
Hiába pletykáltak másról, Adele kijelentette, hogy szingli
A pletykák szerint már hónapok óta járt egy angol rapperrel. Pedig Adele, mint írta magáról, jelenleg egy szingli macskás nő.
A pletykák szerint már hónapok óta járt egy angol rapperrel. Pedig Adele, mint írta magáról, jelenleg egy szingli macskás nő.
A fake newsnak még úgy is sokan bedőltek, hogy az énekesnő koncertet adott november 5-én Detroitban.
Beszabadult egy kacsalád a Babbacombe Model Village nevű látványosságba, és erről az ott dolgozók zseniálisan vicces fotókat készítettek.
Terápiás állatként funkcionál, és olyan életet él, amelyet ön is könnyedén megirigyelhet.
Azt nem tudni, miért gondolta jó ötletnek a dolgot, de végül ő lett a győztes.
Amerika kapitány csillaga díszelgett az állat hasán, aki felülről is láthatta a felhőket.
Ugye nem akar életveszélybe sodorni egy csomó cuki tollas élőlényt? Na ugye.
Fotóztunk önöknek néhányat, és azt is elmondjuk, mit csinálunk úgy egyébként a tónál.
Tökéletes tartalom, bár nehéz megmondani, hogy ki kerget kit.
És megy is nekik. Remekül végzik a munkájukat, megvédik az összes szőlőtőkét.
Határozott totyogtak el a KFC mellett.
Hogy kiskacsák vonulhassanak a folyosón.
Három kacsa és egy sárga mentőautó közötti kapcsolatról vontak le következtetéseket.
Caleb legnagyobb bánatára kutyának született, pedig a lelke mélyén ő igazából egy kacsa.
Nagyon udvarias állat, nyilván maximálisan megérdemli az ingyenebédet.
Hatszázezren látták a videót arról, ahogy a római rendőrök segítenek átkelni a kacsáknak az úttesten.
Lemásztak érte, és végül újraegyesítették családjával.
Az ismert brit tévés, Savannah Constantine lánya büszkén, véres arccal pózolt az elejtett kacsával.
Sajnos mi a kacsák helyett a pofátlan hattyúkat lakattuk jól.
Ez a kacsa egyszerre a nap cukisága és jónője. Madár így még nem pózolt fényképezőgép előtt.
Hol előbújik a nap, hol elered az eső. Hatalmas strandolásra ma ne számítson!
A megszámlálhatatlan egyedből álló csapat nagyon igyekszik valahova. Nagyon.
Erős Antónia jót nevetett saját magán, a műsor végén is kuncogott.
Egy kilencéves gyerek, aki épp egy nyílpisztolyt próbált ki nevelőapjával együtt. Persze baleset volt.
Kacsainvázió tanúi lehettek néhány nappal ezelőtt egy üzlet alkalmazottai a New York állambeli Saragosa Springsben, írja a Buzzfeed.
Egy 21 éves férfi több, mint 100 kacsát emelt el egy helyi neveldéből. Le akarta vágni őket.
Egy ír házaspár, Ronan és Emma Lally igencsak meglepődött, amikor észrevették, hogy a macskájuk örökbe fogadta elveszettnek hitt kiskacsáikat
A portlandi rendőr üldözni kezdte a gyorshajtót, de megállt, amikor észrevette az úton sétálgató kacsacsaládot. A gyorshajtó meg persze elslisszolt.
Eddig tisztázatlan körülmények között felborult egy tehergépkocsi, ami több mint 2000 darab élő kacsát szállított.
Alig akartak a vízbe menni, de végül megszerették. Szívmelengető videó.
Németh Kristóf egy átmulatott szombat éjszaka után színésznőtársával, Nagy Cilivel ült be egy taxiba, ez pedig épp elég volt ahhoz, hogy összeboronálja őket a Blikk.
A focista vadkacsával lepte meg fiait, aki ezentúl a Beckham-birtok kertjében lakik majd.
A művésznő új filmje feltehetőleg a rosszul sikerült plasztikai műtéteken viccelődik majd.
Elterjedt az akcióhősről, hogy szívrohama volt, pedig nem is. Maga Van Damme cáfolja a téves értesüléseket Facebook oldalán.
A sztriptíztáncos szerint annyi igazságtartalma van annak, hogy leharapta Chris Ballew fülét, mint hogy épp Tahitin sütteti a hasát.
Crispynek, a kacsának saját széke van St Albans egyik panziójának bárjában, és nem veszi túl jó néven, ha bárki is a helyére pályázik.
Joel Armstrong minden évben rohan elkapni az emeleti irodájának ablaka előtti fészekből kiugráló kiskacsákat.
Pedig akivel Bódi tárgyalt erről, annak magyar a neje.
A Ming-ming névre keresztelt kölyökszárnyas sérült lába ellenére megtanult járni, és a négyéves fiú az anya szerint lemásolta a kiskacsa fejlődését.
A blogger benézett valamit, és a Twitteren jelentette be, hogy Jaclyn Smith öngyilkos lett, amit a sorozat barna színésznője saját Twitter-oldalán cáfolt.
A People magazin szerint megnyugodhatnak azok a nők, akik elhitték, hogy Orlando Bloom eljegyezte barátnőjét, Miranda Kerrt.
Még mielőtt bárki is úgy gondolta volna, hogy az In Touch magazin híre, miszerint Angelina Jolie újabb kisbabát vár igaz lehet, a NewsSawf leleplezte a kacsát.
Újabb tragédiagyanús dologról számolnak be az amerikai lapok.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyik tetőteraszára fészkelte be magát, és ott is költötte ki kicsinyeit egy kacsa a napokban.
Az énekesnő új filmje, a Tennessee bemutatója után a New York-i Tejune klubban tartott afterpartin villantott egy nagy gyémántgyűrűt, ennek következtében a média szerint máris teljesen evidens, hogy férjhez fog menni Nick Cannon rapperhez.
Putyin válásának hírét a Moszkovszkij Korreszpongyent című bulvárlap újságírói találáták ki - mindezt Lev Rizskov, az újság munkatársa, Lev Rizskov ismerte el a litprom című honlapon. Az Izvesztyija című lapnak Rizskov elmondta: úgy vélte, ahol ilyen pofátlanul hazudnak, ott nem szabad hallgatnia. Rizskov elmondta, üres hasábok maradtak a címlapon, ezért estére az érintett újságírók a "stressz enyhítése" folytán már jó hangulatban végül kitalálták a szenzációt. Másnapra a szerkesztőségben teljes eufória uralkodott, mert a fiatal újság híres lett. Másnap néhány nagydarab fiatalember elvitte a főszerkesztőt.
A Daily Mirror szerint a csütörtöki Oprah Winfrey showban beszél először terhességéről a nőből lett férfi, Thomas Beatie, aki korábban azt ígérte, április elsején közöl majd további részleteket terhességéről.
Eva Longoria a minap arról panaszkodott, hogy családjukban ő volt a rút kiskacsa.
Éneklő, táncoló és számolni is tudó kacsa a szupersztár egy kínai piacon.
Mel B új férjét a New Jersey-i rendőrség körözi, amiért agyonvert egy kacsát.