
Kelemen Anna: „Álszentség Norbit azért támadni mert kimondja a tényeket”
Kelemen Anna kiállt Schobert véleménye mellett. Horváth Éva és Yvonne Dederick azonban más véleményen vannak, mint a modell.
Kelemen Anna kiállt Schobert véleménye mellett. Horváth Éva és Yvonne Dederick azonban más véleményen vannak, mint a modell.
Gömöri András Máté sok edzés és lemondás után bodybuilding-bajnok lett: íme a fotók!
Ő a brit Charli Allardyce, aki igazából csak 2017-ben döntött úgy, hogy komolyabban is elkezd foglalkozni a kondizással.
A Scitec Megateszt egy transzformációs verseny, melynek célja 12 hét alatt az indulók fizikumának lehető legnagyobb átalakítása. Átlagemberek is indulhattak, hiszen itt csakis a változás mértéke számít, nem az izomzat abszolút mérete. A döntőn jártunk, mutatjuk a legjobbakat.
Azok a pózok, arc, helyszín - egyszerűen fantasztikus!
Londonban élnek, pénzügyi területen dolgoznak, de szabadidejükben edzenek. A Kockahas blogban ilyen még biztosan nem volt, ön látott már gyúrós ikreket?
Ez a 202 centis brit férfi 66 kilóval indult neki a felnőttkornak, erre azóta rátett vagy 85 kiló izmot.
Kai Greene-nek Schwarzenegger maga gratulált. De nem a frizurájához.
Lilleputhammerben ők tényleg óriások. Ha ezt még nem látta, ma nagyon jó napja lesz, 3 izomvideó!
Két versenyről is van egy csomó barnítós, kockás képünk.
Elképesztő fotók egy kabuli testépítőversenyről. Krémek, spray-k, izmok, pózok, minden van!
A brit Mark Smith Afganisztánban vesztette el egyik lábát – most body building-versenyeken indul.
Világhírű fitneszmodellekről, testépítőkről készült szexi, meztelen fotósorozat edzés közben.
Egy sanghaji bodybajnokságon az egyik induló kissé összecsapta a kenegetést arc-, ágyék és lábfejtájékon.
Valami zöldes árnyalattal barnították a testépítőket egy hongkongi versenyen. Az is lehet, hogy direkt, mert a fotók nagyon jók lettek.
Testépítés Indiából! Nézze meg, mert ilyet még nem látott! (Nálunk legalábbis.)
Testépítőhorror: ez a brazil férfi a szteroidok után egy másik izomnövelő trükköt próbált ki. Döbbenetes lett a külseje, de egyébként egyelőre köszöni, jól van.
Daveon Hill 17 évesen már felnőtt testépítőket győzött le. Viszont reggel 4-kor kel.
Férfimodellek a ’60-as évekből, Schwarzenegger a ’80-asakból, Clooney a ’90-esekből.
Kezelhetetlen mennyiségű elképesztően kidolgozott izom, és hozzá fura sérók és grimaszok!
Zack Khan azt mondja, ramadánkor elég problematikus bevinnie a napi ötezer kalóriát.
A közép-kínai Csengdzsou városában tartották a Bodybuilding Grand Prix-t.
Képek a FIBO 2013. nevű rendezvényről. Láthat izmokat és izmokat, ezen kívül izmokat, de voltak izmok is.
Az Arnold Schwarzeneggert is felfedező Joe Weider olyan girhes kölyök volt, hogy még birkózónak se vették be. Később mégis ő lett a bodybuilding szülőatyja.
Egy 1919-es születésű brit fogorvos azt mondja, soha nem késő edzeni kezdeni.
Sok testépítő egyben, három kigyúrt modell és néhány zseniális román rekeszrakodó. Vigyázat, nagyon erős poszt, 3 kockahas-klippel!
Olyan félelmetes izomkolosszusokról kaptunk fotókat, hogy ezektől jelmez nélkül is hideglelést kap az ember. Nézze meg a prágai body building-bajnokság fotóit, ha meri!
De japán kutatók állítólag igazolták, hogy Moustafa Ismail bicepsze mégsem illegális eljárásoktól 79 centis.
Elképesztő budybuilding-fotók, ezúttal dél-Kínából. A fejek mintha photshoppolva lennének, pedig nem.
Moustafa Ismail egyiptomi származású, de a karizma az USA-ban dagadt Guinness-rekorddá. A hét legabszurdabb fotósorozata.
A brit Terrence Freshwater testépítő. 16 éves fia, Terrence Freshwater szintén testépítő. Jó sok fotónk van róluk, minden elég szomorúak.
Egy aranykezű sajtófotós remekbeszabott archív fotói testépítőkről, plusz egy vers.
A Hip Hop Boyz egyik tagjára azt mondta Kozsó, hogy dagadt, erre O.G. Duck beállt testépíteni.
Jason Owen testmagassága 134 cm, és ezzel ő Nagy-Britannia legalacsonyabb testépítője. Mutatunk róla egy fotósorozatot.
Néhány fotó arról a kissé bizarr eseményről, ahol egy veterán testépítő figyelmezteti Mumbai népét a dopping veszélyeire.
Bodybuilding-bemutató volt Venice Beachen, azaz Los Angeles testépítőinek fő találkozóhelyén.
Így nézett ki Arnold Schwarzenegger 30 évvel ezelőtt, amikor még filmek helyett a gyúrásé és a csajozásé volt a főszerep.
A 37 éves Jonathan Wilson egy lábbal született, négy évvel ezelőtt még nem sportolt, viszont dohányzott.
Kalifornia híres body building strandjának bajnokságáról kaptunk fotókat.
A kölni melegolimpia, azaz Gay Games egyik résztvevője a 70 felettiek korcsoportjában indult.
Hozzávalók: barnítóspray, izomhegyek, irodai csíptetők és egy lerozzant mozi. Eredmény: vizuálorgia.
Bodybuildingeztek a katonák. Aztán meg fényképezkedtek.