
Minden tekintet magára vont az 55 éves Carla Bruni átlátszó ruhája
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak a világ hírességei.
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak a világ hírességei.
A többség nagyon jól épített az adottságaira, bár volt, akinél ez veszélyesen villantásközeli állapotot eredményezett. Karcsú derekak hemzsegnek Cannes-ban.
Sima vonulás helyett egy elég szexi műsort nyomott, a többiek, pl. Amber Heard és Elle Fanning csak próbáltak a nyomába érni.
A magyar modell mellett többek között Emily Ratajkowski, Helena Christensen és Monica Bellucci is ott volt a kifutón, a közönségben pedig Stevie Wonder!
Már az ötven közelében vannak ezek a nők, és még mindig vibrál a levegő, ha összejönnek. Cindy, Claudia, Helena, Naomi, ájuljunk el!
Bőrnadrágban énekelte sanzonjait Párizsban az egykori First Lady.
A politikusfeleség és énekesnő barátaival nyaralt, 45 évesen szuperül néz ki bikiniben is.
Johnny Depp exét már a második pasival hozták össze nyár óta, egyelőre a munkakapcsolat biztos.
70000 euróba kerülne a róla mintázott szobor, amit ráadásul az adófizetőkkel fizettetnének meg.
Szerdán este világra hozta Nicolas Sarkozy francia miniszterelnöktől fogant lányát Carla Bruni. Férje nem volt jelen a szülésen.
Nicolas Sarkozy felesége nem az a klasszikus first lady, terhesen, bikiniben fotózták le a lesifotósok.
Obamáné, Carla Bruni, Samantha Cameron és a többiek. Bemutatjuk a világ leghíresebb first ladyjeinek stílusát, de azt már önök mondják meg, hogy Makray Katalin illik-e ebbe a sorba.
A VSD magazinban megjelent felmérés szerint a francia First Lady volt 2010 legidegesítőbb híressége.
A híres divattervező ugyan nagyon tehetségesnek találja Lady Gagát, és szimpatikus neki a hozzáállása, egyúttal úgy véli, hogy a fiatal énekesnő Madonnát majmolja.
Nicolas Sarkozy exmodell felesége, Carla-Bruni Sarkozy színésznőnek áll kedd délután Párizsban állt Woody Allen kamerái elé Owen Wilsonnal.
Benjamin Biolay a France 24 nevű hírcsatornát azzal vádolja, hogy megsértette személyiségi jogait, emiatt 20 ezer euróra perli a tévéállomást.
Nicolas Sarkozy francia államfő neje, a modellből énekesnővé lett Carla Bruni képtelen volt nemet mondani Woody Allen ajánlatára, így a következő Woody Allen-filmben az ő jelenlétére is számíthatunk - írja a Female First.
A francia miniszterelnök neje egy dokumentumfilmben mindent elmesél a népnek: azt is, miért járt pszichológushoz 8 évig.
Telt ház előtt adtak jótékonysági hangversenyt helyi idő szerint szombaton New Yorkban neves művészek Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök 91. születésnapja alkalmából.
Woody Allen szívesen forgatna egy filmet a francia elnök feleségével
Az egykori Eurythmics-tagból vibrátortervezővé lett Dave Stewart a francia államfő nejével, Carla Brunival énekel majd duettet a közelgő Nelson Mandela Nap alkalmából New Yorkban.
Nicholas Sarkozy nejéről exférjének voltak meglehetősen intim fotói. Ezeket azonban jól értesült tolvajok elemelték, így hamarosan kiderülhet, Bruni tényleg akkori férjével szerepel-e a képeken.
Bár az FHM olvasói szerint pillanatnyilag Cheryl Cole a legszexisebb nő a Földön, a Girls Aloud énekesnője irigyen szemléli Jennifer Lopez domborulatait, és nagyobb fenékről álmodozik.
Nicolas Sarkozy neje elmondta, szívesen szülne még egy gyermeket, de nem tudja, hogy kora miatt érdemes-e belevágnia ebbe a feladatba – írja a People.
Nicolas Sarkozy felesége 112 ezer fontnyi (közel 33 millió forintnyi) összeget követel a Pardon ruházati cégtől, mivel az ő meztelen képével díszítették táskáiakat -írja a DigitalSpy.
Carla Bruni-Sarkozy hétfőn, az AIDS elleni küzdelem világnapján a genfi székhelyű Nemzetközi Alap az AIDS, a Tuberkulózis és a Malária Elleni Küzdelemért nevű szervezet nagyköveteként mutatkozik be.
A francia elnök Olaszországban született felesége azt mondta, örül, hogy francia állampolgár, miután az olasz miniszterelnök "napbarnítottnak" nevezte Barack Obamát - derült ki a Journal du Dimanche francia vasárnapi lapnak adott interjújából.
A ZDF német televízió élő adásában adta elő szombaton este egyik új dalát Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia elnök felesége, majd a párbeszédekkel tarkított showműsorban kifejtette, hogy "a politika keményebb, mint a zene, az egy nehéz dolog".
A francia államfő, Nicolas Sarkozy neje és a Metallica is fellépett a Later...
Nemrég közel 46 ezer fontért kelt el az a fotó, amin a francia államfő neje teljesen meztelen és kezével takarja el a kényesebb részeket.
A francia államfő felesége, Carla Bruni új albuma máris harmadik a zenei top-listán Franciaországban, ahol csak a brit Coldplay "Viva La Vida" és a francia énekes Laurent Voulzy albuma előzte meg.
Tagadja terhességét Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök felesége, a First Lady a sör számlájára írja hastérfogatának növekedését. Bruni kijelentette, hogy szeretne ugyan áldott állapotba kerülni, ám jelenleg nem terhes.
Szerdától átmenetileg ingyen meghallgatható a világhálón Carla Bruninak, Nicolas Sarkozy francia elnök hitvesének legújabb - harmadik - albuma.
A japán kormányszóvivő csalódottan nyilatkozott, amiért a francia köztársasági elnök felesége, a volt modell Carla Bruni nem jelenik meg a világ hét legfejlettebb államát és Oroszországot tömörítő G8-as országok jövő heti, Japánban tartandó találkozóján.
Merész dalszövegekkel jelentkezik a francia first lady, Carla Bruni-Sarkozy hamarosan megjelenő albumán – adta hírül az MTI.
Nem tervezi feladni zenei karrierjét a francia államfő felesége, akinek harmadik albuma júliustól kapható a boltokban.
Júliusban jelenik meg a francia köztársasági elnök feleségének, Carla Bruninak legújabb albuma - közölte a szupermodell-énekesnő ügynöke.
Egy kambodzsai gyermekalapítvány visszautasította azt a pénzadományt, ami Carla Bruni meztelen portréjának eladásából folyt be.
Egy névtelenségbe burkolózó kínai gyűjtő 91 ezer dollárt adott a francia köztársasági elnök feleségének aktfotójáért, amit New Yorkban árvereztek el.
A brit bulvárlapok ódákat zengtek Carla Bruniról, a francia köztársasági elnök újdonsült feleségéről mindössze egy nappal azután, hogy meztelen fotót közöltek a topmodellből lett énekesnőről. A brit bulvársajtó úgy írt a francia first ladyről, Carla Bruniról, mint arról a díváról, aki a franciák Diana hercegnője lehet.
Nicholas Sarkozy francia államfő és Carla Bruni volt topmodell nemrégiben házasodtak össze, amit kihasználva a Christie’s aukcióra bocsátotta az újdonsült francia first lady egy régebbi aktfotóját is 4 000 dolláros (kb.
Nicolas Sarkozy volt feleségét kihallgatta a párizsi rendőrség, miután a francia államfő feljelentést tett a Le Nouvel Observateur című hetilap ellen.
A pár Bruni gyerekével
Nicolas Sarkozy francia államfő és Carla Bruni olasz származású énekesnő, volt topmodell szombaton a francia elnöki hivatalban, az Elysée-palotában összeházasodtak - adta hírül a francia RTL kereskedelemi rádió. Az RTL szerint Edouard Balladur volt miniszterelnök egyik munkatársa, Nicolas Bazire volt az államfő házassági tanúja, Carla Brunié pedig Mathilde Agostinelli, a Prada divatház kommunikációs vezetője.
Carla Bruni, a francia köztársasági elnök barátnője máris közös gyereküket várja - állítja a FemaleFirst, bár az is csak pár órája derült ki, hogy a pár összeházasodott.