
Lisa Kudrow posztolt pár képet a fiáról, Julian már 23 éves
Amikor a Jóbarátokban béranyáskodott, igazából vele volt terhes.
Amikor a Jóbarátokban béranyáskodott, igazából vele volt terhes.
Eláruljuk, miért lett majdnem csak kilenc évados a sorozat, és azt is, miért érte a legtöbb bírálat. És hogy vajon miért volt szükség '94-ben egy fiatalokról szóló sorozatra.
Ard Gelick holland grafikus őket illetve Brad Pittet és Lady Gagát is párba állította egykori önmagukkal.
A színésznő egy kvízműsorban bakizott, és ugyan hamar észrevette a nyelvbotlást, már késő volt.
16 év telt el az utolsó rész óta, de idén kijönnek egy extra, rendhagyó epizóddal. Nézzük meg, mi történt a szereplőkkel 2004 óta!
Azt hitte, már mindent tud a sorozatról?
Mondhatjuk, hogy a kis Julient is azonnal bevették a bandába.
Sőt, szerinte szomorú lenne. Mondjuk senki sem mondta, hogy a filmnek is vígjátéknak kellene lennie.
Valaki hallott valamit egy új sorozat ötletéről, a rajongók pedig teljesen lázba jöttek.
Egyrészt lehetetlen leegyeztetni a színészekkel, akik lehetetlen időbeosztásban dolgoznak, másrészt pedig miről is szólna?
Egyik kollégája a külsejére szólt be, ráadásul meglehetősen szexista módon.
Matthew Perry nem volt jelen a minden idők legnagyobb tévésorozatai gálaestjén. :((
Dobjon el mindent, mert most poptörténelmet láthat!
Matthew Perry egy díjátadón mutatta meg, hogy arca már teljesen egybeolvadt a nyakával. De legalább Lisa Kudrow jól tartja magát.
Rene Russo egy húszast simán letagadhat, Lisa Kudrow meg úgy szép, ahogy van. Keira Knightley jó nagy pocakkal érkezett a WGA gálájára.
Az 51 éves színésznőt szakadó esőben fotózták le, nem volt épp boldog tőle.
Az 51 éves színésznő szinte semmit sem változott az elmúlt húsz évben, ezt képekkel bizonyítjuk.
Nem, nem lesz újra Jóbarátok, ne aggódjon. De Aniston, Cox és Kudrow mégis együtt ebédeltek.
A Jóbarátok Phoebe-jeként ismertté vált színésznő ma ünnepli az ötvenedik születésnapját.
Akciófilmekben játszik, de eredetileg vegyészmérnök, két Oscart is nyert, pedig autószerelőként kezdte. Kik ők?
Millió indokunk van arra, hogy ne akarjuk a sorozat folytatását, ahogy az egykori szereplőknek is.
Összeállítás hírességekből, akiknek kerek házassági évfordulójuk volt idén. Hogy legalább ma ne válásokról és szakításokról legyen szó.
A tévésorozat hat szereplőjére összesen három válás, és csupán egy igazán tartós, boldog házasság jut.
Kudrow először hezitált, de Cox végül szerzett neki egy gitárt, és ismét felcsendült az örökzöld nóta.
Lisa Kudrow, a Jóbarátok sztárja - aki az Analyze this (Csak egy kis pánik) című moziban is domborított - újabb produkcióban tűnik fel - írta a CNN.