Ha máshonnan nem, egy régi osztálykirándulásról biztosan rémlik a tihanyi visszhang. Mármint, hogy mondják, hogy létezik, de a fene se tudja már, igaz-e, vagy csak random emberek kiabálnak a domb felé menet, hogy hahó, meg Tihany. De beálltunk a sorba, felmásztunk a Visszhang-dombra, beleordítottuk a világba, hogy Velvet, hogy aztán pár másodperccel később tényleg egy vékony gyerekhang ismételjen minket.
Még a kijelölt kőre sem kell felállni a tábla előtt, megy az anélkül. A lényeg, hogy nem egy zárt térhez hasonló hangzásra kell számítani, ki kell várni, amíg visszaér a szó.
De honnan hova?
Az echókőtől (Csokonai Vitéz Mihály verse után) a 300 méterre lévő apátság északi oldaláról verődik vissza a hang. A 600 méteres távot 2 másodperc alatt teszi meg, ennyit kell várni egy heló után.
Egy ilyen kaliberű teljesítményhez természetesen legenda is jár, a visszhangé pedig rettentően szomorú. Annyira sokáig kutattunk a történet után, hogy egészen a Wikipédiáig jutottunk. A sztori röviden annyi, hogy élt egyszer egy csodaszép királylány, a csak éppen néma volt, soha nem hallották a hangját. Egyszer felbukott a Balatonból a hullámkirály, és tudomást szerzett a királylány hátrányos helyzetéről. Megígérte, hogy megoldja a problémát, csak adjanak már a beteg fiának két korsó kecsketejet. Adtak.
Hullámkirályfi meggyógyult, néma királylány elkezdett beszélni. Királyfi azonnal beleszeretett a lányba, de a ő inkább a saját hangját választotta. Szegény hősszerelmes fiú belehalt a bánatba, más menyasszony ezek szerint szóba se jöhetett. Hullámkirály úgy megharagudott, hogy a gőgös királylányt megátkozta és sziklába zárta. Az a büntetése, hogy azóta az arra járók szavaira felelget. Hiszen ez egy tisztességes visszhang dolga.