
Válik a feleségétől a Szólíts a neveden sztárja, emellé többek között kannibalizmus-fétissel vádolják
Armie Hammertől egy ismeretlen nő üzeneteket mutat, amik szerint a színész csalta a feleségét, és alázásra, kannibalizmusra, csonkításra izgul.
Armie Hammertől egy ismeretlen nő üzeneteket mutat, amik szerint a színész csalta a feleségét, és alázásra, kannibalizmusra, csonkításra izgul.
A 38 éves férfi 2015 decemberben fojtott meg egy kőbányai prostituáltat. Túl erősre húzta a nadrágszíjat.
Egy dominának öltözött nő pórázon sétáltatott és ostorral csapkodott egy lenge öltözetű lányt pénteken kora délután a siófoki hajókikötőben.
A szado-mazo játékok jót tesznek (tennének) az ön kapcsolatának a legújabb kutatások szerint. Íme, miért.
A közeledő tárgyalásra elkezdték az esküdteket is kiválogatni olyan kérdésekkel, hogy bírják-e a szadomazót.
Hogy A szürke ötven árnyalata című könyvvel mindent el lehet adni, nem titok, és egyre többen vannak, akik szeretnének egy szeletet a tortából.
A szabadidejében dominaként is dolgozó, huszonegy éves, angol lány változatos pózokban szexelt fenekelés helyett az egyik kliensével, majd később azt hazudta, hogy megerőszakolták.
A sorozat akkor készült, amikor az énekesnőre húsdresszt adtak, meg férfinak öltöztették. Sosem jelent meg, egy évvel később viszont valamiért kiszivárogtatták.
Pisilő médiablogger, szájpecek, és falhoz kötött újságírók a legújabb Rihanna klipben, amit máris több országban betiltottak.
Az análkirálynő még a vaginájára is facsipeszeket tűz, és úgy nyomja análba a vibrátort. Amúgy még szűz.
A Deutsche Bank kirúgott londoni alelnöke azt állította a két bérelt nőnek, csak egy kis kivégzős szado-mazo játékhoz kellenek.
Előzetes vizsgálatok alapján a férfi megfulladt, amit a szado-mazo aktus során használt kéjgáz idézhetett elő.
A következő szerződést pár évvel ezelőtt egy harmincas éveiben járó mazochista pasi készítette menyasszonyának, aki egyben a dominája is volt.
Eleve gyanús, ha százezret kínálnak szexmentes forgatásért az utcáról jövő jelentkezőnek.
"Nagyon szép lány volt a húgom, előfordult, hogy megkívántam, és szerelmeskedtünk" - mondta a Tabu Tv műsorában Monique Covet, azt viszont kevesen tudják, hogy kényes téma érintettje évekkel ezelőtt meghalt kábítószer túladagolásban.