
Ilyennek képzel egy nagypályás nőfalót? Pedig John Mayer rengeteg híres nőt fűzött már
A 42 éves, többszörös Grammy-díjas zenész sosem nősült meg, barátnője ellenben rengeteg volt. Mutatjuk is őket.
A 42 éves, többszörös Grammy-díjas zenész sosem nősült meg, barátnője ellenben rengeteg volt. Mutatjuk is őket.
John Mayert tette az első helyre, de őt nem érdekli a dolog.
Pedig még kettejük közös exe, John Mayer is ott. Állítólag még így sem lett vérfürdő a buliból.
Két zenész között alakul valami, ami bizakodásra adhat okot.
Más szóval, valami alakul John Mayer és Jessica Michibata között.
Katy Perry és John Mayer együtt szilvesztereztek, közös autóba szálltak. Bár lenne más is ilyen állandó!
Bárcsak valamelyikük zenész lenne, hogy írjon róla egy szép, szívettépő dalt! Ja, várjanak csak.
Most megint úgy tűnik, hogy nincsenek együtt John Mayerrel. Helyette egy bendzsóssal kavar.
Legalábbis mással nem nagyon lehet magyarázni azt, hogy már megint miért jött össze Katy Perryvel.
Legalábbis nagyon úgy tűnik, mivel Mayer még a backstage-ben is ott volt az énekesnő koncertje alatt.
Persze az is lehet, hogy csak jót beszélgettek ők ketten, mindenesetre egy buli után tették, másnap délutánig.
Előbányászott Katy Perry exe egy régi újságkivágást, amiben kifejti, ő mindig is zenész akart lenni.
Legalábbis az E!Online szerint. Mert az ő forrásuk még jobban értesült.
Ezzel össze is jött a világ második legjobb karácsonyi videója, hiszen a legjobbat mi csináltuk.
John Mayer keresztrejtvényeket fejt időre, ezért jók a dalszövegei.
Mint egy friss interjúból kiderült, a brit humorista anno nem éppen a legelegánsabb módját választotta annak, hogy közölje az énekesnővel, véget vet házasságuknak.
Két hónappal a második szakítás után Mayer ott volt Perry lakásavatóján.
Ismerőseik szerint túl sokat dolgoztak, és nem teljesen kizátható, hogy egyszer majd folytatják.
A magánéletüket óvó hírességek valamiért az önkielégítésről szívesen nyilatkoznak.
Egy barátjuk szerint idén akár össze is házasodhatnak, annyira jók ők együtt.
Még csak pár hónapja járnak, de úgy tűnik, komoly a dolog.
Az énekesnő állandóan együtt lenne John Mayerrel, ezért már az ünnepek előtt összebútoroznának.
Legalábbis a szomszédai szerint, legalábbis a HollywoodLife szerint. Házas korában még nem így volt.
Az énekesnő pasijának a 35. szülinapját ünnepelték, ami után még a körömlakkja is lekopott Perrynek.
Kedd este együtt vacsoráztak Los Angelesben, majd együtt távoztak éjfél körül - ez adott okot a pletykára.
A híres nők nagy rajongója hat hónapig nem énekelhet, a múlt héten ugyanis kés alá kellett feküdnie egy hangszálprobléma miatt.
A nemrég elvált énekesnőt már többen is hírbe hozták a zenésszel.
Az énekesnőt most zenészkollégájával, John Mayerrel hozta össze a bulvársajtó.
Jennifer Aniston énekes exének legalább egy hónapig pihentetnie kell a hangszálait, nemrég ugyanis egy kinövést kellett műtéti úton eltávolítani a torkából.
John Mayer rájött, hogy Aniston egy bombanő. Csak két évet késett a felismeréssel.
A zenész vasárnapi koncertjén a második esélyek fontosságáról papolt közönségének, ami a médiában azt jelenti, evidens, hogy újra járnak a színésznővel.
A színésznő és a countryénekes férje, Keith Urban titkos tervet eszelt ki.
John Mayert a celebeket folyamatosan ostromló Vivid Entertainment kérte fel, írjon és rendezzen nekik korhatáros műalkotást.
Jennifer Aniston expasija nem csak kibeszéli exnői szexuális életét, niggerezik is.
John Mayer, Jennifer Aniston és Jessica Simpson közös expasija a Playboynak adott interjút, amelyben kifejtette, számára olyan volt neki Simpson, mint másoknak a drog.
Jennifer Aniston volt pasija állítólag szívesen indítja a napját egy kis internetes pornóval.
A zenész szerint az egyetlen ok, amiért kialakulhatott ekkora botrány Tiger Woods körül, az az, hogy a sportoló nős ember.
John Mayer fantasztikus nőnek tartja Jennifer Anistont, de nem tudja vele leélni az életét.
Elég valószínűtlen, hogy John Mayer olvasta cikkünket, amiben a párjuk által híressé lett ismertségekről írtunk, legfrissebb nyilatkozata azonban mégis ezt sejteti. Mayer ugyanis kifejtette, nem azért randizik ismert nőkkel, hogy felkapaszkodjon a hátukon.
John Mayer elmondta, hogy az ő korában és helyzetében nincs is természetesebb dolog annál, mint egyszerre több nőt kielégíteni.
A US magazine John Mayer egy, a neve elhallgatását kérő közeli ismerősére hivatkozva írta meg néhány nappal ezelőtt, hogy Jennifer Aniston és Mayer tíz hónap szünet után kibékültek. Jennifer Aniston sajtósa szerint erről szó sincs.
Ismerte Jesus Luz, Andres Velencoso vagy Luke Worrall nevét egy éve? Nem, csakhogy azóta ők Madonna, Kylie Minogue, vagy Kelly Osbourne pasijai.
John Mayer a The Sunnak kifejtette, azért volt érte oda annyira Jessica Simpson, Cameron Diaz és Jennifer Aniston, mert nagyon jó az ágyban.
John Mayer azt írta, ha a TMZ talál róla egy rabosítási fotót, 25000 dollárt fizet egy alapítványnak. Találtak.
A színésznő miután megint szakított John Mayerrel, kijelentette, nem megy többé férjhez, írja a Popcrunch.
A színésznő megelégelte, hogy legújabb szerzeménye, John Mayer állandóan Twitter nevű közösségi szájton lóg, olyannyira, hogy elképzelhető, hogy ez is közrejátszott a szakításban, írja a digitalspy.
A színésznő állítólag azért vált meg pasijától, mert az énekes még nem akar apa lenni, számára most a zene a legfontosabb - írja a stuff.co.nz.
Jennifer Aniston február 11-én lesz negyven éves, aminek az alkalmából a zenész párja, John Mayer egy számmal lepi meg - írja a Femalefirst.
Jennifer Aniston, aki mégiscsak együtt van pasijával, John Mayerrel, végre kifejtette, milyen is a számára ideális pasi: "Ha jól meggondoljuk, ez nem olyan bonyolult...csak el tudjak menni vele étterembe, lehessen vele beszélgetni vagy éppen a parton sétálni", nyilatkozta a CBS csatorna The Early Show-jában.
A Jennifer Aniston-John Mayer szakításgrafikon ismét az "együtt vannak" mezőbe csúszott annak ellenére, hogy korábban John Mayert egy ismeretlen szőkével látták együtt.
Habár január közepén még az a hír járta, hogy Mayer végre megkéri Aniston kezét, most úgy tűnik, talán mégsem olyan felhőtlen a kapcsolatuk.
A színésznőt állítólag felkérték az Oscar-díjátadó vezetésére, értesült a Celebitchy.
A Star Magazin úgy tudja, John Mayer nem vár tovább, megkéri Aniston kezét a színésznő 40.
John Mayer és Jennifer Aniston verseket írogatnak egymáshoz – tudhattuk meg a Sawf.orgtól a hasznos infót.
A színésznő szeret és tud is énekelni, legalábbis ezt állítja barátja, John Mayer.
A színésznő a GQ magazin januári címlapján mindössze egy nyakkendőben lesz látható, értesült a People magazin.
Jennifer Aniston a Mirrornak nyilatkozott a fickójáról, John Mayerről, és azt mondta, különleges.
A színésznő miután kibékült exével, John Mayerrel komoly lépésre szánta el magát, bemutatta a zenészt szüleinek, értesült a SAWF News.
Kedvenc lapunk, a párhuzamos valóságok nagy barátja, a Star magazine überelni próbálja Jennifer Aniston állítólagos terhességének hírét.
A múlt hét legbarkácsabb híre volt, hogy Jennifer Aniston azért ment volna vissza rocker pasijához, mert terhes tőle.