Ön szerint Justin Bieber meditálni, aludni vagy vécézni készül?
Az arckifejezését és a testhelyzetét elnézve bármelyik válasz elképzelhető. Az énekes Malibuban járt.
Az arckifejezését és a testhelyzetét elnézve bármelyik válasz elképzelhető. Az énekes Malibuban járt.
A színésznőt nem érdekli, mit írnak róla, de amikor a gyermekorvoshoz is követték őt a paparazzók, betelt nála a pohár.
A színészt a nyaralása alatt lepték meg fotósok, dühös és elkeseredett lett attól, amit csináltak vele.
Soványságához pedig pasztell-lila színű hajat és egy óriási szájmaszkot társított. Nézze csak!
Látványosan lefogyott a színész, már nyoma sincs a kis pocakjának. Vajon minek köszönhető a fogyás?
Egy lapozgató, egy téma, két sztár, két különböző reakció.
Sebastian és Slash, olvasható a modell homlokán.
Bár a jelek szerint nem sérült meg, valamiért nem örült a fotós társaságának.
Olykor mindenkivel előfordul, hogy bal lábbal kel fel az ágyból, de szerencsére csak kevesekkel esik meg, hogy mindezt meg is örökítik.
A Bosszúállókat népszerűsítő tévés megjelenése után több paparazzo is a nyomába eredt Scarlett Johanssonnak, a frászt hozva a színésznőre.
Egy fotós kérésére tették ezt, így történhetett, hogy egészen furcsa pózokban örökítették meg őket.
A színész eléggé elkényezteti a kiskutyát, ami így babaszékben, az ő tányérjából kénytelen ebédelni.
Eljött a nap, hogy az 54 éves celebnő végre megmutatta 5. gyerekét, Fridát.
Nem hagyja, hogy olyan képek készüljenek róla, amelyeket nem ő koordinál. Így viszont pontosan azt mutatja meg, amire a szemnek szüksége van.
Mi ez itt, csak nem egy lánykérés? Valakit eljegyeztek itt hirtelen? (Nem.)
Tudjuk, hogy a hétköznapokat értelmetlen összehasonlítani egy életműdíj-átadó eseménnyel, még így is teljesen szokatlan tőle, amit látunk.
A színésznő kijött egy épületből, mire több fotós is megörökítette a pillanatot.
Az énekesnő elébe ment annak, hogy el tudják adni a róla készült képeket.
A pároson pont az látszik, ami eddig csak pletyka volt: az, hogy imádják egymást.
Sok a dolga na, és abba nem mindig fér bele a gyerek.
A legnagyobb egyetértésben töltötték a vasárnap délutánt.
Már 16 és 14 évesek, ami egészen hihetetlen. Viszont nagyon szép család ők, érdemes megtekinteni.
Minden olyan derűsen indult, aztán majdnem sírás lett a vége.
Épp fotózták Malibun, amikor véletlenül arra járt egy paparazzo. És hát Julia Roberts még a lesifotókon sem tud rosszul kinézni. Ez tény.
Esmeraldát végre nem csak Ryan Gosling karjaiban láthatjuk. Utoljára két hónapja volt erre példa, de most kiderült, hogy még mindig szupercukik.
Lassan több képet látunk a háromévesről, mint apjáról. De ketten, együtt az igaziak.
Ezúttal egy másik férfival randizott, cikkünkből kiderül mekkora sikerrel.
Annyit elárulunk, hogy énekesnő, de dívasmink nélkül, melegítőben nem nagyon hasonlít régi önmagára.
Egy fotósnak sikerült néhány spontán képet készítenie az énekesnőről.
Hiába élvezné a tavaszi szünetet, mindenhol megtalálják a paparazzók.
A fotók tanúsága szerint a színész nem képes az öregedésre.
A színésznő vele sétálgatott meghitten Manhattan belvárosában.
A hároméves Joseph szeret az apja nyakán lógni - szó szerint.
Nem könnyű annak a paparazzónak a dolga, aki a topmodellt szeretné lefényképezni.
A színésznő indokolatlan örömmel fogadta, hogy az arcába fotóztak az utcán.
Szerencse, hogy mindig van nála egy símaszk.
Pedig csak sétál az utcán, mégsem tagadhatja le, mennyire dögös még mindig.
Van neki olyanja, meg is tekintheti közelről. Belátjuk, hogy még ezt is sikerül elegánsan viselnie.
Bevásárlás közben fotózták le, de láthatóan nem volt túl boldog.
Justin Theroux első látásra is szemet gyönyörködtető, nem csak tehetséges.
A következő fotósorozat egyáltalán nem fontos, mégis vonzza tekintetünket.
Átlagos, hétköznapi módon is ugyanolyan, mint mindig. Csak kicsit szomorúbb a kelleténél.
Közlekednek az anyjuk mellett, mint minden rendes gyerek. Semmi allűr, semmi nagyzolás. Szimpatikus gyerekviselkedés jellemzi őket.
A Trónok harca vörös jónője sokak színészidoljával kavar. Képünk is van róla.
Ron Galellának nem volt pénze stúdióra, ezért az utca lett a műterme. A természetes pillanatokban akarta lefotózni a hírességeket, és ezért hajlandó volt igen messzire elmenni.
A 42 éves színésznő iszonyú jó formában van, és még mosolyog is a kézjel mellé.
Ja, nem! Csak azt akarta eltakarni, hogy Bradley Cooperrel van. Kár, hogy szemből fotózták.
Nem úgy tűnik, hogy zavarja, hogy a fél világ látta a melleit.
Szinten minden mögé képes elrejtőzni, ha lesifotóst lát, és a humor fontosabb, mint a takarás.
Arnold Schwarzenegger fia egy üveg vízzel támadt a fotósra, mert nem tetszett neki, hogy fotózza őt.
Egy fotós befotózott a kanadai énekes Los Angeles-i kertjébe. Nem éppen a legjobbkor.
Nem hagyták sétálni a strandon, vagyis hagyták volna, ha levetkőzik bikinire. Perry kiakadt a beteg ausztrálokra.
A színésznőt akkor kapták le nagyon fáradt és öreg fejjel, amikor Londonba érkezett a családdal.
Ray Bellisario utálta a királyi családot, és megszégyenítő fotóival kölcsönössé tette ezt az érzést.
A bikinis Logan Fazio simán háttérbe szorítja azokat a modelleket is, akiket fényképezni szokott.
A fotós véletlenül megrúgta a színésszel lévő nőt, Worthington berágott és ütött.
A brit énekes verbális támadást intézett a rá váró lesifotósokra. A kérdés az, miért ment egy celebek által kedvelt étterembe.
A svájci rendőrség azonban leszállíttatta a gépet, mert veszélyt jelentett a légi biztonságra.