Siófokon, 2016. július 23-án 18 óra körül H. Dénes Ferenc egy siófoki boltba sétált be, majd világosan közölte az eladóval, hogy

"Kérem a pénzt!"

A hölgy ennek végig nem tett eleget, és hiába próbált a férfi többször is a kasszához férkőzni, hogy saját kezűleg szolgálja ki magát, a nő mindannyiszor megakadályozta. 

A sértett olyan személyleírást adott az illetőről, amely alapján Wágner Antal rendőr őrnagy és Fürst Dávid rendőr főhadnagy egy órán belül kifigyelte őt a Petőfi sétányon, ahol azonnal igazoltatták és azonosították, majd előállították a rendőrségen, tudtuk meg a police.hu-tól.

A férfi egyébként út közben bevallotta a nyomozóknak, hogy 2016. július 22-én az esti órákban egy siófoki fagyizóban, egy nyitott kasszafiókból lopott el készpénzt, és hogy 2016. július 11-én (szintén Siófokon) ellopta egy munkatársa karóráját.

A nyomozók a 28 éves, dunaújvárosi H. Dénes Ferencet rablás bűntett kísérlete és két rendbeli lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki, valamint előterjesztették előzetes letartóztatását.