
VV Attila jövő héten beköltözik a Való Villába
Egész hétre, és nem egyedül, de azt nem mondta el, kivel.
Egész hétre, és nem egyedül, de azt nem mondta el, kivel.
Megváltoztatná Facebook-oldala nevét, a Hello Ati névhez viszont a követői segítségére van szüksége.
Az eljegyzés nem lett kimondva, szóval lehet, hogy csak valami móka van a háttérben.
A VV5 győztese csodásan hitette el a szájhőssel, hogy van keresnivalója Seherezádé körül.
A Facebookon lehet érdeklődni, és az RTL Klub is viheti, ha akarja.
Józsi egy telefonszámot adott a kiesett Alexának, hogy majd hívja fel, ilyet pedig nem ér.
Az egykori győztes attól tart, hogy VV Simon karaktere a beteljesülés után ellaposodik.
VV Attila felvette az éjszakai streamet, amiből kiderül, hogyan változott át Simon őrült tudósból menzás kisiskolássá.
VV Éva szerint fizetett színészek költöztek a villába vasárnap, viselkedésükön még a sokat látott Alekosz is ledöbbent.
Az exvillalakó Balázs-utánzatnak titulálta a műsorvezetőt.
A Való világ-győztes 100 napig sanyargatta magát. Meg is lett az eredménye, most elég jó a teste.
A VV4 győztese nem akar beszélni a magánéletéről, de mégis mindenhova Kingát cipeli.
Az exvillalakó végre a csatorna jóváhagyásával keresi otthonát, de azt még nem tudni, pontosan mekkora összeggel járul hozzá a csatorna.
Csak 3-4 hete lett vége a kapcsolatuknak, amit a közérdeklődés miatt titkoltak.
A nyereménylakás építtetője csődbe ment, a csatorna 8 hónap alatt nem talált megfelelő lakást a nyertesnek.
A férfias szórakozás egyik fellegvára már a megnyitón is mindent felmutatott, amitől egyszerű jól szórakozni.
Rágalmazásért és személyiségi jogok megsértéséért tett feljelentést VV Knap Attila, VV Knizner Péter és VV Simor Olivér ellen a Kozmix énekese, írja a Blikk.
A VV5 győztese az RTL Klubtól még nem kapott felkérést, ennek ellenére nemet mondott a konkurenciának.
Kutyával zsarolás, egy barátság vége -zajlik az élet VV Attila háza táján.
A férfi már 148 km-t pakolt bele, de azóta már még többet nyomult vele, és nagyon örül.
A Való Világ győztese a hivatalos oldalára töltötte fel a képet, ami némi derültséget váltott ki a rajongókból.
És, amennyire tudjuk, párt sem alkotnak egymással, semmilyen formában.
VV Attila úgy döntött, hogy ha már nyert egy autót (és lakást is, csak oda még nem tud beköltözni), akkor szerez jogosítványt is hozzá.
A Való Világ 5. győztese megcsinálja a jogsit, ha már nyert egy autót.
Sarka Kata ijesztően sovány, VV Attila nem fogyott még egy dekát sem, pedig 12 kilót szedett magára a villában.
VV Attila állítólag mindent megtett azért, hogy Kutai Kinga és Ördög Árpád ne jöhessen össze.
Az utóbbi időben megszaporodtak a szakítások, a legtöbb híresség egyszerűen megunta a másikat.
A Való Világ szereplői után az X-Faktorosok is sorra fekszenek kés alá. Talán ők is ingyen szépülnek.
Több mint háromezer rajongóval fut a Facebookon Knap Attila nevével egy oldal, ami hitelesnek tűnik, mert VV Attila privát fotóival van tele.
Attila nagyon lázas volt, látott egy nagy holdat, és volt barátnőjével ment tankönyveket vásárolni.
Az exvillalakónak erős orrcsont-deformálódása van, ami miatt nem kap levegőt.
Több hónapnyi küszködés után mindössze három hétig tartott kapcsolatuk.
Még maguk sem tudják, mi van, de ezt elmondják. Együtt is alszanak, nahát.
Még közel nincs kész az a XIV. kerület szélén álló ház, melyben VV Attila nyereménylakást kapott.
A Való világ 5 győztese önbizalma a helyén van, de nem akar nagyképűvé válni.
Amióta milliókat nyert, még VV Kinga számára is vonzó lett VV Attila.
A VV5 nyertese alig kap levegőt az orrán az orrsövényferdülése miatt, ezért fordult orvoshoz. Aztán felajánlottak neki egy hajbeültetést, ha már.
Knap Attila szerint új kapcsolata akár az igaz szerelem is lehet számára. Most izgatott és reményekkel teli.
Bejelentkezett egy csajozóoldalra, de nem hitték el neki, hogy ő az.
A villában ráadásul teljesen megzavarodott a játékosok időérzéke.
A Való Világ győztese nem hiszi, hogy sikerre született.
A VV5 győztese, Knap Attila soha nem kísérelt meg öngyilkosságot, és csak alkalmilag kurvázott.
A napokban véget ért valóságshow Szenvedélyes Nője hamarosan Olaszországba utazik, hogy végleg pontot tegyen egykori kapcsolata végére, és a Bors információi szerint a VV5 győztese is vele tart majd.
Az alkotás egy átmulatott éjszaka ámokfutásának az eredménye, és amit a VV5 nyertese másnap reggel meg is bánt.
Valóságos háremmel várta a finálé után kisétáló Attilát.
Attilának jól jött a főnyeremény, Kinga mindenen zokog, Dya elnyomja magát, Cristofel pedig önérzetes. Hát így.
Attila szerint, ha Fecó nem talál indokot arra, hogy valakit megtámadjon, akkor kitalál valamit
Nem a pornó, hanem a Való Világ-beli viselkedése miatt utálja Verát Attila.
Attila 76 százalékkal győzött élete első párbaján.
Vasárnap este VV Vera és VV Attila közül valakinek távoznia kell, és a Blikk a párbaj előtt a taktikus játékos testvérét szólaltatta meg. Knapp Imre le is leplezett pár történetet Attilával kapcsolatban.
Attila azért hívta ki Verát, mert olyan embert akart, aki ellen szerinte visszajöhet.
Neki van a legtöbb rajongója, Verának meg a legkevesebb.