
Zana József második felesége szerint a férfi már várta a halált
Több éve nem kapott felkérést, hasztalannak érezte magát a művész.
Több éve nem kapott felkérést, hasztalannak érezte magát a művész.
Ganxsta Zolee apját infúzióval kezelik, súlyos hasi görccsel szállították kórházba, egyelőre nem tudni, mi a baja.
Zana József szerint nem szűkölködött, de nagy vagyona sem lehetett.
A rapper csődben van, a tartozása pedig már annyi, hogy az apja lakása is kell fedezetnek.
A színész egészségügyi problémái miatt nem tud dolgozni.
Ugyan már több mint egy hónap telt el azóta, hogy Zana József balesetet szenvedett az Ezek megőrültek! TV2-produkció forgatásán, a színművész saját bevallása szerint továbbra sem panaszmentes.
Az idős színész pár héttel ezelőtt balesetet szenvedett a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának forgatásán, és reméli, hogy kap majd némi pénzt a csatornától.
A Bors híre szerint nem tud beszélni és nagyon rosszul van Zana József, aki az Ezek megőrültek forgatásán gurult le a lépcsőről úgy, hogy eszméletét is vesztette.
Az Aktív beszámolója szerint Zana József éppen Beleznay Endrével mérte össze az erejét az Ezek megőrültek forgatásán, amikor olyan rosszul esett el, hogy eszméletét is elveszítette pár pillanatra.
Egyikük sem jár Édesnégyes-beli választottjával, ahogyan Cseke Katinka, Kozso és Majka sem. Edit asszony csak pénzért, Zana József egyáltalán nem beszélt a magánéletéről.
Győrffy Lívia nyerte meg Zana József szerelmét - vagy mijét -, vagyis őt választotta Ganxsta Zolee édesapja az Édesnégyes felhozatalából.
Elizabethre főleg a fiatalabb pasik buknak, de idős embereknek is képes felállítani.
Az Édesnégyesben Elizabetként bemutatkozó nőnek azzal sikerült magára hívni a figyelmet, hogy nagyot esett Zanáról.
A TV2 által kiszivárogtatott videón egy granny pornós asszonyt, a 63 éves Renátát fedeztük fel az Édesnégyes következő szériájának szereplőjeként.
Tavaly egyszer már feltűnt a Muffin oldalán az a 63 éves asszony, aki nyugdíjkiegészítést gyanánt fiatal pasikat vállal be a kamerák előtt
A párkereső kujon óriásit zakózott egy nővel a kezében.
Zana József 71 éves, de jól tartja magát, ezért bízik benne, hogy talál valakit.
A Napi Ász arra kérte Ganxsta Zolee édesapját, hogy kommentálja az önmagát kasztráló férfiról szóló hírt.
Ganxsta Zolee apja szomorkodik, mert senkit nem érdekelt a hetvenedik születésnapja – írta a Napi Ász.
A Hal a tortán hétfői adásában Ganxsta Zolee édesapja, Zana József Bencsik Tamarát, Geronazzo Máriát, Szendrey Zsoltot és Palcsó Tamást látta vendégül.