
Zimány Linda és Kedves Ferenc is ott volt a Playboy Hero gálán
Megjöttek az esemény hivatalos fotói, de közös kép nincs róluk. Ott volt viszont Gubík Ági, Som-Balogh Edina és Zséda is, őket is meg lehet csodálni.
Megjöttek az esemény hivatalos fotói, de közös kép nincs róluk. Ott volt viszont Gubík Ági, Som-Balogh Edina és Zséda is, őket is meg lehet csodálni.
A modell és a vállalkozó bő egy év után úgy döntött, hogy különválnak útjaik.
Olyan exkluzív interjút adtak a Hello magazinnak, hogy abból még azt is megtudja róluk, amit eddig nem akart.
A buszjáratokkal foglalkozó Orangeways miatt félmilliárdnyi tartozást akarnak rajta behajtani, az üzletember perel.
Az egykori Nagy Ő a Facebookon posztolta, hogy még egy légtérben sem volt soha a milliomossal.
Zimány Linda bikiniben mutatta meg, mivel lehet megfogni egy milliárdost.
A modell annyira boldog a párjával, Kedves Ferenccel, hogy még a szakvizsgái előtt gyereket szeretne tőle.
A Blikk újságíróira támadt rá a milliárdos és a baráti köre, amiért képeket készítettek róla és Zimány Lindáról.
A glammodellt a Kölykök című műsorban faggatták arról, szeretne-e olyan pasit, mint amilyen a milliárdos.
Kasza Tibi szerint a szerelem vak, de a glammodell mindig elbotorkál valami Ferrari anyósülésén.
Így múlnak el az igaz szerelmek:((((
Ketten együtt álltak oda a Fókusz kamerái elé, hogy elmondják, SZERETIK EGYMÁST!!
52. a leggazdagabb magyarok listáján, és csupa szép nő veszi körbe.
Zimány Linda ma lett 27 éves, ezért visszaemlékezünk, hogy jutott el a csúcsra 12 év alatt.
A milliárdos a Glamour-gálán ölelgette és puszilgatta a volt szépségkirálynőt, majd együtt távoztak.
A 2013-as Glamour-díjátadón elvesztette Glamour-szüzességét Schmuck Andor, Kedves Ferenc pedig megijedt Zimánytól a vécében.
Kedves Ferenc tánca, Berki Krisztián panasza és szexista megjegyzések. Miss Winterface 2013.
A designerré vált glammodell most épp szingli, ahogy ő fogalmaz, de ha lesz pasija, majd megmutatja.
Amint nyilvánosságot kapott a kapcsolatuk, Zimány szakított is az üzletemberrel.
A Blikk információi szerint Zimány Linda mostanában Bódi Sylvi és Debreczeni Zita volt barátjával, Kedves Ferenccel találkozgat.
A vállalkozó reklámgatyában, a celebnő kisportolt combokkal vonulgatott a Balaton Soundon.
A szürke pólóra az van írva angolul, Túl jó vagyok az exemnek.
Kedves Ferenc exének már fényképezőgépre sincs szüksége, híres pasikra meg főképp. A glammodell útja Harsányitól az ismeretlen fiúig, akinek végre akár tényleg szülhet gyereket.
Egyre durvulnak a nyilvános celebműtétek - mi jöhet még? Megosztjuk olvasóinkkal hat félelmünket, hogy még mire vehetik rá a celebeket a szépségklinikák a hírverés kedvéért.
Hogyan öltöznek fel egy beach party ismert férfivendégei, ha nagyon esőre áll az idő? A választ reality-sztárok, divatszemélyiségek és más hírességek segítségével mutatjuk meg.
A modell és fotós a Fókusznak beszélt szakításáról. Állítása szerint nem azért váltak külön útjaik Kedves Ferenccel, mert ő szeretett volna gyereket, a vállalkozó pedig nem, és azt sem erősítette meg, hogy egy harmadik miatt lett vége a négy évig tartó kapcsolatuknak.
A szakítás okáról nem lehet tudni, az érintettek pedig nem kívánták kommentálni az értesüléseket.
Csipak "fashionstreet" Péter 14,2 milliárdja a 37. helyre, Kedves Ferenc 10,7-e a 49.-re volt elég a leggazdagabb magyarok listájában.
Bódi Sylvinek annak idején műjégpályát adott születésnapjára Kedves Ferenc, mostani csajának pedig a Vastag fivéreket rendelte meg
Annyira beharangozták a Nemzeti Vágtát, hogy úgy éreztük, idén nem hagyhatjuk ki. Nem lett volna kihagyhatatlan, de jól elvoltunk, és legalább mi is kicsit átérezhettük, milyen szép dolog a nemzeti összetartozás a VIP-páholyból nézve.
Bár a modell nem beszél a nagy békülésről, a Nemzeti Vágtán kéz a kézben jelent meg pasijával, Kedves Ferenccel - írja a Napi Ász.
A modell óvatosan nyilatkozik. Csak annyit mond, hogy találkozgat élete korábbi párjával.
Elég egy kedves gesztus, és máris a szerelem újraéledéséről fröcsög a sajtó. A Blikk szerint ugyanis nem lehet véletlen, hogy Kedves Ferenc épp most látta jónak, hogy Debreczeni Zitáról beszéljen az Oké Pécs című bulvárlap próbaszámában.
A modellből fotóssá lett Debreczeni Zita a Blikk információi szerint vasárnap délután volt pasijával, Kedves Ferenccel ment étterembe, és állítólag igazán boldog, turbékoló pár képét mutatták.
Elmondása szerint nem hitt a szemének Bódi Sylvi, amikor az Otthon magazin címlapján meglátta Debreczeni Zitát azzal büszkélkedni, hogy ő rendezte be használt pasijuk, Kedves Ferenc otthonát.
Debreczeni Zita csak az RTL Klub Fókusz című műsorában beszélt csak egyszer, csak őszintén a szakításáról Kedves Ferenccel, viszont az őszinteségnek hála nagyjából csak annyi derült ki, hogy Debreczeni nem kapott Audi TT-t búcsúajándéknak, és a saját lakásában lakik, szemben a korábbi hírekkel.
A modell a Hot! magazinnak elmondta, hogy igen, szakítottak Kedves Ferenccel, de nem egy harmadik személy miatt.
A modell április elsején tért haza, így csak most tudta meg, hogy volt pasija, Kedves Ferenc, szakított Debreczeni Zitával – írja a Bors.
Kommentelőink aggódásukat fejezték ki: most, hogy Debreczeni Zita szinglivé vált mihez fog kezdeni expasija, Kedves Ferenc, azaz ki lesz az a szerencsés, aki újabb Audival vagy BMW-vel gazdagodik.
A villantós modellről és párjáról már jó ideje az a hír járja, hogy nincs minden rendben velük. A Bors értesülései szerint Debreczeni és pasija szakítottak, így semmiképp sem fog jól kijönni, amikor szegényes berendezésűnek semmiképp sem nevezhető közös lakásukat áprilisban bemutatja majd az Otthon magazin.
Nem akar már gazdag pasikkal kavarni Bódi Sylvi – ezt is megtudtuk a mai Blikkből.
A Best magazin úgy gondolja, a legjobb megoldás az lenne, ha Kedves Ferenc elvenné feleségül Debreczeni Zitát, mert ezzel be tudná bizonyítani, hogy tényleg őt szereti, nem pedig Bódi Sylvit.
A fotóssá is előlépett modellről újabban párja, Kedves Ferenc révén lehet hallani, akiről a legutóbbi információ az volt, hogy Thaiföldön mulatja az időt Hargitai Bea és Bódi Sylvi társaságában, Debreczeni Zita nélkül.
Kedves Ferencet, a Bors egyik olvasója Thaiföldön ismerte fel, ami nem volt nehéz, hiszen Bódi Sylvi és Hargitai Bea koszorújában mulatta az időt.
Fél év együttjárás után Debreczeni Zita odaköltözött barátjához, Kedves Ferenchez.
Debreczeni Zita pasijával, a milliárdos Kedves Ferenccel jelent meg a szombati Operabálon.