
Nánási Pál pucér Ördög Nórát posztolt
A képek még két éve készültek, a műsorvezető terhessége alatt. Nyugi, nem látszik rajtuk semmi!
A képek még két éve készültek, a műsorvezető terhessége alatt. Nyugi, nem látszik rajtuk semmi!
Az RTL Klubtól lelépő műsorvezető azután nyilatkozott Sebestyén Balázsnak, hogy morális árulásnak nevezte Ördög Nóra távozását, illetve annak hogyanját.
Milyen dolog már az, hogy meg sem adta a lehetőséget munkáltatóinak egy jobb ajánlattételre.
Még hónapjaik vannak a helyettesítésére, de ha azt mondaná, pihenni akar, bármelyik pillanatban elengednék.
Az X-Faktor műsorvezetője nehezen tudott nemet mondani, de férje révén rengeteget tanult a megfelelés témaköréről.
A Csillag születik című műsor háziasszonya belépett azon hírességek sorába, akik könyvírásra adták a fejüket.
A négy lakás berendezése mintegy 70 millió forintba került, és lesz bennük jacuzzi, hangszigetelt próbaterem, sőt, a színpad mását is megépítik a szereplőknek.
A műsorvezető most Ördög Nóra volt, aki ügyesen asszisztált ahhoz, hogy Terry Black dühében levegye egy nő parókáját.
A Velvet idén élőben közvetíti hazánk legszebb lányának kiválasztását.
A műsorvezető titkolja "vad oldalát", mert szerinte a magazinoknak nincs szüksége szado-mazo Ördög Nórára. Önök szerint?
Benkő elmondta, nehezen tudta elképzelni, hogy sugározza a szépséget a lantművészetével, miközben olyan csúnya a teste.
A Playboy partin ruhában, a magazinban meztelenül pózoltak. Melyikük a legdögösebb? Szavazzon.
A Bors információi szerint az RTL KLub műsorvezetője egy hajformázó készüléket gyártó cég és egy zöld tea ital népszerűsítése után, egy nemzetközi kozmetikai cég reklámkampányában szerepel.
A műsorvezető a szüleitől kapta az ajándékot 28. születésnapjára.
Mint arról már a Gumicukorban beszámoltunk, Ördög Nóra, Osvárt Andrea és Gubás Gabi részt vesz a nemzetközi ELLE kampányában, amelynek során a kiadvány megjelenési országaiban néhány híresség meztelenre vetkőzve hívja fel a figyelmet a világ ivóvízkészletének elégtelenségére.
Liptai Claudia és Ördög Nóra szerepel a Playboy kívánságlistájának élén.
A pár egyelőre nem erősítette meg a lapértesüléseket.
Az RTL Klub által közvetített szépségverseny háziasszonya úgy döntött, hogy a döntőig lefogy pár kilót, ugyanis nem szeretne kilógni a résztvevő lányok közül.
„Összefogtak a sztárok a fair vezetésért” címmel sajtóközleményt kaptunk, amelyben jól ismert celebjeink minden konkrétum nélkül beszélnek arról, hogyan igyekeznek a közutakon a elterjeszteni felelősségteljes, körültekintő vezetést.
A Szombat esti láz műsorvezetője ugyan rettentő boldog celebbé avanzsálódott párjával, Nánási Pállal, de minderről majd csak a válása után nyilatkozik, írja a Bors.
Ördög Nóra műsorvezető az Enviga magyarországi reklámarcaként utazott New Yorkba, ahol a róla írt sajtóközlemény szerint nemzetközi sztárnak kijáró törődéssel fogadták.
Milliókat ajánl Ördög Nórának, a Szombat esti láz műsorvezetőjének a Tv2 – állítja a Blikk.
A műsorvezetőnő továbbra se veri nagydobra magánéletét, a Blikk szerint azonban már új szerelmével él.
Ismerősök szerint a Szombat esti láz háziasszonya és Rubin Kristóf szeretné, ha minél hamarabb lezajlana válásuk, ugyanis új életet akarnak kezdeni, és talán a személyük körüli felhajtás is hamarabb elcsitul így.
Az RTL Klub Reggelijének műsorvezetője ma töltötte be 44.
Nem lehet elérni Rubin Kristófot, mióta kipattant a hír, hogy felesége, Ördög Nóra lelépett, mert összejött a Playboy-fotós Nánási Pállal.
Ördög Nóra az RTL Klub Fókusz című műsorában beszélt a néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra került válásáról.
Az RTL Klub összeeresztette a Szombat esti láz három szériájának győztes párosait, akik ezúttal a Parkett Ördöge címért küzdöttek meg.
Az RTL Klub táncosműsorának háziasszonya szombaton bebizonyította, hogy nemcsak a külföldi hírességekkel történnek „ruházati balesetek”.
A Szombat esti láz harmadik szériájából Rózsa György és lánya, Rózsa Csilla távozott elsőként.
Az RTL műsorvezetője egész hétvégére lefoglalta a rokonságot: pénteken a polgári, szombaton pedig a látványos esküvőt tartotta; utóbbit Budapest legmagasabb pontján, az Erzsébet kilátón.
Szurkolói zászlót hívott életre az olimpiára készülő vízilabda válogatottat támogatója a Soproni.