
Elárverezik James Bond híres Aston Martinját
A gyönyörű 1973-as, V8-as motorral rendelkező autó többek között a Nincs idő meghalni című filmben is feltűnt.
A gyönyörű 1973-as, V8-as motorral rendelkező autó többek között a Nincs idő meghalni című filmben is feltűnt.
Úgy járhatjuk be Európát, mint a világ leghíresebb kémje.
Daniel Craig egyik legsikeresebb filmjének képes forgatókönyvébe is betekintést engedünk.
Az újra kiadott könyvek egyúttal egy megjegyzést is tartalmaznak majd, amelyben elmagyarázzák a változtatások jellegét.
A Taj Lake Palace továbbra is a kémsorozat egyik leginspirálóbb forgatási helyszíne.
Daniel Craig 15 év után a Nincs idő meghalni című epizóddal búcsúzott a karaktertől. Vajon ki lesz az új 007-es?
A James Bond-karakter megteremtőjének, Ian Flemingnek például gyönyörű rokonai vannak. De Sean Connery és Pierce Brosnan lányunokáit látta már?
A James Bond karakterét 15 éve alakító színész megkapja méltó elismerését.
A producerek mindig ügyeltek arra, hogy a világ legdögösebb színésznői, modelljei és Playmate-jei kapják a Bond-lányok szerepét. Lapozgató!
Két Batman-film forgatásán méregdrága kamerák törtek el, de válogatásunkban szerepel leégett ház és több múzeumi kölcsöntárgy is.
Ez lesz az utolsó alkalom, hogy a titkos ügynököt Daniel Craig alakítja.
A film hivatalos Twitter-oldalán közölték a hírt. A film tervezett premierje elvileg nem csúszik.
A hétvégén Jamaica után Londonban folytatódott volna a forgatás, de elnapolták. Craig egy futós jelenet felvételekor szenvedett bokasérülést.
Ez egy ilyen furcsa szokás nála, viszont tisztában is van vele, hogy a vonzalom nagyjából két hónapig, a közös munka idejéig tart.
Nyugi, nem kell fejből rávágnia a választ. A döntés meghozatalához megmutatjuk James Bond összes nőjét akkor és most.
Megérkeztek az első fotók a 25. James Bond-film felvételeinek első napjairól, Jamaicából.
A szlovák kaszkadőr szerepelt már egy Bond-filmben és a Thorban is.
Kikeresték a 30 éves, kubai származású színésznő előző filmjéből a szexjelenetet.
A színész a Balance c. magazinnak adott interjújában beszélt arról, hogy a Hajsza a győzelemért című film forgatásakor pattant ki a fejéből az ötlet.
Egy hét sem telt el Tania Mallet halála óta, és elhunyt a szerbiai születésű Nadja Regin is, aki 2 Bond-filmben szerepelt.
2016-ban volt egy olyan hír, ami szerint a mostani fizetésének dupláját is megadták volna neki.
Ő nem tartozik azon celebgyerekek közé, akik nagyon hasonlítanak a híres szülőjükre.
A színész sokáig azt állította, hogy soha többé nem akar az ügynök bőrébe bújni. Úgy tűnik, túl van ezen a válságon.
Sir Maurice Oldfieldről a családjában csak a nevét tudták, és azt, hogy az MI6-nél dolgozik.
Sean Connery, Roger Moore, Pierce Brosnan, Daniel Craig... Ön szerint folytatódhatna a sor az ex-focistával?
Pierce Brosnan nagypapaszerepben is pont olyan tökéletes, mint minden másban.
Vannak, akiket nem lehet megszokni bizonyos szerepekre, ez ellen pedig az átlagember gyakran szót emel.
Steve Truglia 90 méter magasról ugrott ki a gépből, de a kötél elszakadt, és a férfi lezuhant.
Az egykori 007-es ügynök elég szokatlanul fest kiszőkített hajjal.
Egy csomó izzasztó interjún kell helytállnia, és már egy apró füllentés is elegendő ahhoz, hogy kitegyék a szűrét.
Mondjuk Gillian Anderson? A rajongói legalábbis ezt akarják.
28 milliárd forintnak megfelelő összegnek fordított hátat ezzel a döntéssel. Ennyire komolyan gondolja.
Vagy Tom Hiddleston. Mind a kettőnek örülünk. Sőt, legyenek ketten.
Van egy rakás opciónk Christian Bale-től Tom Hiddlestonig. Vagy Idris Elbának jobban örülne? Oké!
Aidan Turner neve nagyon pörög a közösségi médiában, de még semmi nem biztos.
És egy kicsit el is lopta a show-t a Bond-lányok elől.
Shirley Eaton majdnem nyolcvan, de vállalta, hogy ismét pucéran, de bearanyozva áll a kamerák elé.
Az 50 éves színésznő az új James Bond filmben is gyönyörű lesz. Ahogy az összes eddigi filmjében is.
A dalt a gyakorlatilag a férfi Adele-nek is tekinthető Sam Smith énekli. Itt a remek alkalom, hogy meghallgassa!
Úriember, dögös és angol. Mi kell még? Mondjuk, hogy színész legyen? Áááá, ugyan.
Pierce Brosnan megpróbálta, de nem jött össze.
Az énekesnő ezzel végleg bekerülhet a legmagasabb ligába. A Szigeten is lesz.
Itt az ideje, hogy megjegyezze Stephanie Sigmant nevét, aki nemsokára Daniel Craig mellett fog csinoskodni.
Stephanie Sigman olyan környéken nőtt fel, amit a hírhedt Sinaloa kartell uralt.
Daniel Craig egy csomó rom között parádézik makulátlan öltönyben.
Nézzék meg, milyen jól mutattak együtt Rómában! És beleshet a Bond-film forgatására is!
Ez a legjobb eddigi kiszivárogtatott hír az egész Sony-botrányban!
A Bond lány után illik az ügynököket is sorra venni. Önnek ki volt a kedvence?
Speciálisan kialakított Range Rovereknek veszett nyoma Németországban, a kár negyedmilliárd forint.
2015 októberében sokadjára tér vissza James Bond. Belluccin kívül szerepet kapott a filmben Naomie Harris és Lea Seydoux is.
Nézegessük a James Bondot és Simon Templart alakító színész ikonikus fotóit a '60-as és '70-es évekből csak úgy!
Pár nappal a bostoni forgatás megkezdése előtt visszaadta Daniel Craig a The Whole Truth című bírósági dráma főszerepét.
Az új M, Ralph Fiennes mondta el, mikor kezdik a munkákat.
Javier Bardem neje még várandós, de azért bevállalja a szerepet.
A ceremónián egy sorozat vonul majd végig a 007-ről, aki épp most lett 50 éves.
A James Bond-ot alakító színészt meghatotta Adele dala, ezért puccos ajándékokat küldött az énekesnő gyerekének.
Daniel Craig lesz a legjobban fizetett James Bond színész, részenként közel 10 millió fontot fog keresni.
A Skyfall című 007-es remekmű csütörtöki bemutatóján celebek hada és x-faktorosok armadája vett részt, akik közül nem mindenki volt tisztában vele, ki az a Bond.