
Egy sértés miatt gyilkolta meg és ásta el volt osztálytársát egy somogyi férfi
Az áldozat maradványait kilenc hónappal később találták meg a rendőrök.
Az áldozat maradványait kilenc hónappal később találták meg a rendőrök.
A somogyi kistelepülés híres a gyógyító padjairól. Elmentünk, teszteltünk. Varázspadot nem, jófej polgármestert viszont találtunk.
A gépkocsi vezetője megsérült a balesetben.
Sorra borulnak fel az autók és akadnak el a kamionok a behavazott utakon.
Meghalt egy személyautó vezetője, miután gépjárműve eddig tisztázatlan okból egy másik autóval ütközött a 68-as főúton szerda délután.
Egy somogyi és egy pesti család örülhetett a frissen érkezőknek.
A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
Betört, evett, majd elaludt R. Zoltán, most bíróság előtt magyarázkodhat.
A kadarkúti Gomba büféből alkalmanként 7 ezer Ft értékben loptak cigit, élelmiszert és pénzt is.
Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható.
Rendőrőrsöt és térfigyelőrendszert is átadtak a faluban, 12 rendőr őrködik a községben.
Aknavetőgránátot és lőszereket is találtak a Somogy megyei Belegen hétfőn.
Elcsenték a kabátot, majd abban mentek vissza az áruházba. Fel is ismerték őket az eladók.
Karácsony előtt ment el otthonról Árok Brigitta, de tegnap éjjel megkerült.
Egy ember meghalt. Már délután lángolt a háztető, három kocsival oltották.
Az elkövetők minden előzmény nélkül megtámadták a túrázót, elvették tőle a táskáját a benne lévő ruházattal, iratokkal és készpénzzel együtt, többször ököllel megütötték és megrúgták.
Egy somogygeszti pár veszekedésének kívánt véget vetni a nő édesapja. Magához vette motoros fűrészét, majd Somogygesztibe ment.
Zegzugos a vasútvonal és a története is. A fenyvesi térség vasutat akar, de ehhez pénz és akarat is kellene az ígéretek mellett. A síneket már ellopták, de a mozdonyok a felettük lebegő kard ellenére változatlanul zötyögnek a megmaradt egyetlen vonalon.
Az eldugottság, a nehéz megközelíthetőség és a rengeteg idős ember miatt összességében olyan Csisztafürdő, mintha egy NDK-sok lakta bolygóra tévedt volna az ember.
Az ellenőrzés hétfőn 9 órától 15 óráig tart, a rendőrök a forgalmat az autópálya 109-es kilométerszelvényénél a pályatest teljes lezárása mellett a töreki pihenőhelyre terelik.
Az orgonaművész nem viccel, egy kislánnyal védi a házát.
Gázrobbanás történt a Somogy megyei Batéban, egy férfi súlyosan megsérült, a családi ház lakhatatlanná vált.
Gyermekeket kísérő óvónőt bántalmazott egy Kaposvár környéki település buszmegállójában egy férfi - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
Hárman súlyosan, egy ember pedig könnyebben megsérült a 68-as főúton, a Somogy megyei Böhönye és Szenyér között történt balesetben, amelyben két autó frontálisan összeütközött.
Téglával, baltával támadt egy 44 éves asszony az intézkedő rendőrökre a Somogy megyei Bonnyán, őrizetbe vették.
Egy 48 éves szentai férfi egy jobbra ívelő kanyar után áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy másik autóval.
Autóbusszal ütközött egy személygépkocsi Visz és Karád között hétfőn kora este. A balesetben az autó vezetője és utasa megsérült, az utat a helyszínelés idejére lezárták.
Két ember meghalt, mikor eddig tisztázatlan okból az árokba húzott egy ló egy lovaskocsit vasárnap, a Somogy megyei Mosdóson.
A rendőrség szemtanúkat is keres: annak a két autónak az utasait, akik az útról lesodródó jármű mögött haladtak, de nem álltak meg a karambol láttán.
A baleset egy egyenes útszakaszon történt, egyelőre tisztázatlanok a körülmények.
Osztopánból és Somogyjádról is jelezték az emberek, hogy földrengést észleltek hétfő délután fél öt körül.