horoszkóp
D  VG20160612008

Alig három perc alatt száguldja át a Balatont Rupert, a mentőhajó

2016.06.13. 15:37

A tihanyi kikötőben állomásozik a Rupert névre keresztelt mentőhajó, amely a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának héttagú flottájához tartozik, és az a feladata, hogy a Balatont járva életeket mentsen - írja a Sonline. A hajó az Országos Mentőszolgálat riasztására is a kritikus helyszínre siet, ráadásul meglepő gyorsasággal:

képes ugyanis 90 km/órával, nagyjából három-négy perc átszelni a Balatont.

Július 1-jével az ábrahámhegyi kikötőben egy másik sürgősségi mentőhajó is szolgálatba áll majd. Szerencsére idén még nem kellett bevetni őket, de mostantól készenlétben állnak, akárcsak azok a képzett vízimentők, akik tavaly négyezer sérültet láttak el, és 21 embert mentettek ki a Balatonból.

Idén majdnem hatvan strandon és fürdőzésre kijelölt helyen dolgoznak, most már napi 8 ezer forintért, amely pontosan a duplája eddigi bérüknek.