
Megőrültek? 5 sztár, aki őszintén vallott a mentális állapotáról
A fiatal világsztárok sorra nyílnak meg a mentális egészségüket illetően.
A fiatal világsztárok sorra nyílnak meg a mentális egészségüket illetően.
Ugyanebben az intézményben gyógyult korábban Demi Moore és Eva Mendes is.
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak a világ hírességei.
Instahíradó hazai, illetve külföldi sztárokkal.
Úgy érezte, szüksége van egy effajta kalandra.
A modell először lépett a vörös szőnyegre, mióta néhány hete önkívületi állapotban, valamilyen drog hatása alatt lencsevégre kapták.
Sokak szerint drogproblémái vannak a szupermodellnek. Mások úgy vélik, olyan lett, mint egy hajléktalan.
Sokak szerint a modellnek is kellemetlen volt ebben a ruhában megjelenni a vörös szőnyegen.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is több sztár tiszteletét tette az eseményen. Volt, aki 11 millió forintos manikűrrel érkezett.
Ők a világ legfelkapottabb arcai. De vajon mi lapul a smink mögött? Mutatjuk!
Az év legfontosabb divateseménye ezúttal sem okozott csalódást. Volt olyan sztár, aki egy szál semmiben lépett a vörös szőnyegre.
A családalapításra való felkészülést nem lehet elég korán elkezdeni - vallja a modell.
A modell határozottan állítja, hogyha csendben marad az orgazmus alatt, sokkal jobban élvezi az együttlétet.
Az Architectural Digestben szerepel most a teljesen őrült Los Angeles-i ingatlan, ahol minden négyzetméterre jut valami furcsa és/vagy menő.
Cara Delevingne most valószínűleg éppen Michael Jackson lányával jár, és annyi mindenben jó, hogy nem tudhatjuk, mi lesz a következő lépése. Portré.
Egykori partnerei, régi kapcsolatai vitték közelebb önmaga felfedezéséhez. Nem tetszett neki a „nőies” címke.
Tavaly lett egy szexjátékokat gyártó cég társtulajdonosa. Azóta nem boldog karácsonyt, hanem boldog orgazmust kíván barátainak.
A modell egy hatrészes, szexualitással foglalkozó sorozat oknyomozó riportere lesz.
A budapesti verzió Vajna Tímeáé, a malibuiban feketepizsamás és fehérruhás sztárok is megfordultak mostanság. Íme, ki kicsoda és miben van.
Kéz a kézben, egymáshoz bújva ügyeltek arra, nehogy elveszítsék egymást a nagy tömegben.
A Tesla atyja tagadja Depp jogi csapatának állítását, és azt tanácsolja a feleknek, hogy fejezzék be a pereskedést, mert már mindenki unja.
Eddig arról volt szó, hogy Heard James Francóval csalta Deppet, most viszont két új név is felmerült az ügy kapcsán. Az egyik a színésznő expasijáé.
A 27 éves modell picivel alacsonyabb Cindy Crawford lányánál, de ő is az elején állhatott a sornak, ahol a kilométeres combokat osztották.
Két évig voltak együtt, a szakítás óta úgy tűnik, már mindketten megtalálták a boldogságukat.
A modell és Ashley Benson nagyjából egy hónappal ezelőtt szakíthattak. Delevingne barátai körében vigasztalódott.
A modell és a színésznő márciusban még együtt volt a fotók tanúsága szerint, de a források azt mondják, azóta szakítottak.
Vagy indulás előtt vette észre, mennyire jól illik ruhájához az állat.
Eddig arról szóltak a pletykák, hogy a modell és a színésznő már az esküvőjüket tervezik, most valaki elhintette, hogy szétmentek.
Egyesek a konditeremben összegyúrt testüket mutogatták a fotósoknak, Cara Delevingne pedig egy férfimodellel smacizott, pedig kapcsolata van.
Íme 5 híres hölgy, ki nem riad meg attól, ha ruha nélkül kell pózolnia. Sőt!
Az évi rendes celebes divatorgia legjobb és legfurább szettjeit mutatjuk. Ha tud, a biztonság kedvéért üljön le, mielőtt ezt megnyitja.
Ott volt még Karlie Kloss és Cara Delevingne is.
Állítólag az ő fejét öleli ez a helyes kis plüssmajom.
Két marihuánás szett az elmúlt hétből, plusz a legemlékezetesebbek az elmúlt évekből. Rihanna és Miley Cyrus óta nagyon megy a marihuána a divatban.
A 25 éves, biszexuális modell-színésznőt már Amber Hearddel is hírbe hozták, most egy szintén brit manökennel smacizott New Yorkban.
Eddig csak pletyka volt, most azonban bebizonyosodott, hogy a brit miniszterelnöknek évekig viszonya volt. Ráadásul nem is akárkivel.
A modell-színésznőnek van mit kipihennie és megünnepelnie Mexikóban, ahol rengeteg barátnő a társasága.
Kiderült, hogy egyszerűen mindenhez ért. Mindenhez IS.
Kicsit mintha szűk lenne az a felsőrész. Jó, nem kicsit.
Megnéztük, hogy ki volt még ott a Valerian bemutatóján, már az ijesztő küllemű Tara Reiden kívül.
Egy interjúban osztotta meg aggodalomra okot adó gondolatait, és azt, hogy mit érez, amikor valaki leszbikusnak titulálja őt.
A modell nagyon sajátosan kivitelezte azt, hogy legyen is rajta ruha, meg nem is.
Most, hogy kopasz lett, megmutatta az igazi arcát, ami félelmetesebb, mint az első Alien mozi.
Hogy gondolhatta ez a szegény lány, hogy jó lesz neki, ha Jennifer Lopezzel hasonlítják össze? Kínos kérdések a Movie Awards-gáláról.
Sokan edzik izmosra magukat egy-egy szerepért, de ránézésre Jessica Biel inkább csak elugrál. Ashley Graham viszont bárkit felborít!
Kíváncsiak vagyunk a véleményére ebben az égető kérdésben.
Cara Delevingne, Cocoa Rocha és Helena Christensen nem igazán tudják, hogy illendő viselkedni egy színházban.
Egyiküket úgy megütötte, hogy tiszta vér lett a ruhája. Azt mondja, a kickbox miatt ilyen erős.
A színészkedés mellett az írást is kipróbálta. Októberben jelenik meg könyve, a Tükröm, tükröm.
A modell próbálta magát elrejteni, de nem sikerült. Rihanna bulijából menekültek, éjjel kettőkor.
Az őrület neve: #belfie. A legismertebb celebek is csinálnak ilyen fotókat az Instagramon. Igen, Kim Kardashian posztol ilyet, de Mihalik Enikő is!!!
Ők voltak az év női a Glamour magazin szerint. A telitalálatokat és a melléfogásokat mutatjuk egymás után.
A menő angol modell smink nélkül, zöld melegítőben bukkant fel New Yorkban.
Amber Heard, Margot Robbie és Delevingne láthatóan jókat buliznak együtt. Taylor Swift körének új kihívói akadtak.
Most, hogy sikeresen elvált Johnny Depptől, lehet hogy modell-barátnőjével, Cara Delevingne-vel jött össze.
De van itt még Szentendrén sétáló Lilu, strandoló Kulcsár Edina, egyenes hajú Horváth Éva, és még sorolhatnánk. Ez az Instahíradó.
Cara Delevingne és Margot Robbie társaságában bulizott egyet.
Cara Delevingne-ről majdnem leesett a ruha, de a többiek is egészen erős szerelésekben jelentek meg. Például Margot Robbie.
A férfi a Twitteren fenyegetőzik, a rendőrség meg nyomoz. Egyelőre nem sok sikerrel.
A Suicide Squad szerepért bármire képes volt.