
Így él ma az egykori first lady, Melania Trump
Árverésre bocsátotta három tételből álló, Head of State névre keresztelt kollekcióját.
Árverésre bocsátotta három tételből álló, Head of State névre keresztelt kollekcióját.
Ivana Trump kijelentését a Frist Lady sajtóosztálya nagyon nem értékelte, be is támadták miatta.
Elemeztük, akárcsak Ryan Goslingét annak idején, így megtudhatja, milyen sors vár a first ladyre. Persze, csak ha hisz az ilyesmiben.
Persze sosem fogjuk megtudni, hogy véletlen vagy szándékos volt, amit műveltek, a kommentelők mindenesetre mélységesen kiborultak tőle.
Megvan rá az oka, amit elég könnyen el is lehet fogadni. Viszont azt is elmondta, indulna-e valaha az amerikai elnökválasztáson.
A First Lady fotóját kissé furcsán retusáltak.
Az új first lady arckifejezései már jó ideje csodálatos részét képezik az emberiség közös tudatalattijának.
Sőt, nagyon úgy néz ki, semmilyen first lady-je nem lesz, ugyanis Michelle Obama utódja nagy valószínűséggel férfi lesz.
Michelle Obama szerint mennyei sültkrumplit szolgált fel neki II. Erzsébet szakácsa.
Nézze meg, milyen hosszúcombú balerina volt Michelle Obama!
Peng Lijüan az új kínai first lady. Imádják a kínaiak, mert divatos és nem olyan bezárkózó, mint elődei.
Michelle Obama új frufrujával megint divatot teremt. De tényleg ő minden idők legstílusosabb elnökfelesége?
Nézegessen galériát és szavazzon, melyik First Lady a legszebb!
Obamáné, Carla Bruni, Samantha Cameron és a többiek. Bemutatjuk a világ leghíresebb first ladyjeinek stílusát, de azt már önök mondják meg, hogy Makray Katalin illik-e ebbe a sorba.
A japán kormányszóvivő csalódottan nyilatkozott, amiért a francia köztársasági elnök felesége, a volt modell Carla Bruni nem jelenik meg a világ hét legfejlettebb államát és Oroszországot tömörítő G8-as országok jövő heti, Japánban tartandó találkozóján.
Júliusban jelenik meg a francia köztársasági elnök feleségének, Carla Bruninak legújabb albuma - közölte a szupermodell-énekesnő ügynöke.