
Szabó Eszter és Kontor Tamás nem tudnak a szakításukról
A Blikk szerint szakítottak, ám az érintettek erről nem tudnak és nem is kívánnak nyilatkozni.
A Blikk szerint szakítottak, ám az érintettek erről nem tudnak és nem is kívánnak nyilatkozni.
A celebes táborok huszonnégyezer forintnál kezdődnek és háromszázezer fölött érnek véget, ez utóbbit Schoberték szervezik Törökországba. A listában önismereti és lélekedző tábor is akad, de akár artistának is küldheti a gyereket.
Lemezt nem készítenek, legfeljebb csak maguknak, emlékbe, mert úgysem tudnak megélni belőle. Fellépésük viszont egyre több van, ezekből tartják fent a családot.
A volt Megasztáros kijelentette, nem szűnik meg az énekesi pályája, csupán azért, mert műsort kapott a gyulai televíziónál.
Egymilliós gázsival kecsegtető amerikai modellszerződést kínáltak fel az egykori megasztárosnak
Három év és két közös gyerek után a Megasztárból megismert, és a műsor alatt egymásba szeretett pár végre összeházasodik.
„Kontor Tamás életében elérkezett az a pillanat, amire a legtöbben egész életükben törekednek: hazatért, mind szakmailag, mind magánéletileg”- tudtuk meg a jó hírt egy sajtóközleményből, amelyik arról számolt be, hogy a dalszerző, énekes leforgatta a videoklipjét Véletlen hazatérsz című lemezén megjelenő Most jó című dalához.
Kontor Tamás, akinek nemrég született meg második gyermeke, egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, írja a Napi Ász.
A Megasztárban feltűnt énekesnő, aki azóta egyfolytában terhes, második gyerekével együtt második lemezét is várja.
A Megasztár szerelmespárja új lemezzel fog előrukkolni, amin csak feldolgozások lesznek.
A Megasztáros pár, Kontor Tamás és Szabó Eszter második gyermeküket várják - írja a Bors.
Az egész heti fülledt meleg többeknek megártott ezen a héten.