
Megkerestük a BKK-t az Adidas és a berlini tömegközlekedés közös projektjével
A Budapesti Közlekedési Központ is keresi az együttműködési lehetőségeket.
A Budapesti Közlekedési Központ is keresi az együttműködési lehetőségeket.
Amíg az áldozatok nem jelentik be legalább a BKK-nál az esetet, aligha lesz változás az ügyben.
A Várfok utcai végállomáson az utasok jelezték a busz vezetőjének a jármű hátsó részéből kicsapó lángokat, aki azonnal kiürítette a buszt.
Nem jár ugyanis az M3-as metró a Deák és a Nagyvárad tér között, ami miatt kellemetlenül nagy a tömeg.
Az üzemeltetők az aprópénz nyílás megvédésére is keresik a megoldást.
Ugyanis nem járnak majd a villamosok Újbudán.
Egy kamera mindent felvett, kivéve az előzményeket.
Update: a busz bár BKK kékre van festve, a Volánbusz ZRt. állományába tartozik.
Mint egy videójáték: a reggeli csúcsban a BKV járművei csatamezővé lépnek elő, ahol mindenki taktikázik azért, hogy nyerjen. Ha mást nem, egy ülést.
...de bevalljuk, nekünk azért hiányzik a Mikulásbusz.
A metrópótló hajó forradalmi ötlete a Kossuth Lajos téri megálló három hónapos lezárása miatt valósul meg.
A Közlekedő Tömeg testközelből tapasztalja a rendszer pozitív és negatív elemeit. Vonzóvá akarják tenni a közösségi közlekedést.
Egész héten ez lesz a Városliget körül cirkáló járatokon.
Helyette a 3-as közlekedik a Nagy Lajos Király útja/ Czobor utca és a Mexikói út közötti szakaszon.
Ha köztük van a kedvenc buszvezetője, augusztus 14-ig rá is szavazhat.
Analóg "videójáték", buborékfólia-nyomogatás, madárcsicsergés és ablakgifek. Melyik kéne?
A BKK közleménye szerint a Szentlélek tér és az Aquincum között meghibásodott egy jármű. A kijelzők sem működnek.
A buszvezetőt foglalkoztató cég Fenyvesi Zoltántól is elnézést kért.
Fenyvesi Zoltánt csütörtökön szívatta meg a 33-as busz vezetője.
Lezárták a Hősök terét, valamint a Dózsa György út és az Andrássy út egy részét.
Nagyjából reggel 6 óra óta próbálják helyreállítani a villamosforgalmat.
Megindult a diadalmenet a Nagykörúton.
Június 4-től változik a felszíni közlekedés menetrendje.
Gyereknap alkalmából Balázs mondja be a 4-6-os villamos megállóit. Ott voltunk, amikor felvették a szövegeit.
A héten kezdik el a felújításokat, a munkálatok november közepéig tartanak majd. Ja, és hidakat is mosnak április első teljes hetében.
Az első „hosszú” CAF Urbos típusú villamossal az 1-es vonalán utazhat.
Az M3-as metró az Árpád híd megállón megállás nélkül haladt át hatósági zárás miatt.
Áttekinthetőbbek és több információt tartalmaznak.
Egy Bkk mentőszerelvény és egy autó ütközött. Sérültek nincsenek.
Például a 107-es, a 233-as és a 239-es buszokat, mert hogy azokat kiváltja a metró.
A D11 és 12 ugyanis téli álmot aludt. Mutatjuk, milyen változásokat hoz még a március!
Nagyon enyhe füstszagot érezni. Az utasokat pótlóbuszok szállítják.
A Kosztolányi Dezső téren két férfi ütötte egymást, a rendőri intézkedés miatt szünetelt egy ideig a forgalom.
Megnyitották a Széll Kálmán téri metró egy újabb kijáratát.
Megkaptuk a központ válaszát a Margit híd pesti hídfőjénél talált anomáliával kapcsolatban.
Csütörtökön írtunk az anomáliáról - ma délelőtt már orvosolták is.
A BKK idei Gergely-naptárjából több fontos felújítás várható időpontja is kiderül: május 15-re például elkészül a Széll Kálmán tér.
Megnéztük, milyen egy ellenőr napja munka közben. Hát, ha eddig utálta őket, mostantól az utasokkal is tegyen így!
Összekötik a Kós Károly sétányt a Dózsa György úttal -> a Hősök tere biciklivel körüljárhatóvá válik. Végre!
Kéthetes a fonódó villamos: megnéztük, mit szólnak hozzá az utasuk, minek örülhetünk és min lehetne változtatni.
Kipróbáltuk a BKK Futár appját: alpvetően szuper alkalmazás, de néhány apró hibát még lehetne javítani rajta.
Úgy hívják, hogy Erzsébet, és már több mint 32 éve kéri a jegyeket és bérleteket.
Kusza történet ér most véget: kiderült, mi a helyzet a kék metróval.
Bár a BKK kedden még azt írta, áprilistól felújítást terveznek a vonalon, a terv szerdára eltűnt.
Az M3 csak a Lehel tér és a Nagyvárad tér között közlekedik, esténként 20 órától pedig egyáltalán nem közlekedik majd!
Készítettünk egy térképet, ahol a négy metróvonal megállói mellé írtuk, hogy mennyibe kerül ott egy négyzetméternyi lakásbérleti díj.
Új járatok, módosuló útvonalak és megszűnő 86-os busz várja szombattól.
Vajon horgászós Erzsébet lesz az? Vagy salsafitnessező Andrea, a cuki kislányával? Önön múlik!
Néhol megnövekedett menetidővel közlekednek a járatok.
Sűrítik az éjszakai járatokat és még a fogaskerekű is járni fog az éjszaka.
Elkezdték tesztelni a BKK elektronikus jegyrendszerét, ami a tetejébe menő dizájnt is kapott!
Óriási dugóra lehet számítani, a forgalmat az Egér útra és a Sasadi útra terelik, a szakaszon közlekedő buszok útvonala is módosul.
A városi legendával ellentétben nem tudja majd átíratni a számot, abban pedig ne bízzon, hogy azt „úgysem nézik majd”.
Egy hétig nem jár a 19-es, 47-es, 48-as, 49-es villamos, és módosul a 18-as és 41-es járat közlekedése is.