
Jim Carrey-ügy: A nemi betegség nem fontos
A színész arra kéri a bíróságot, hogy hagyjanak figyelmen kívül minden olyan állítást, ami az ő nemi betegségével kapcsolatos.
A színész arra kéri a bíróságot, hogy hagyjanak figyelmen kívül minden olyan állítást, ami az ő nemi betegségével kapcsolatos.
Cathriona White először apja halála, majd 2013-ban a színésztől kapott nemi betegség miatt akart véget vetni életének.
Szintén halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt, illetve azért, mert állítása szerint Cathriona White a színésztől lett nemi beteg.
Ha a bizonyítékok megállják a helyüket, akkor a színész felelősségre vonható nemi betegség terjesztéséért.
A színész ügyvédje szerint ezek is csak elkeseredettségből koholt hazugságok.
Sőt! Megszállottja volt a lánynak, folyamatosan figyelte és manipulálta. A színész ügyvédje szerint ez a vád csak aljas pénzszerzésről szól.
A színész barátnője, Cathriona White 2015 őszén lett öngyilkos. Most előkerült egy volt férj, aki szerint Carrey adta a nőnek a gyógyszereket.
Cathriona White búcsúlevelet írt, amelyből nyilvánosságra került egy részlet.
Cathriona White anyja hibának nevezte lányát egy üzenetben.
Még nem derült ki, hogyan kerültek hozzá. Ahogy az sem, miért vártak a barátai öt napot, hogy átmenjenek hozzá.
Cathriona White ismerősei szerint elég erős volt ahhoz, hogy egy elnyomó személlyel randevúzzon.
Cathriona White életvidám nőnek tűnt, aki a munkáját is szerette.
Cathriona White 30 éves volt, tette előtt búcsúlevelet írt.