

VV Zsoltnak már új csaja van
A nála öt évvel idősebb nő szerencsére nem féltékeny a VV6 szereplőjének felajánlkozó lányok miatt.
VV6: vége Dorka és Zsolt románcának
A férfi egyszer csak ignorálni kezdte Dorkát, akinél betelt a pohár, úgyhogy lezárta az ügyet.
Esnek le a műkörmök a villanőkről
VV Teo hosszú, hegyes műkörmei eddig bírták, alig maradt VV Iza kezén is műköröm.
VV Zsolt annyira szerelmes, hogy párbajra akar menni
Azért akarja magára rakatni a jeleket, mert abból meríthetne erőt, ha láthatná a családját és VV Dorkát. Életében először szerelmes, vallja.
Nem azt nyomják a VV6 lakói, amit ígértek
Aurelio azt ígérte, nem fog rinyálni, Gyúrós Józsi pedig harcsaraboltatást tervezett. Ehelyett mindketten csak bőgnek.
VV Laci nem bántana nőt, gyereket, állatot
Elmondta a Fókusznak, hogy az asszonyverős történet kamu, és VV Zsolt nyerheti a Való világot.
Kidobja VV Zsoltot a csaja?
VV Dorka és VV Zsolt között elcsattant az első rendes csók. VV Zsolt barátnője üzenetet küldött a villába.
VV: Zsolt és Dorka ovicsókot váltottak
Dorka pitonként kapta el a saját fejét, nehogy a csücsőrített ajak megcsípje őt.
VV Iza lesmárolta VV Zsoltot
A wannabe szupermodell rámászott a fiúra, aki eddig egy másik lánnyal kavart, miközben otthon meg várja a nője.
Már megint pöcshelikoptereztek a villában
Közben mindenki elkezdte utálni Zsoltot, kivéve Iza, aki Charlotte szerint egy álnok kurva.
Ennyi prosztóság sosem volt még a VV-ben
Szopás, dugás, üvöltve káromkodás 12-es karika mellett – volt itt minden, amit egy Való világ adhat. A fontosabb pillanatokból csináltunk egy galériát. Mi már most imádjuk.
VV Zsolt már az Éjjel-Nappal Budapestben is balhézott
A friss villalakó kifejezetten balhés figura, ezt megmutatta már az Éjjel-Nappal Budapestben is.