
Akiknek celebek tették tönkre az életüket
Roman Polanski egy 13 éves lányt rontott meg 1977-ben, Bill Cosby pedig akár 10 évet is kaphat szexuális erőszakért.
Roman Polanski egy 13 éves lányt rontott meg 1977-ben, Bill Cosby pedig akár 10 évet is kaphat szexuális erőszakért.
A baleset még december 28-án történt Aspenben egy buli után.
Ozzy fia szerint nem érdekes a doppingügy, mert megváltoztatta az emberek életét.
A dopping miatt megbüntetett kerékpáros egy fél vasembernyi távot teljesített a hétvégén rekordidő alatt.
Első szülinapja alkalmából a Kockahas blog összeállította a 365-ből annak a 10 pasinak a listáját, akikre a legtöbben voltak kíváncsiak önök közül. David Beckham és Jesus Luz is rajta vannak!
Lance Armstrong bejelentette, hogy aktuális barátnője, Anna Hansen éppen második közös gyermekükkel terhes.
Túl van már mindenen, és még jobban néz ki mint valaha.
250 ezer dollárt (46 millió forintot) ajánlott fel a Haiti földrengés áldozatainak a biciklis szupersztár Lance Armstong.
A sportoló a Twitteren keresztül jelentette be, hogy barátnője, Anna Hansen egy egészséges kisfiúnak adott életet.
A hétszeres Tour de France-győztes tengerentúli versenyző egy hónappal ezelőtt az ország északi részén fekvő, négyszáz lelkes település közelében bukott a kasztíliai körversenyen, akkor törte el a kulcscsontját, amit aztán meg is kellett műteni.
Megkerült a hétszeres Tour de France győztes Lance Armstrong ellopott kerékpárja, amelyet egy észak-kaliforniai hotel elől tulajdonítottak el még a hét végén - jelentette be a helyi rendőrség.
A hétszeres Tour de France-győztes időfutam-kerékpárját szombat éjjel lopták el a kaliforniai körversenyen.
Ismét gyermeke fog születni a hétszeres Tour de France győztesnek, Lance Armstrongnak írja a Független Hírügynökség.
A többszörös Tour de France-nyertes kerékpárversenyző a Men's Journalnak adott interjújában beszélt arról, hogy napi edzésadagja után nem pont a szexhez van kedve: "Ha 5-6-7 órákat bicajozol, nem leszel szexbajnok.
A színésznő nemrég azt nyilatkozta, sokkal jobb lett a kapcsolata kisfia apjával, Chris Robinsonnal, mióta 2007 októberében hivatalosan is elváltak egymástól – írja a FemaleFirst.
Lance Armstronggal történő múlt heti szakítása után a színésznőt exférjével látták csókolózni - állítja az OK! Magazin.
A Usmagazine.com információi szerint a színésznő és a sportoló útjai alig három hónap együttlét után különváltak.
Egy Cannes-ban rendezett bulin a vécében kapták rajta a színésznőt és a sportolót, akik nemrég jöttek össze – írja a DigitalSpy.
Sheryl Crow-ra végre ismét rátalált a szerelem, és ezúttal talán több szerencséje lesz, mint volt vőlegényével, Lance Armstronggal. Az MSNBC értesülései szerint az énekesnő egy alabamai restaurátorral találkozgat, aki Crow iránti rajongásáról úgy tett tanúbizonyságot, hogy saját repülőjével az énekesnő után utazott Nashville-be, csak azért, hogy újra láthassa őt.
A színésznőt a Tour de France hétszeres nyertesével látták hétfő éjszaka New Yorkban – tudtatta a Digital Spy.