
Hírességek, akik nem csak a filmvásznon éltek át tragédiákat
Vannak színészek, akiknek a nyilvánosság előtt kellett megküzdeniük olyan élethelyzetekkel, amilyeneket mások - szerencsére - csak filmekben látnak.
Vannak színészek, akiknek a nyilvánosság előtt kellett megküzdeniük olyan élethelyzetekkel, amilyeneket mások - szerencsére - csak filmekben látnak.
Az énekesnőt heteken át tartották bedorogzva, egy hónapig a saját lakásán.
Interjút még nem tud adni, cserébe írt egy dalt, amiről még a kiadója sem tudott, de szerinte ebből nem is lesz probléma.
A 2007-2008-ban világsikert aratott énekesnő 2011-ben hirtelen teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Most megírta, hogy miért.
A Mirror magazinnak adott interjújában az énekesnő Duffy elmondta, már semmi szórakoztatót nem talál abban, hogy egyedülálló, az utóbbi időben megunta a szingliséget, és kezdi magányosnak érezni magát.
Duffy és az amerikai a Kings of Leon lettek a szerda esti Brit Zenei Díjátadó (Brit Awards) legnagyobb nyertesei: az énekesnő három, míg a rockbanda két díjat vehetett át a londoni Earl's Court-ban rendezett gálán.
A retrós hangzása a hétvégén Grammy-díjat ért a Duffy nevű énekesnőnek, aki most már, szívesen kipróbálná magát valami modernebb stílusban is, most hogy már a világ zenepiacán megismertette magát - írja a Femalefirst.
Az énekesnő Duffy néhány perccel azelőtt, hogy a múlt héten egy koncerten összefutott Chris Martinnal, a Coldplay énekesével, egyik nagy kedvencével, véletlenül meggyújtotta a haját - írja a The Sun.
Duffy, a wales-i énekesnő Paul McCartney Live and Let Die című klasszikusát dolgozta fel, és az egykori Beatles-tagot teljesen lenyűgözte az eredmény - írja a Starpulse.
A wales-i soul énekesnő, Duffy korábban nem mert arról beszélni, hogy énekesnő szeretne lenni.
Miután Johnny Rotten porig alázta a Mojo Awardon Duffyt, az emberek azt várták tőle, hogy bocsánatot kérjen tőle, szerinte azonban nincs miért szégyenkeznie, írja a Digitalspy.
A Mercy című sláger előadója a Mojo Awards-on szerette volna üdvözlésképpen megölelni a Sex Pistols frontemberét, aki először félrelökte, majd sűrű káromkodások közepette elhajtotta őt - írja a DailyMail.