
Shannen Doherty megszerette az arcát, és meg is mutatta smink nélkül
Azt írta, nehezére esik bármelyik színésznővel azonosulni, akit filmnézés közben lát, mert mindegyikük annyi beavatkozáson van túl.
Azt írta, nehezére esik bármelyik színésznővel azonosulni, akit filmnézés közben lát, mert mindegyikük annyi beavatkozáson van túl.
Ashley Graham viszont max. csak bugyit vesz fel, ha épp arra jár valaki. Kate Hudsonnek is elég egy leggings a hétvégén. Instahíradó kevés ruhával.
Van tavaly és 1993-ban elvárt párunk is, egyikük pedig már közvetlen az esküvő után is úgy összevesztek, hogy még a vendégek is hallhatták.
Büszkén fotózkodik újranőtt hajával, amivel a férje tökéletes mása lett.
A párhuzamosan futó másik perben még nincs eredmény, ugyanakkor ennek véget vetettek, okkal.
Tudja, hogy a következő öt év húzós lesz. Lesznek majd mellékhatások, gyógyszereket kell szednie, sőt, az is lehet, hogy visszaesik. De most jól van.
Egy héttel a kemoterápiás kezelésének lezárulta után már formába is lendült.
A színésznő betegsége tönkretette a szerelmi életüket, mindezért pedig az egykori menedzsmentje a felelős.
Mert van: Shannen Doherty gyógyul, Emily Ratajkowski pedig Mihalikhoz hasonló természetességben utazik.
Már csak pár hét van hátra kemoterápiás kezeléséből. A Stand Up To Cancer rendezvényen jelent meg férjével és orvosával.
A Beverly Hills 90210 színésznője interjút adott, miután kopaszra borotválta fejét.
Anyjával és barátaival szerepel rajta, hogy így jelezze, nincs egyedül a betegségében.
A Bűbájos boszorkákból ismert színésznő 2015 augusztusában jelentette be, hogy rákbeteg.
A Beverly Hills 90210 színésznője augusztusban jelentette be, hogy beteg.
A színésznő augusztusban jelentette be, hogy mellrákja van, azóta most jelent meg először nyilvánosan.
Shannen Dohertynél márciusban diagnosztizálták a daganatot, most interjúban árulta el ezt.
A Beverly Hills színésznőjén túlságosan is látszódnak az évek.
Nézze meg, hogyan alakultak át a sorozat jócsajai az 1998-as kezdés óta!
Egy rajongója a Twitteren küldött egy üzenetet a színésznőnek: a 27 éves nő azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz.
Az ötletet már Tori Spelling is kitalálta, Jessica Simpsonnak meg még a házassága is ráment, de hajrá.
Az eredeti széria színésznője mindössze négy epizód erejéig hajlandó megjelenni a televíziós évad egyik nagy durranásának számító sorozatában, és visszautasította szerződésének meghosszabbítását - írja a FemaleFirst.