


Akiknek celebek tették tönkre az életüket
Roman Polanski egy 13 éves lányt rontott meg 1977-ben, Bill Cosby pedig akár 10 évet is kaphat szexuális erőszakért.
Roman Polanski neje a mellközével bajlódott Cannes-ban
Emmanuelle Seigner majdnem köldökig dekoltált és derékig felvágott ruhában jelent meg a vörös szőnyegen.
Polanski nyilvánosan is bocsánatot kért a megrontásért
A most 78 éves rendező szerint az eset kétszer is fájdalmat okozott Samantha Geimernek: először, amikor megtörtént, másodszor, amikor a botrány kirobbant.
Újabb nő vádolja nemi erőszakkal Roman Polanskit
Edith Vogelhut 36 évvel a történtek után állt elő sztorijával, ami szerint a rendező őt ugyanott erőszakolta meg, ahol kiskorú áldozatát, Samantha Geimert, csak ő akkor már 21 éves volt.
Roman Polanski élvezi a szabadságot
A Montreaux-i Dzsessz Fesztiválon jelent meg először a nyilvánosság előtt Roman Polanski azóta, hogy kiengedték svájci házi őrizetéből.
Szerepet kínált Polanski a szexért cserébe 16 éves színésznőjének
Charlotte Lewis 26 éve, 16 évesen a pénz miatt döntött úgy, hogy igent mond a rendező szereposztó díványos ajánlatára.
Újabb pedofilvád Roman Polanski ellen
Charlotte Lewis brit színésznő feljelentette az egy hasonló ügy miatt jelenleg is hzáziőrizetben lévő filmrendezőt, azt állítva, 16 évesen Polanski arra kényszerítette, hogy felmenjen a lakására.
Polanski: már letöltöttem a büntetésem
"Nem maradhatok tovább csendben, mert a svájci hatóságoknak benyújtott kiadatási kérelem hazugságon alapul" - írja Polanski közleményében.
Roman Polanski házi őrizetből nyert Ezüstmedvét a Berlinálén
A német fesztiválon a legjobb rendezőnek járó díjat kapta Polanski a Szellemíró című legújabb filmjéért, amit már házi őrizetben fejezett be.
Egy évig is elhúzódhat Roman Polanski kiadatása
Ha Svájc a kiadatás mellett dönt, a rendező fellebbezhet.
Johnny Depp megvédte Polanskit
A 46 éves színész 1999-ben dolgozott együtt Roman Polanski rendezővel a Kilencedik kapu című filmben, és véleménye szerint sötét ügyködések állnak az őrizetbe vétele mögött.
Roman Polanski nem akar jelen lenni az ítélethirdetésen
A lengyel származású Oscar-díjas rendező, Roman Polanski ügyvédei helyi idő szerint szerdán arra kérték a Los Angeles-i bíróságot, hogy a filmes távollétében hozzon ítéletet a bíró.
Nem ejtik a Polanski elleni vádakat az amerikaiak
Az Oscar-díjas filmrendező ügyvédei eljárási hibákra hivatkozva nyújtották be kérelmüket.
Roman Polanski házi őrizetben van
Megérkezett a Roman Polanskit szállító autókonvoj a rendező házához - jelentette az AFP pénteken.
Polanskit egy ismeretlen helyre szállították
A BBC információi szerint a híres rendezőt biztonsági okokból egy ismeretlen helyre szállították át a Zürichez közeli börtönből, ahol eddig tartották fogva.
Készen áll Polanski svájci háza a filmrendező fogadására
Biztonságtechnikai szakemberek fésülték át szombaton Roman Polanski svájci faházát, hogy a filmrendező házi őrizete biztosítva legyen.
Polanski hétfő előtt nem kerülhet szabadlábra
Nem érkezett meg a 4,5 millió frankos (800 millió forint) óvadék, így Roman Polanski a hétvégére börtönben marad.
Roman Polanski óvadék ellenében visszatérhet svájci házába
A svájci igazságügy minisztérium csütörtökön bejelentette, nem fellebbeznek a Roman Polanski óvadék elleni házi őrizetbe helyezése ellene.
Polanskinak decemberben kell L.A.-ben bíróság elé állnia
A kaliforniai fellebbviteli bíróság december 10-ére tűzte ki Roman Polanski ügyvédeinek meghallgatását.
Polanski egykori áldozata ismét érvényteleníttetné az eljárást
Samantha Geimert ismét üldözi a sajtó, mióta letartóztatták a filmrendezőt, akivel 13 évesen szexelt. A nő 32 év után végre nyugalmat szeretne.
Polanski két évvel megúszhatja
A rendező 78-as ügyének esetleges enyhe megítélését egy 77-es törvénymódosításnak köszönheti, de egyes ügyvédek szerint egy tollvonással akár az egész börtönbüntetés elkerülhető volna.
Polanski talán magától visszatér az Egyesült Államokba
Roman Polanski talán kikerüli a végtelenségig elhúzódó kiadatást, és magától tér vissza Kaliforniába.
Svájci füles miatt riasztották az amerikaik a zürichi hatóságokat Polanski őrizetbe vételére
Az viszont még mindig nem tudni, miért csak most vették őrizetbe a rendezőt, aki nem először járt Svájcban.
Ismét elutasították Polanski óvadékát
A svájci igazságügyi minisztérium két héttel ezelőtti döntése után kedden az alpesi ország legfelsőbb büntetőbírósága is elutasította, hogy Roman Polanskit óvadék ellenében szabadon engedjék.
Kórházba szállították Roman Polanskit
Orvosi kivizsgálásra kórházba szállították zürichi börtönéből Roman Polanskit.
Roman Polanski a börtönből fejezi be filmjét
Roman Polanski zürichi börtönéből fejezi be a februári Berlinaléra szánt The Ghost című filmjét.
Polanski depressziós lett a börtönben
Két hete van börtönben Roman Polanski Oscar-díjas filmrendező, de már most úgy érzi, elhatalmasodott rajta a depresszió.
Ragaszkodnak a franciák pedofilgyanús miniszterükhöz
A kulturális miniszter eddig is nyíltan vállalta biszexualitását, négy éve önéletrajzában thaiföldi fiúprostikról regélt, most pedig kiállt Roman Polanski mellett.
Roman Polanskit óvadék ellenében sem engedik szabadon
A svájci igazságügyi minisztérium kedden elutasította, hogy óvadék ellenében szabadon engedjék Roman Polanskit.
Kirstie Alley támogatja Roman Polanski megbüntetését
Polanski ügye kezdi megosztani Hollywoodot, nem minden sztár gondolja úgy, hogy meg kellene kegyelmezni az idős rendezőnek.
Monica Bellucci is kampányol Roman Polanski szabadon engedéséért
A színésznő több filmes kollégájával együtt szeretné elérni, hogy a hét végén a 30 évvel ezelőtti megrontási vádak miatt letartóztatott rendezőt ne adják ki az Egyesült Államoknak. Polanskiból emellet diplomáciai bonyodalom is lett.
Őrizetbe vették Svájcban Roman Polanskit
A svájci hatóságok a rendezőt az ellene kiadott nemzetközi elfogató parancs alapján vették őrizetbe, amit egy vitatott nemi erőszak ügyéban adtak ki ellene.
Polanski mégse ússza meg a pedofilvádakat
Elutasította a 30 éve pedofíliával megvádolt Roman Polanski filmrendezőnek az ügy ejtésére vonatkozó indítványát a kaliforniai bíróság – írja a Reuters.
31 év után ejtené a vádat a nő, akit megerőszakolt Polanski
Samantha Geimer, a 45 éves háromgyermekes anyuka megunta, hogy harminc éve várja, hogy valaki megbüntesse Polanskit azért, amit állítólag vele művelt – írja a Yahoo.
Roman Polanski tisztára mosná magát a pedofilvád alól
Roman Polanski Oscar-díjas filmrendező egy Los Angeles-i bírósághoz fordult, hogy semmisítsék meg a harminc évvel ezelőtt hozott ítéletet, amely liliomtiprásért több évtizedre küldte volna börtönbe - írta az AP.
Charles Manson Henry Rollins rajongója
Henry Rollinsnak a nyolcvanas években bizarr levelezőpartnere akadt: a Roman Polanski terhes nejét, Sharon Tate-et - és pár barátjukat - brutálisan lemészárló Manson-szekta vezetője, Charles Manson írogatott neki a börtönből.