
Ha nem ez a két férfi erőszakolta meg ezt a nőt, akkor kik?
A bíróság szerint a nő nem szavahihető, és szabadon engedte a vádlottakat.
A bíróság szerint a nő nem szavahihető, és szabadon engedte a vádlottakat.
Az aligátor megszökött a cirkuszból és világgá akart menni, de Hatvanban elkapták.
Állítólag az M3-as autópálya hatvani szakaszán zuhant le.
A gyanúsított kihallgatásán elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.
Mindezt Hatvanban, egy nyílt utcán, éjjel fél 1 körül.
Információink szerint 17 könnyű és 2 súlyos sérültje van a balesetnek.
Ma fél 10-kor tűnt el hatvani otthonából és aztán jött egy idős asszony.
Nyáron már eltűnt egyszer. Akkor iskolába indult, de nem ért be. Most Hatvanból nem ment haza.
A motoros sárkányrepülő nekiment a Hatvan-Kerekharaszt közelében húzódó elektromos távvezetéknek, majd lezuhant.
A 17 éves fiú csütörtökön délelőtt egy szóváltást követően hatvani otthonukban bántalmazta édesanyját, aki belehalt sérüléseibe.
Este 7 körül Hatvanban, a Turai úton ütött el egy szürke BMW egy nőt. Keresik a sofőrt.
A kórház harmadik emeleti kezelőhelyiségében keletkezett a tűz. Hat csecsemőt kellett átköltöztetni.
A 70-es években még mindenki szerelmes volt Travoltába, aki mára mikiegér-hajú viaszszobor lett.
B. Attila tavaly novemberben úgy berúgott, hogy be kellett vinni a kórházba. Nem hagyta.
A kissrácot Hatvani Albertnek nevezték el a városról és a kórházról. Egészséges.
A színésznő ma ünnepli születésnapját, és igen, TÉNYLEG hatvan éves lett.
A baleset miatt teljes útlezárást rendeltek el a rendőrök.
S. Márk naponta kristályozott, ennek hatása alatt rabolt autókat, és szurkált halálra egy nőt.
Leszakadt a felsővezeték a Budapest-Hatvan-Miskolc-Nyíregyháza vasútvonal Pécel és Rákos közötti szakaszán.
Gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indítanak ismeretlen tettes ellen.
Ketten megsérültek, amikor három autó egymásba csúszott a 32-es főúton, Jászberény és Hatvan között péntek reggel.
Egy munkagép egy középnyomású gázvezetéket vágott el Hatvanban - négy embert kimenekítettek.
Ügyvédje szerint elég lenne a házi őrizet, de a törvényszék gyakorlatát ismerve erre nincs esélye a gödöllői egyetem munkatársát meggyilkoló S. Márknak.
Elrabolta egy férfi egy nő autóját Hatvan közelében, a 3-as és 32-es főutak körforgalmú kereszteződésében.
A közlekedési lámpánál álló teherautó a zöld jelzésre elindult, de egy idős nő, bár a gyalogosok lámpája már pirosra váltott, szabálytalanul még megpróbált átjutni a túloldalra.
A hivatalos álláspont szerint a teakonyhában elhelyezett kávégépből engedély nélkül, saját részre, ellenszolgáltatás nélkül fogyasztott kávét, csekély mértékű (mintegy 100-500 forint) kárt okozva a törzs állományának.
A főút 51-es kilométerénél egy kocsi eddig ismeretlen okból áttért a szemből érkezők sávjába és ott egy másik autóval ütközött.
A korábbi információkkal ellentétben nem 20-25, hanem 40-60 perces késésekre kell számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon.
Nyolc autó ütközött össze az M3-as autópálya Miskolc felé tartó szakaszán az 55-ös kilométernél Hatvan közelében. Az elsődleges információk szerint könnyebb sérültek vannak.
Több, benzinnel töltött és meggyújtott palackot - Molotov-koktélt - dobtak ismeretlenek egy családi házra Hatvanban, szombaton hajnalban. A támadásban senki nem sérült meg.
Kiégett péntek este egy lacikonyha a hatvani vásártéren, az anyagi kár több millió forint, de szerencsére személyi sérülés nem történt.
A tüzet három város tűzoltói oltották, az utómunkák várhatóan délelőttig tartanak. Senki nem sérült meg.
Egy Hatvanban városszerte ismert sportember-edző erőszakoskodott egyik gyermekkorú tanítványával a Heves megyei településen , írja a heol.hu.
A Heves Megyek Rendőr-főkapitányság szóvivője, Soltész Bálint elmondta, vizsgálatot folytatnak a hatvani edző ügyében, aki a helyi hírek szerint állítólag erőszakoskodott egyik gyermekkorú tanítványával.
Egy lőszer szétszerelése közben megsérült egy 9 éves kisfiú Hatvanban - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
Huszonnégy órán belül kétszer csíptek ittas autóvezetésen a rendőrök egy férfit Hatvanban.
Másodjára ráadásul jogosítvány nélkül hajtott, mivel azt már elsőre elvették tőle - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Egy ember meghalt, amikor egy nyerges vontató és egy terepjáró frontálisan összeütközött szerdán Hevesben Hatvan és Lőrinci között, írja az MTI.