
Arnold Schwarzenegger elfelejtett elválni
Állítólag 2011-es különválásuk óta hivatalosan még mindig házasok.
Állítólag 2011-es különválásuk óta hivatalosan még mindig házasok.
Christopher Schwarzenegger a család egyetlen tagja, akiről szinte semmit sem lehet tudni.
Christopher Schwarzenegger finoman szólva sem az a sportos alkat, mint a színészóriás.
Arnold Schwarzenegger exfelesége a család hírnevét félti a nyíltan züllésrajongó énekesnőtől.
A mai napig ezt tekinti első komoly szerelmi csalódásának, és hát most se valami fene boldog. Szegény.
Az egykori kormányzó portréján a szíve mellett volt állítólag Shriver arca. Most már csak egy paca van ott.
Maria Shriver George Bush egykori tanácsadójával jött össze. 2011 óta ez az első nyilvános kapcsolata.
Katherine Schwarzenegger édesanyjával ment vörösszőnyegezni, nézze meg, milyen jól néztek ki!
Egyes pletykák szerint talán újra összemelegedik a feleségével, de az is lehet, hogy csak nincs kedvük válni.
Elmentek egy étterembe, vígan falatoztak, mosolyogva távoztak. Maria Shriver végleg el van felejtve.
Épp a Vörös Szonját forgatták, amikor rövid időre összemelegedett Arnold Schwarzenegger Brigitte Nielsennel - ismerte be a színész.
Schwarzenegger könyvet ír 25 évnyi házasságáról, azonban sem a jogdíjakból, sem az előlegből nem adna feleségének.
Október elsején jelenik meg a híresség életrajzi könyve Total Recall: My Unbelievably True Life Story és a New York Daily News már meg is szerzett belőle egy példányt.
A pletykák szerint egyik fél sem akarja túlságosan a válást, de Schwarzenegger és felesége mégsem folytatja együtt.
A közös bútorvásárlás már egy újramelegített kapcsolat kezdete lehet.
Arnold Schwarzenegger és válni akaró neje, Maria Shriver egyre gyanúsabban viselkednek.
Maria Shriver a TMZ értesülései szerint azt mondta barátainak, hogy elbizonytalanodott, talán inkább mégsem válik férjétől.
Állítólag rendszeresen találkoznak és beszélgetnek, a válás ellenére.
Schwarzenegger születésnapján együtt vásároltak Beverly Hills-ben.
A színész szerint fizet ő majd eleget volt feleségének, a volt feleség viszont azt szeretné, ha minél többet kapna.
Mosolyogtak, amikor egy lesifotós kapcsolatuk mineműségét firtatta.
Nyolc hálószobára hét fürdő jut, még a Kelly Family tagjai is el tudnának bújni egymás elől.
Több pénzt akar adni Maria Shrivernek, mint amennyi törvény szerint járna.
Több mint 15 millió dollárt ajánlott egy könyvkiadó Arnold Schwarzenegger megcsalt nejének, Maria Shrivernek egy leleplező önéletrajzi könyvért.
Arnold Schwarzenegger felesége, Maria Shriver beadta a válókeresetet, 400 millió dolláron osztozkodnak.
A 63 éves színész-politikus beleegyezett, hogy pénzzel támogassa feleségét, a Kennedy-sarj Maria Shrivert.
A színész házasságon kívül született gyermekének anyja megunta a sok hazugságot, mesélt egy kicsit.
Állítólag sokat nyaraltak együtt, és olyanok voltak, mint egy hatalmas család.
A barátai beszélték rá, hogy fokozatosan szivárogtassák ki a részleteket a lapoknak.
Öt nap különbséggel látta meg a napvilágot az egykori kormányzó és neje negyedik közös gyermeke, valamint a házasságon kívül született fia.
Úgy látszik, a házasságon kívüli gyerek már neki is sok volt.
A magánéletben és a politikában is tökéletesen kiegészítették egymást. Négy gyerekük van, egyelőre nem tudják, hogyan tovább.
Lisa Niemi egy, a gyászról szóló előadáson beszélt először nyilvánosan arról, hogyan próbálja feldolgozni férje halálát.