
Danny Trejo azt mondja, hogy Charles Manson hipnotizálta
1961-ben történt, amikor együtt ültek börtönben. Állítólag nagyon jól ment neki.
1961-ben történt, amikor együtt ültek börtönben. Állítólag nagyon jól ment neki.
Eddig hárman küzdöttek a szektavezért testéért, most már azt is tudni, hogy miért. Egyikük megkapta, mégsem érezheti biztonságban magát.
És valószínűleg egyikük sem fogja megkapni, ha ilyen bizonyítékokkal tudnak csak jogot formálni rá. Illetve próbálnak.
A szektavezér egyébként pont a halála előtti hetekben volt benne az American Horror Story című sorozatban.
Állítólag öt fegyveres őr felügyeli, miközben vizsgálatról vizsgálatra viszik.
Leslie Van Houten 48 éve ül börtönben, azóta csak most jutott eszébe erre hivatkozni.
Sőt! Ha minden igaz, akkor a sorozatgyilkos szektavezér már túl is van az operáción.
Mert nagyon legyengült a szervezete, így bele is halhatott volna a beavatkozásba.
A 19 éves nőt 1969-ben ölték meg 150 késszúrással, de csak most derült ki a személyazonossága.
A 27 éves lány azt mondja, a tömeggyilkos, 80 éves férfi a legjóképűbb pasi a világon. Hátjó.
Nem is ő maga, csak a teste kellett volna neki. Hogy Lenint csinálhasson belőle.
90 napja lett volna megnősülni, de lecsúszott a lehetőségről. Az egykori szektavezér menyasszonya azt mondja, nem adja fel.
Egy 26 éves követője őrülten szerelmes az életfogytot töltő férfibe. Engedélyezték frigyüket.
Charles Manson valószínűleg utolsó interjúját adta, a nemi identitásáról is beszél a mostanra öregemberré aszott őrült, aki a börtön falai között egy 25 éves lánynak nyomja a szektás szövegeit.
Polanski feleségének gyilkosának kérelmét ismét elutasította a bíróság.
A rehabról szabadult színésznő Charles Manson áldozata lehet legközelebb.
A 43 éves, nagydarab, szelíd vegetáriánus öt évig próbálta kiheverni, mikor kiderült: anyját a később a Sharon Tate-gyilkosságokért elítélt szektavezér erőszakolta meg.
A 61 éves nőnek, aki másodszor kérte egy éven belül a szabadon engedését, agydaganata van, és az orvosok szerint gyógyíthatatlan, néhány hónapon belül meg fog halni.
Polanski terhes feleségének gyilkosa, Lana Clarkson színésznő gyilkosával szereztetne zenét.
Henry Rollinsnak a nyolcvanas években bizarr levelezőpartnere akadt: a Roman Polanski terhes nejét, Sharon Tate-et - és pár barátjukat - brutálisan lemészárló Manson-szekta vezetője, Charles Manson írogatott neki a börtönből.