Három híresség átvette egymás foglalkozását egy-egy napra. A sztárfodrász főzött, a popsztár csinálta a hajakat, a séf énekelt. Mi sül ki ebből? Most megnézheti!

Wossala Rozinát séfként ismerjük, Hajas László fodrászszalonjáról ki ne hallott volna Magyarországon, Bártfalvi Sándor pedig a Mary Popkids nevű popegyüttes frontembere. Vajon milyen érzés felfedezni a másik életét a munkáján keresztül? Ez derült ki akkor, amikor ők hárman a Schweppes felkérésére szerepet cseréltek. Hajas László elment hajvágás helyett főzni, Bártfalvi Sándor volt egy napig Hajas László a fodrászszalonban, és Wossala Rozina állt a zenekar élére: ő egyébként egy dalt is megírt és felénekelt. A szerzeménynek az lett a címe, hogy A felfedezés íze.

Wossala Rozina, a popsztár – „Bizonyítani akartam”

Ahhoz képest, hogy nem erről az oldaladról vagy híres, nagyon profinak tűnsz a mikrofon mögött! Énekeltél már korábban is, ugye?

Csak hobbi szinten, például rendezvényeken önszorgalomból-kedvtelésből énekelgettem. Azt nem mondhatnám, hogy még sose énekeltem volna életemben, de énektanárnál nem tanultam, igazi zenészekkel nem zenéltem együtt korábban.

Nem volt már eleged egy idő után, hogy sokadszorra is ugyanazt a dalt kell próbálni?

Egyáltalán nem volt unalmas, mert addig mentünk tovább, amíg lehetett még tökéletesíteni. Minden alkalommal fejlődött valamennyit a szám, A felfedezés íze. Sőt, azt éreztem, hogy kevés volt egy nap arra, hogy összerakjuk a dalt, én még tudtam volna ezen dolgozni többet is!

Úgy tűnik a videókból, hogy nagyon komolyan vetted a feladatot. Ez tényleg így volt?

Az én életemben úgy szokott lenni, hogy ha bármilyen feladatom van, akkor én egyszerűen nem tudok nem maximálisan teljesíteni. Ráadásul ez a feladat nekem egy kihívás volt, egy próbatétel: kíváncsi voltam, mennyire fogok tudni helytállni.

Én sosem szoktam zavarban lenni, édesanyám azt szokta mondani, hogy „ember legyen a talpán, aki téged a komfortzónádból kimozdít” – de itt most sikerült: igenis megilletődtem.

Egyrészt magamnak is bizonyítani akartam, hogy én ezt tudom, erre képes vagyok, másrészt nagyon felnézek a zenészekre, miattuk is nagyon szerettem volna helytállni. De közben jó kaland is volt, jókat nevettünk, sokat szórakoztunk.

Mi volt a legnehezebb az egészben?

Ahol kettőt kellett nyelnem és vennem egy nagy levegőt, az az élő fellépés volt.

De végül jól sikerült, a kutyák sem ugattak meg minket! 

A popsztárság nagy részben az önkifejezésről szól. A főzés is egy kreatív munka, de szerinted alkalmas az is az önkifejezésre?

Szavakkal, ritmusokkal és zenével, ha valaki ért hozzá, könnyebb önkifejezni. Még akkor is, ha az ember nagyon tud főzni, azért érzelmeket főzéssel visszaadni... na ez már az a szint, amiért Michelin-csillagok járnak.

Azt viszonylag egyszerűen meg tudom írni egy dalban, hogy mérges vagyok vagy szomorú, de ahhoz, hogy ugyanezt egy tányéron visszaadjam, ahhoz nagyon kell tudni bánni mindennel: tálalással, ízekkel, technikákkal.

Nem egyszerű feladat, de nem is lehetetlen!

Bártfalvi Sándor, a fodrász –
„Szeretem más életébe beleélni magam”

A legfontosabb kérdés valakitől, aki életében először dolgozott fodrászként: vágtál tényleg élesben emberi hajat rögtön első nap?

Nem, de festettem és szárítottam.

Nem akartam tényleg belevágni valakinek a hajába, pedig előtte egy fodrásziskolába is elmentem, és az alapoktól megtanultam, hogyan kell férfihajakat vágni.

Erre odakerülök, és csak női vendégek voltak a szalonban! De ez nem volt para, mert a hosszú hajból maximum vágni kell egy kicsit, az aljából, a töredezettség miatt, de az aznapi vendégek csak festést és szárítást igényeltek.

Hárman voltatok ebben a projektben, a fodrász helyett a séf szerepe is juthatott volna neked elvileg. Melyik lett volna könnyebb?

A szakácskodás mindenképpen közelebb állt volna hozzám,

mert volt egy kávézóm egy időben, és a mai napig mindig nézem a főzős műsorokat. Jamie Oliver összes trükkjét meg tudom már csinálni! De a fodrászkodásnak is nagyon örültem, mert mindig szeretem más életébe beleélni magam – annak idején felvételiztem is a színművészetire. És persze az is jó volt a fodrászkodásban, hogy nagyon jó fej volt mindenki Hajas László stábjában.

Mit szóltál ahhoz, ahogy Rozina a te együtteseddel helyetted megcsinálta a dalt?

A háttérből elég erősen én mozgattam a szálakat, plusz én írtam az eredeti dalt, Rozinának a szöveget kellett megírnia és felénekelnie, amit fantasztikusan jól meg is csinált, nagyon megdicsérem! És büszke is volt magára, éreztem rajta.

Rozina azt mondja a videón, hogy a popsztárok biztos délben kelnek és megesznek egy pizzát. Ez tényleg igaz rád?

Nem, ma például reggel 8-kor már a tévében voltunk interjún!

Hajas lászló szakácskodik

Hajas László, a séf – „A fodrászat nehezebb”

Az eredeti szakmád, a fodrászat is egy kreatív munka, és amit most egy napra kipróbáltál, a főzés szintén az. Össze lehet őket hasonlítani?

A fodrászat sokkal nehezebb, mert a főzésben recepteket lehet elkészíteni: megvan, hogy miből mennyi kell, és ha azt az ember jól leméri és megcsinálja, akkor megvan, hogy körülbelül mi jön ki a dologból. Egy fodrászatban ilyen nincs, mert minden ember más. Vannak receptek, hogy hogyan fogja az ember a hajat, hogy milyen szögben vágja, de ugyanaz az egyik emberen jól néz ki, a másikon viszont nem. A főzésben lehet olyat, hogy kitalálsz egy receptet és utána többször elkészíted. Hajvágásban ilyen nincs: nem lehet másnap ugyanazt a frizurát vágni valaki másnak, legfeljebb valami hasonlót.

A fodrász nem a maga által kiválasztott alapanyagból dolgozik, hanem abból, amit a vendég hoz – azaz a vendég hajából. Lehet ezt mondani?

Igen, többek között ettől is függ, vagy hogy egyik nap inkább alkotókedvemben vagyok, a másik nap kevésbé, stb. Teljesen más mutatvány a hajvágás, mint a főzés. Ha egyszerűnek is tűnik, igazából egyáltalán nem az.

Mit főztél pontosan azon a bizonyos szerepcserés napon?

A Kishúsomban voltunk, és nem főztem, hanem sütöttem. Egy hot dogot, méghozzá, csak marhakolbászból, fokhagymás majonézzel, tonikba áztatott uborkával és rákkal. Rengeteg mindent tanultam közben, például azt, hogy a rákot sütés előtt nem csak sózni kell, hanem cukrozni is, és érdekes volt, hogy a tonikba áztatott uborkának tényleg milyen jó íze van!

Ezt az ételt te választottad ki?

Nem, ezt a feladatot kaptam, ez meglepetés volt.

Ha te választhatsz, mit főztél volna?

Valamit, amit tudok! Nagyon jó rakott krumplit tudok csinálni például, nagyon jó lecsót és aglio e olio spagettit. Valamelyiket a három közül.

A főzésnek vannak kevésbé élvezetes részei is, mondjuk a bevásárlás vagy a zöldségpucolás. Ezeket is szívesen csináltad?

Én akár még a bevásárlást is tudom élvezni, ha nem a megszokott dolgokat kell csinálni.

Amikor egy kicsit kirángatják az embert a komfortzónájából, és valami különlegesben lehet részt venni, az mindig érdekes.

A cikket a Brand & Content készítette a Schweppes megbízásából. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.