
Lewis Hamilton Kardashian lánnyal lóg
Monacóban együtt szelfiztek, Hamilton posztolta az Instagramra.
Monacóban együtt szelfiztek, Hamilton posztolta az Instagramra.
Bihal Roland személyében megtalálta a No Thanx együttes Skrapits Erik utódját
Kicsit szívére vette volt bandája Skrapits Erik legutóbbi nyilatkozatait kiválásának történetéről
A volt énekes burkolt célzást tett arra, hogy mennyire halá lgagyi a No Thanx.
Szenteleki Dóra képzőművész saját mellnagyobbításának történetét tervezi alternatív színdarabban megjeleníteni. A Szépség az emberben című pályázat díjátadóján jártunk, ahol Freire Szilvia a kafferbivalyok szépségéről beszélt, Szipál Márton a pornográfiáról.
A vidám kis bohóc története folytatódik, és kiderült, hogy barátai leginkább csak főbetegnek nevezik Schobertet - bárcsak ez lenne a hír a Borsban, de nem.
Az RTL Klub Fókusz című műsorának szervezésében egy „elit budapesti gimnázium” osztálya jelentkezett be Benkő Dánielhez „környezettanulmányra”.
Úgy tűnik, Kisónak nagyon bejött a közös nyaralás a No Thanxs énekesével, hiszen a Blikk szerint a Viva műsorvezetője már anyjával közösen a szerelmi fészket kutatja, amit majd megoszthat a nála jóval fiatalabb sráccal.
Megjelent Krisz Rudi legújabb lemeze, Őrizd a lángot címmel.
A legszexisebb nő a világon versenyek iparában most éppen Megan Fox a legújabb kedvenc.
Az izzadás volt a Mokka kerekasztal-beszélgetésének témája, amelyben Benkő Dániel kifejtette, hogy nem szereti a borotvált puncit.
Egy londoni cég férfi alkalmazottai bírósághoz fordultak azzal a kérésükkel, hogy a nők ne viselhessenek neccharisnyát a munkahelyükön, írja a Daily Mail.
Coumbarland megye rendőrei egy szatírt keresnek, aki a közutakon az autósokat rémisztgeti.
Az osztrák háztartásokban a portörlés a nők illetékességi körébe tartozik, miközben a férfiak kerülik, mint a forró kását - derítette ki a Market linzi közvélemény kutató intézet felmérése. Tíz osztrák nő közül kilenc mindig vagy a legtöbbször maga végzi el a portörlést, a férfiaknak ellenben csupán egyharmada teszi ezt. Az osztrák lakosság többsége "gondos portörölgetőnek" tartja magát: tíz közül hét takarításnál többnyire minden tárgyat felemel, hogy alatta is törölgessen.
Antonio Banderas, a kegyetlen apa, Hollywood latin szívtiprója szívesen lenne nő, de csak egy napra. Banderas ezt egy sajtókonferencián vallotta be Szófiában, ahol Morgan Freemannel forgatja a The Code című filmet. "Szívesen lennék nő, csak hogy kipróbáljam, és talán azért, hogy jobban megértsem őket.
Alapvető tévedés, hogy a szívbetegség valamiféle férfibaj, ami a nőket nem fenyegeti.
"A csók csak egy csók" - "a kiss is just a kiss" - szól a dal a Casablancában, utalva arra, hogy Humphrey Bogart és Ingrid Bergman között a kapcsolatnak nem lesz folytatása.
A nők nagyobb hangsúlyt helyeznek a csókolózásra, mint a férfiak - állítják a New York-i egyetem kutatói.
Börtönbe került az a kínai cselédlány, aki hígított vizeletet szolgált fel főnökének.
A német GfK kutatóintézet Apotheken-Umschau című magazin számára készített felmérése szerint a német nők három százaléka vonzódik a körszakállt viselő pasikhoz - adja hírül az MTI.
A konzervatív dél-afrikai közösségekben a férfiak nemcsak rossz szemmel nézik, ha asszonyaik nadrágba bújnak, de durván meg is büntetik őket érte.