gondoskodó Hospice házba, viszont még arról álmodik, hogy hazamehet.
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő humorista anyagi helyzetéhez képest méltatlan helyzetbe került az őt gondozó Hospice Házban, írja a Blikk.
Hétfőn reggel Antal Imre távozott a Semmelweiss Orvostudományi Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájáról, áll az egyetem Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának közleményében.
A Semmelweis Egyetem (SE) Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján kezelt Antal Imre állapota stabilizálódott, egyes sajtóhírekkel ellentétben egyáltalán nem kap morfiumot.
Antal Imrét két napja szállították kórházba, miután a Szeszélyes producere többször kérte Antal elszállásolóját, hogy szállítsák be a műsorvezetőt, mert nagyon rossz az állapota.
A művészt súlyos állapotban szállították kórházba, jelenleg a SOTE Radiológiai osztályán fekszik.
A daganatos betegséggel küszködő humorista már egy lépést sem tud egyedül megtenni, csontsoványra fogyott, írja a Blikk.
A humorista nem eszik, csontsovánnyá fogyott, daganatos betegsége miatt jóformán már jártányi ereje sincs, írja a Bors.
A humorista barátja a Borsnak elmondta, Antal Imre nagyon rossz állapotban van, félrebeszél, az emlékezetével is gondok vannak, ráadásul néha képzelődik.
Antal Imre februárban utoljára jelenik meg a képernyőn - írja a Bors.
A riasztó újságcikkekre reagálva Antal Imre otthonában járt az RTL Klub Fókusz című műsorának stábja, akik azt állítják, a művésznek jó a kedve és a humora.
Antal Imre tavaly április óta - amióta elhagyta a kórházat - barátja, Jenei József szentendrei otthonában él.
Javulást mutat Antal Imre állapota, aki korábban arra panaszkodott, kitúrják a Szeszélyes évszakokból.
Bár júniusban a Blikk azt állította, hogy az idős humorista ősszel már nem fog részt venni a műsor munkálataiban, most kiderült, hogy ez nem így van.
Szomszédai feljelentették a 72 éves Antal Imrét a Szentendrei Polgármesteri Hivatalnál, mert hét kutyát tartanak a kertjükben.
Drámai diagnózist közöltek a SOTE onkológiai osztályán a holnap 72 esztendős Antal Imrével: daganatos betegsége olyan előrehaladott állapotban van, hogy csak három-hat hónapja van hátra, írja a Blikk. A népszerű humorista a hír hallatán teljesen összetört, de arra kéri az érte aggódókat, hogy ne sajnálják őt, hiszen teljes és boldog életet élt.
Antal Imre megijedt, mert jelentkezett egykori menedzsere, Erika és pénzt követelt.
Antal Imre nem tud lemondani az alkoholról és a cigarettáról, a gyógyszereit nem szedi, enni pedig alig szokott.