
Oszlopnak hajtott egy autó az M3-as bevezető szakaszán
A sofőr belehalt a sérüléseibe. Sávlezárásra és jelentős torlódásra kell számítani.
A sofőr belehalt a sérüléseibe. Sávlezárásra és jelentős torlódásra kell számítani.
Kusza történet ér most véget: kiderült, mi a helyzet a kék metróval.
Egy autó árokba csapódott, a sofőr a helyszínen éltét vesztette.
Kamion és kisbusz, konténeres kamion és személyautó ütközött össze, és a várakozó kocsisor végén egy kisteherautó és kamion ütközött össze.
Délután hat autó ütközött Gödöllőnél, pár órával később újabb három.
Személyi sérülés nem történt, a helyszínelés idejére a Budapest felé tartó oldalon az egyik sávot lezárta a rendőrség.
Augusztus 27-én tartják az első tárgyalási napot az M3-ason balesetet okozó szlovák nő ügyében.
Lerobbant egy busz, és több autó összeütközött. Visszairányították a forgalmat.
Előzetes letartóztatásban marad a Budapest Környéki Törvényszék másodfokú döntése értelmében az a szlovák nő, aki augusztus 21-én terepjárójával beleszaladt az M3-as autópályán egy gépkocsiba, négy ember halálát okozva.
Megdöbbent egész Karácsond a falubeliek értelmetlen halálán. A temetésük időpontját még nem tudni.
Több mint 50 kilométeren keresztül menekült egy cigarettacsempész az M3-as autópályán a pénzügyőrök és a rendőrök elől szombatra virradó éjszaka.