
Így él ma az egykori first lady, Melania Trump
Árverésre bocsátotta három tételből álló, Head of State névre keresztelt kollekcióját.
Árverésre bocsátotta három tételből álló, Head of State névre keresztelt kollekcióját.
Jennifer Lopezt régen láttuk ilyen visszafogottnak, Lady Gaga viszont jelmezszerű fellépőruhát választott. Emlékszik még, ki énekelt Trumpnak?
Egy kiszivárgott hangfelvételen, amin elvileg a First Lady hallható, azt mondta, szarrá dolgozza magát a karácsonyi dekorációval, amivel ráadásul senki sem foglalkozik.
Vannak, akik meggyőződéssel vallják, hogy dublőrt használnak az amerikai elnök feleségének nyilvános szerepléseinél. Köztük van?
Nem mindennapi szobrot emeltek a first lady szülővárosának közelében.
Annyi kínos puszijelenet után most végre mosolyogva, kéz a kézben sétáltak végig.
Melania szemmel láthatóan nem rajong azért, amikor a férje nyilvánosan csókolgatja, de Trump nem csinál ebből problémát.
Ha még dilemmázik azon, hogy vegyen-e arany színű nadrágot, akkor ezt egy kiváló érv ellene.
A két nő úgy döntött, hogy együtt szállnak harcba drogok terjedése ellen.
Lehet, hogy mégsem csak egy egyszerű öltözködési baki volt.
Egyeseknek azonnal az jutott róla eszükbe, hogy a férjét temeti a fotón.
Új összeesküvés-elmélet látott napvilágot, ami akár igaz is lehet. Vagy mégsem? Ön mit gondol?
Ez a kéz a kézben dolog nagyon nem megy az elnöki párnak.
A kép már tíz hónapos, de ezekre a mémekre megérte várni.
A first lady ezt a ruhadarabot választotta a családjuktól elszakított menekültgyerekekkel való találkozóra.
Sőt, attól tartanak az emberek, hogy még a Twittere közelébe sem engedik, hanem a nevében írogat valaki más. Nem is akárki.
Covfefe? Ugyan már! A Melania Trump se megy.
Brigitte Macron örül annak, hogy nem kell úgy élnie, mint az amerikai elnök feleségének.
Az amerikai elnök büszkén nyilatkozott arról, hogy milyen ajándékot adott a nejének. Pedig erről talán jobb lett volna, ha inkább hallgat.
Temetés + nevetés = Obamát jobban szereti, mint Donald Trumpot. Hát, így.
A first lady tán titokban Nobel-díjat kapott azért, hogy egy másfél méteres bálnával, bikiniben pózolt a Sports Illustrated cimlapján? Nos, aligha.
De már kezdi nem is titkolni, sőt, egyre ravaszabbul oldja meg, hogy ne kelljen hozzáérnie Trumphoz.
Ivana Trump kijelentését a Frist Lady sajtóosztálya nagyon nem értékelte, be is támadták miatta.
Történetünk hőse egy gyerekkora óta szekált houstoni asszony; hogy sikerrel járt-e, önök döntsék el.
Egymás mellé kerültek egy eseményen, amit láthatóan mindketten végigfeszengtek. De volt egy megható pillanat is!
Oké, nem azt vártuk tőle, hogy csókolja össze vadul, de azért ez mégis csak furcsa...
A hanganyag alapján, volt idő, mikor nagyon intenzív volt köztük az intim viszony.
A 42 éves Claudia Sierra annyira lebilincselőnek tartja a first lady külsejét, hogy nyolc műtét árán szabatja magát hozzá hasonlatossá.
A művész szerint igazán sikerült visszaadnia múzsái személyiségét.
A haját és a ruhatárát is fel kell frissítenie Amerika első asszonyának. És persze el kell kezdenie firstladyskedni is.
Elemeztük, akárcsak Ryan Goslingét annak idején, így megtudhatja, milyen sors vár a first ladyre. Persze, csak ha hisz az ilyesmiben.
A first lady MEGINT megcsinálta, amit két nappal ezelőtt. Egyesek szerint Amerika hőse lenne, ha el merne válni az elnöktől, de vajon megteszi?
Az amerikai elnök élete nem csak játék és mese, a világi eseményeken túl a házaséletét is koordinálnia kell.
Egy grafológus kielemezte a First Lady betűit, amelyek jelzik, mennyire férje befolyása alatt van.
Lassan tényleg meg kéne menteni a first ladyt. Ön mit gondol?
Elég nyomasztó dolgok derültek ki az amerikai elnök házasságáról.
A Daily Mail egyik újságírója escort lánynak titulálta Donald Trump feleségét. Mint kiderült: alaptalanul.
A First Lady fotóját kissé furcsán retusáltak.
Ha nagy ritkán egy városban vannak, akkor sem alszanak együtt.
Egy családi jó ismerős fejtette ki, hogy mi az oka annak, hogy a first lady szerencsétlen és bús.
A színésznő-modell-feminista megint bebizonyította, hogy mennyire kiáll a nők mellett.
Meghozta firstladysége első nagy döntését, a férjével fog lakni.
Nincs híres nő, akit most jobban figyelnének, mint őt - és nem éppen jóindulattal. Mit gondol erről?
Tárt karokkal várja az új First Ladyt, ha bármi problémája lenne, hozzá nyugodtan fordulhat - mesélte egy interjúban.
Az új first lady arckifejezései már jó ideje csodálatos részét képezik az emberiség közös tudatalattijának.
Összefoglaljuk, miből mit villantottak a premierező sztárok.