
Ezek voltak Elvis Presley utolsó szavai
Elvis Presley korai halála sokkolta a világot, a rock’n’roll legenda mindössze 42 éves volt, amikor a barátnője holtan találta a fürdőszobájukban.
Elvis Presley korai halála sokkolta a világot, a rock’n’roll legenda mindössze 42 éves volt, amikor a barátnője holtan találta a fürdőszobájukban.
Elvis Presley biztosan örülne, hogy a családtagjai végre kibékültek.
Különös Guinness-rekordot döntött meg Nádaski Attila.
Egy fiatal TikTokker számos már elhunyt hírességet megelevenített a tehetségének köszönhetően.
A legjobb női főszereplő például Cate Blanchett lett a Tár című alkotásban nyújtott teljesítményéért.
A színész nem tagadja, hogy komoly áldozatokat hozott.
Lisa Marie Presley január 12-én, szívmegállás miatt vesztette életét.
Halálhírét édesanyja, Priscilla Presley jelentette be.
Diana hercegné továbbra is bájos, Elvis Presley, Kurt Cobain és John Lennon pedig megkapó öregurak lennének.
Tekintse meg, hogyan fest az egykori rocklegenda felújított otthona! Lapozzon!
A mai napig serényen tevékenykedik az amerikai katolikus egyház életében az egykori filmcsillag.
A pár kedvelte a szerepjátékot, de előfordult, hogy bevontak egy harmadik felet is, ha úgy tartotta kedvük.
Vagy a fotók, vagy a háttérsztorijuk érdekesebb annál, mint ami első ránézésre indokolt lenne. De van, ahol az első ránézés is elég.
Benjamin Keough, Lisa Marie Presley fia kaliforniai otthonában vetett véget az életének egy fegyverrel. Az édesanyát összetörte fia elvesztése.
Riley Keough 18 pluszos képpel hívta fel a figyelmet arra, hogy 31 éves lett.
Kecsketejes féregtelenítés, agyag, nyers tojás, és több, mint tíz óra alvás - mindez az álomalak, vagy éppen az állítólagos egészség érdekében.
Elvist egy új filmben Austin Butler játssza majd, aki a Disney-nél és Tarantinónál is szerepelt már. A nője Vanessa Hudgens, azaz Zac Efron exe.
A rappert senki sem kérte fel a szerepre, de ő azért szívesen benne lenne az Elvis Presleyről szóló filmben.
Több Instagramozónak is szemet szúrt a hasonlóság. A zenei ikon unokája egy az egyben úgy néz ki, mint elhunyt nagyapja.
Elvis Presley nevetése ragályos volt egykori felesége szerint, aki beszélt arról is, hogy a zenész nem véletlenül nem adott interjúkat.
Az Instagram-posztjai alapján a 72 éves színésznő-producer igencsak eseménydús életet él.
Mert Lisa Marie Prasley férjének számítógépén gyerekpornót találtak.
A szerénynek cseppet sem nevezhető Beverly Hills-i ház 6 éven át volt a Rock 'n' Roll királyának hajléka.
Bezzeg Lady Gaga zongorája senkinek se kellett.
Riley Keough a Girlfriend Experience című sorozatban egyetemista kurvát alakít, sokat vetkőzik és sokat látni fehérneműben.
Addig csiripelt, hogy szétzúzta a madár fejét, majd leült és írt belőle egy verset, amit most elárvereznek.
Alighanem a férfiak is. Viszont a látható női mellek sokkal érdekesebbek, úgyhogy talán nézze meg őket.
Megtaláltuk a tudás forrását és meg is osztjuk önökkel. Elvis köztünk van, Kőérberekben.
Biztosan tudunk olyan fotót mutatni róla, amit még nem látott! Nyolcvan éve született, és hagyjuk, mi van vele most.
Ez a brit bácsi egy olyat játszott meg lánya esküvőjén, amit senki nem várt tőle. Egy szó: Elvis!
A legfiatalabbak ikrek, a nagylány veszettül dögös, és egy bónusz bizarr tényünk is van.
Barkója van, festi a haját, és elképesztő nyakláncokat visel.
Úgy volt, hogy igen, azt azt mondták, hogy nem, most pedig azt mondja a névtelen valaki, hogy mégis együtt vannak. És szeretik egymást.
Priscilla Presley pasija az öregebb nőkre bukik, ráadásul rajong Elvisért, úgyhogy van közös hang.
Az énekes és neje, Priscilla Presley a hetvenes évek elejéig élt abban a Beverly Hills-i házban, amelyet most közel 13 millió dollárért (2,76 milliárd forintért) árulnak, és amit eddig havi 25 ezer dollárért (5,3 millió forintért) lehetett bérelni.
Több mint tízezer rajongó tiltakozott az üresen álló kripta elárverezése ellen.
Egy póknemzetséget és egy pókfajt is elneveztek a két zenészről holland tudósok. Az egészben még a velvetnek is szerepe van.
1977-ben, mielőtt Gracelandbe szállították volna, Elvis teste 2 hónapig pihent a most eladó kriptában.
Hetvennyolc éves korában elhunyt Jerry Leiber dalszerző.
A fejében az egyik hang azt mondta, történelmet írhat, egy másik azt, hogy mellélőne.
A Margit híd budai hídfőjét neveznék el a legtöbben Elvis Presleyről, de nem így lesz.
Az Elvis Presley-nek szentelt hivatalos honlapra felkerült az Associated Press hírügynökség angol nyelvű cikke, amelyben beszámol Tarlós István főpolgármester szerdai bejelentésérő
A 26 szobás házat még Elvis Presleytől vette, 28 millió dollárért árulja.
Az Official Charts Company szombaton bejelentette, hogy a barbadosi énekesnő megismételte Elvis Presley rekordját a briteknél.
Egyedül többet keresett, mint a listán szereplő többi híresség.
Paul ügynöke úgy döntött, hogy a polipnak saját lemeze lesz, és az albummal Elvis Presley előtt róják majd le a tiszteletüket.
Orvosa szerint egy végbélműtét megmenthette volna a hiú sztár életét.
Az énekes szervezete 42 évesen olyan volt, mint egy öregemberé. Életét nagyjából tíz betegség keserítette meg egyszerre, ráadásul még gyógyszerfüggő is volt.
Yves Saint Laurent legendás francia divattervező lett a legjobban kereső halott híresség; a 2008-ban elhunyt tervező 350 millió dolláros bevételre tett szert idén.
A nevezetes hajtincs vélhetően 1958-ban került le az akkor már világsztár fejéről, amikor Elvis Presley bevonult az amerikai hadseregbe, és haját katonásra nyírták.
A hajkupacot 1958-ban választották el az énekestől, amikor bevonult a seregbe.
Elvisnek 10 listavezető albuma volt, Jay-Z most ért el a tizenegyedikhez.
A pop magyar királyával szemben Michael Jackson és Elvis Presley szelleme általában az otthonukban bukkan fel.
Elvis Presley kézzel írt versét elárverezik – írja a TMZ.
A Music Choice nevű csatorna összeállította azt a népszerűségi listát, amit az alapján szerveztek, hogy a rajongók melyik zenésszel találkoznának a legszívesebben - írja a Femalefirst.
Belevetettük magunkat a magyar Elvis-szubkultúrába, ami elsőre a travi-show speciális válfajának tűnik: túlsminkelt nők helyett pocakos rockistennek öltöznek a résztvevők. Aztán sokkal-sokkal jobb volt, mint amire számítottunk.
Blackpool városában minden januárban megtartják az Elvis European Championship nevű rendezvényt, ami idén január nyolcadikától tizenegyedikéig tartott.
Ő lesz ElvisA Bubba Ho-Tep című film folytatásában, amiben Elvis és JFK küzdöttek egy feltámadt egyiptomi múmiával, Ron Perlman fogja Elvis Presley-t alakítani az első részben szereplő Bruce Campbell helyett - írja a Femalefirst.
Lisa Marie Presley, aki nemrég adott életet ikreinek, felkért egy médiumot, hogy létesítsen kapcsolatot édesapjával, mivel szeretné neki bemutatni az új jövevényeket – írja a FemaleFirst.
A Mattel kiadja a Barbie egy limitált kiadását, amin a lány úgy néz ki, mint Priscilla Presley, Ken meg magára Elvis Presley-re fog hasonlítani.