
Ők voltak a szórakoztatóipar legjobban fizetett emberei 2022-ben
A tavalyi év során nemcsak a filmiparban értek el kiemelkedő sikereket a szakmabeliek, de a zenészek sem tétlenkedtek. Lapozzon!
A tavalyi év során nemcsak a filmiparban értek el kiemelkedő sikereket a szakmabeliek, de a zenészek sem tétlenkedtek. Lapozzon!
Van egy dal, amit már több mint 67 ezer változatban felvettek. És van egy ember, aki másodpercenként több mint négy szót mond egy dalban.
A Rolling Stonesszal lépett fel egy jótékonysági koncerten, ekkor történt az eset.
Bár megszokhattuk, hogy vele kapcsolatban minden elég különös, most új szintre emelte azt, amit eddig tudni véltünk róla.
Egy kosárcsapat már kijön a gyerekeiből, cserékkel együtt.
A 79 éves Bill Wymannél korai stádiumban fedezték fel a betegséget, jók az esélyei a túlélésre.
Az Anybody Seen My Baby? szeptember 22-én debütált, a klipben a színésznő sztriptíztáncost alakít, aki aligruhában alakítja Babyt.
Leányaira hárul majd a nemes feladat, ha a Rolling Stones gitárosa egyszer elhuny. De úgyse fog.
A leginkább drogos kalandjairól elhíresült Rolling Stones-gitáros lányával közösen tanítja az ifjúságot.
Döbbenetes koncertek, bulik, celebek és ruhák! Mit ruhák, jelmezek! A 30 legjobb fotó a Glastonbury fesztiválról.
Anthony Kiedis szerencsétlenségére egy hotelben lakott a Rolling Stonesszal. Rajongónak nézték, meg is verték.
Az énekesnő egy 1978-as szám éneklésébe segített be Mick Jaggernek Las Vegasban.
Az énekesnő a Rolling Stones gitárosával pózolt egy közös fotó erejéig.
A zenekar turnéja lezárásaként zenél közösen az énekesnővel, aki gondolkodás nélkül igent mondott.
Új számukra 7 évet kellett várni, de végre elkészült.
A Rolling Stones 68 éves gitárosa beismerte, néha bizony elfelejti a dalokat, ha meg is van az első pár akkord, az már nem rémlik, hogyan tovább.
A német Rolling Stones múzeum vécéjében is a zenekarra akarnak utalni, ezért szereltek fel a férfimosdóban vörös, száj alakú piszoárokat.
A Rollings Stones két tagjának egyes hírek szerint egyáltalán nem felhőtlen a viszonya, Keith Richards szerint azonban jó barátok ők Jaggerrel.
Jaggert azzal húzta fel Richards, hogy nemrég megjelent életrajzi könyvében nevetségessé tette.
Graffitizés és kábítószer birtoklása miatt letartóztatták New Yorkban Theodora Richardst.
A zenekar menedzsmentje parancsolt rá a gitárosra, hogy cenzúrázza könyvét.
A Rolling Stones frontembere nem aggódik a letöltések miatt.
A Rolling Stones énekese közös fellépésre akarta hívni az éppen befutó énekesnőt, de Crow lecsapta a telefont.
A 62 éves zenész 18 hónap és egy fojtogatásig fajuló veszekedés után ajtót mutatott 20 éves pincérlány szeretőjének.
Eljárt Ronnie Wood 20 éves barátnőjének, Ekaterina Ivanovának a szája, így tudta meg a Sun egy névtelen ismerőstől, hogy a Rolling Stones 2010-ben világkörüli koncertkörútra indul.
Új bizonyítékok kerültek elő Brian Jones 40 évvel ezelőtti halálának ügyében, melyek alapján elképzelhető, valóban nem baleset, hanem gyilkosság történt.
A Rolling Stones slágereiről neveznek el utcákat Dartfordban, Mick Jagger és Keith Richards szülővárosában.
A Rolling Stones tagjának elhagyott neje maga mögött hagyta a múltat, és köszöni szépen, jól megvan férje nélkül - írja a Female First.
Elveszített egy 47 millió forintot érő gyűrűt Salzburgban Bianca Jagger emberi jogi aktivista, a Rolling Stones frontemberének egykori felesége - írja a Független Hírügynökség.
Egy brit férfi miután öntudatát vesztette kóros vérszegénység miatt, orvosai azt tanácsolták nejének, hogy kedvenc számait játssza, hátha reagál arra a beteg.
Hosszú távú szerződést kötött a Rolling Stones a Universal kiadóval.
A Stones gitárosának neje férje telefonjának hangpostáján hagyott dühös üzenetben vetett véget házasságuknak - írja a FemaleFirst.
A Rolling Stones gitárosa, aki a ’70-es években hatalmas divatbálvány volt, azt nyiltakozta a TimesOnline-nak, hogy sosem hord alsónadrágot.
A Rolling Stones fura kiegészítést tett turnéjának rideréhez: nem lépnek fel olyan helyeken, ahol előttük cirkusz adott műsort.
A Rolling Stones énekese egy viharnak köszönheti, hogy a hírhedt motoros banda, a Hells Angeles tagjai nem végeztek vele közel negyven évvel ezelőtt - olvasható a Hollywoodrag oldalán.
A Rolling Stones gitárosa új családtagot szerzett be magának: azt az agysebészt, aki 2006-ban megmentette az életét.
James Jagger, Mick Jagger fia alakítja az énekest a Rolling Stones zenekarról készülő filmben. Mick és Jerry Hall 21 esztendős gyermeke, aki nemrég debütált színházi színészként, a 19 éves Jaggert személyesíti meg a Stones első menedzsere, Andrew Loog Oldham emlékiratai alapján készülő filmben - írta a The Sunday Times című brit hetilap. A filmet Julian Temple rendezi, akinek nem idegen a Rolling Stones.
A Rolling Stones frontembere, aki a fiatal énekesnőhöz hasonlóan számos szert kipróbált, nagyon aggódik tehetséges kolléganője miatt.
Az együttes tagjai úgy döntöttek, hogy mostani, "A Bigger Bang" című turnéjuk lesz az utolsó, mert úgy érzik, túl öregek már az ilyesmihez - írja a digitalspy.