
Íme, néhány képkocka az új Guy Ritchie-filmből
Főszerepben Jason Statham, aki jasontathamkedik - mellette sok ismert arc. Ez a Wrath of Man.
Főszerepben Jason Statham, aki jasontathamkedik - mellette sok ismert arc. Ez a Wrath of Man.
Nem hiába mondhatta le 2 órával a fellépése előtt a koncertjét Madonna.
Az egykor mellet villantó Janet Jackson például ma már gyakorlatilag csadorban jár férje miatt. Nem ő az egyetlen, aki váltott, amikor szerelmes lett.
Ja, és még olyan színészek, akiktől simán kettéolvadunk a gyönyörűségtől.
A bíróság már tudja, hogy kihez kerül Rocco Ritchie. Az apjához vagy az anyjához?
A fia nem akar vele élni, kicsúszott a lába alól a talaj, a színpadon is vállalhatatlanul viselkedik.
De természetesen megviseli, hogy Rocco Ritchie nem vele akar élni.
A konfliktus még javában tart, de úgy tűnik, a 15 éves fiú jól elvan az apjával.
Ezért Guy Ritchie bírósági úton venné el Madonnától Rocco Ritchie felügyeleti jogát.
Rocco Ritchie felügyeleti joga miatt csatázik a volt férjével. Külön karácsonyozott a fiától, amit mindkét család alaposan dokumentált.
Guy Ritchie esküvője nagyon, de nagyon jó lehetett. A vendéglista alapján ez biztos.
2012 óta járt jegyben a 33 éves modellel, Jacqui Ainsleyvel, akitől már három gyereke is született.
Nem, nem azért mert ők izmosabbak. Ennél sokkal összetettebb a dolog.
Guy Ritchie-vel és David Beckhammel fotózkodott, nem ő néz ki a legjobban azon a képen, na.
Jacqui Ainsley már szült egy fiút és egy kislányt a rendezőnek.
Madonna férje rendezte Posh Spice férjét a H&M reklámjához. Plusz még két kockahas-videó.
Jön az új alsónadrág-szezon, ezúttal teniszpályával és Madonna exférjével. A vetkőzés marad természetesen.
A rendezőnek a most született kislány a második gyereke a mostani menyasszonyától.
A rendező végre eljegyezte barátnőjét, Jacqui Ainsley-t, aki egy évvel ezelőtt adott életet első közös gyermeküknek.
A második évad tegnap ért véget, de a készítők már a harmadikon gondolkodnak.
A rendező ugyanakkor egy percet sem bánt meg az együtt töltött nyolc évből.
A nevét még nem hozták nyilvánosságra. Az esemény összes résztvevője jól van.
Igen, még mindig a Vilmos-Kate esküvőn álmélkodunk. A heti trendben összeszedjük a násznép legbizarrabbul öltözött hölgyeit. Az alanyok között hercegnők, feleségek és a csaj, akire Madonnát lecserélték.
A rendező 29 éves modell barátnője, Jacqui Ainsley terhes, a pár szeptemberre várja első közös gyerekét.
A bírósághoz fordult Guy Ritchie, amikor megtudta, hogy önhatalmúlag elfoglalta leendő otthonát egy legalább tizenkét fős csoport, a Really Free School - írja a The Telegraph.
Az énekesnő nem éri be a saját edzőtermekkel, szeretné, ha ezzel párhuzamosan boldog és büszke klubtulajdonos is lehetne.
Robert Downey Jr. azóta imádja az angliai vidéket, mióta rendszeresen Guy Richie birtokán tölti a hétvégéit.
Madonna volt férje a barátok szerint aktuális szerelme, Jacqui Ainsley mellett szeretne megöregedni, és azt tervezi, hogy hamarosan megkéri a kezét.
Reklámnak túl hosszú, kisfilmnek túl zavaros, de a főszereplő miatt így is érdemes megnézni a videót.
Exférje, Guy Ritchie új nőt szedett fel, és a 28 éves Jacqui Ainsley rövid idő alatt elég sok borsot tört Madonna orra alá.
Madonna exférje otthon volt ugyan, de birtoka másik részén volt dolga, amikor a személyzet besurranó tolvajt fogott.
A rendező majdnem kétmillió dollárt költött két londoni ingatlan megvásárlására.
Míg itthon sorra mennek tönkre a celebházasságok, Hollywoodban több sztár megújítja házastársi esküjét.
Ritchie nem szólólemezt készítene, csupán kocsmája zenekarának albumán szerepelne vendégelőadóként.
Az angol rendező és pubtulajdonos saját maga fogja főzni a sört kocsmájához.
Guy Ritchie szerint Madonna annak ellenére jó színésznő, hogy 2001 óta négyszer is nyert legrosszabb alakításért járó Arany Málna-díjat.
A gyerekek Ritchie-nél lesznek, a volt házasok között jó a viszony, ez adja a pletyka alapját.
A rendező örül, hogy sikerült Madonnával megbeszélnie, kinél legyenek a gyerekek az ünnepek alatt.
Madonna volt férje büszke tulajdonosa egy londoni kocsmának, és ennek sikerén felbuzdulva úgy döntött, hogy New Yorkban is nyitna egy ehhez hasonló helyet.
A rendező szerint volt neje retardált, de emellett iszonyú tehetséges és fáradhatatlan.
Leonardo DiCaprio állítólag Guy Ritchie segítségét kérte a megfelelő ház kiválasztásához.
Az énekesnő kidobta Jesus Luzt, mert nincs ideje egy komoly kapcsolatra.
A színész listát a rendezőnek azokról a nőkről, akik szóba jöhetnek Madonna után.
Az aukciós háznak jól jött Madonna és Guy Ritchie válása, mert így megnőtt az igény a furcsa kép iránt.
Madonna európai turnéja miatt volt férjére bízza a gyerekeket, aki ennek nagyon örül.
A Sun értesülései szerint Madonna még mindig nem tette túl magát azon, hogy mégsem fogadhat örökbe egy afrikai kislányt, és telefonon keresztül többször is elsírta bánatát volt férjének, aki megpróbálta megvigasztalni őt.
Madonna ex-férje sajnálatát fejezte ki, amiért az énekesnő nem járt sikerrel hétfői adoptálási kiruccanásán, aminek során a négyéves Mercy Jamest szerette volna örökbe fogadni Malawiból.
David Banda három év után találkozott vér szerinti apjával, azonban a férfiról azt sem tudta, ki ő, írja a Celebitchy.
Akárcsak Madonnát, úgy Guy Ritchie-t is összehozták már egy tucatnyi hírességgel, amióta tavaly véget ért hét és fél éves házassága.
Nyilvános lesz Madonna és Guy Ritchie gyermekelhelyezési tárgyalása, értesült a FemaleFirst.
Újra kell forgatnia Sherlock Holmesról szóló filmje jelentős részét Guy Ritchie-nek, mivel a jelek szerint a Madonnával vívott válási csatározás kissé elvonta figyelmét az alkotásról.
A rendező letolta volt nejét, szerinte ugyanis a W magazinban megjelent fotók meglehetősen kínosan érinthetik gyermekeiket, osztálytársaik például csúfolni fogják őket.
Az énekesnő javára döntött a bíróság két, Guy Ritchie-vel közös fiának elhelyezése ügyében.
John Ritchie örül annak, hogy fia elvált az énekesnőtől, és nem szeretné, ha a pár ismét egymásra találna – írja a DigitalSpy.
Guy Ritchie mamájának el kellett hagynia az otthonát, miután az egyik szomszédja autójával a nappalijában landolt - írja a The Sun.