horoszkóp
shutterstock 591344225

A fürdőszoba Celine Dionja, vagy a zuhany Pavarottija vagy? Akkor ez a cikk neked szól!

2019.09.17. 09:30
Akár bevalljuk, akár nem, a legtöbben imádunk fürdés közben, vagy a zuhany alatt énekelni. Jót tesz az önbizalmunknak, egyfajta relaxációnak is felfoghatjuk, ráadásul a hangunk is sokkal erősebbnek hat a fürdőszoba akusztikája miatt. De ahhoz, hogy teljes és biztonságos legyen a házi koncert, be kell tartani pár alapszabályt – ha pedig jól sikerül az előadás, a vállalkozó kedvű zuhanysztárok most akár nyerhetnek is!

Annak, hogy imádunk a fürdőszobában énekelni, több oka is van. A legkézenfekvőbb, hogy itt végre nem zavar minket senki, meleg van és elengedhetjük magunkat – ideális esetben. Sőt, talán ez az egyetlen helyiség, ahová elbújhatunk a gyerekeink vagy a háziállatok elől egy kicsit, és néha tényleg csak itt tudjuk megélni az „énidőt.”

Talán nem is tudunk róla, de éneklés közben mélyebben veszünk levegőt, több oxigén jut a vérünkbe, amitől még jobban lelazulunk és még jobb kedvünk lesz.

Egy másik ok, amiért szívesen dalra fakadunk a zuhany alatt, az az, hogy sokkal erősebb, hangosabb és jobb a hangunk, legalábbis mi annak halljuk. Ennek oka, hogy minden jobban visszhangzik az általában kis alapterületű fürdőben, amelynek burkolata remekül visszaveri a hangot – ellentétben más helyiségekkel, ahol a bútorok és a függönyök elnyelik azt. Mivel a hang felerősödik, így az amúgy hangképzésre szoruló, fürdőszobai hobbiénekes is érezheti úgy, hogy egy színpadon a helye. Vagy legalábbis a Youtube-on.

Az alábbiakban összeszedtünk néhány praktikus tanácsot, amivel élvezetesebb és biztonságosabb lesz a fürdőszobai éneklés.

Készíts playlistet!

Nem mindig adja magát spontán az éneklés, ha viszont hangszóróval felszerelkezve indulsz a tus alá, biztos, hogy megjön az ihlet. Keress olyan számokat, amik kifejezik az aktuális hangulatodat és amiknek tudod a szövegét. Haladóként lehet, hogy már nem lesz szükséged zenei támogatásra, acapella is menni fog a koncert.

Győződj meg róla, hogy senki nem fog megzavarni!

Nem könnyű kivitelezni, de az az ideális, ha nem nyávog a macska és nem ugat a kutya az ajtó előtt, és a gyerekeid sem akkor találják ki, hogy menjetek le a játszótérre vagy keressetek meg egy rég elveszett játékot.

...és arról is, hogy te sem zavarsz senkit!

A hang nemcsak a fürdőszobán belül terjed. Régebbi építésű társasházakban, panelekben nem kizárt, hogy a rögtönzött koncertet a szomszéd is nagyon jól hallja, sőt, úgy érzi, az első sorból hallgatja a show-t, amire nem is vett jegyet, ezért késő este és kora reggel sajnos vissza kell fognod a hangerőt. Ha jó a viszony a szomszéddal, bármilyen ciki, érdemes rákérdezni, hogy zavarja-e a tus alatti műsorod.

Szerezz be egy vízálló hangfalat!

Egy vízálló bluetooth-os eszközön lejátszott, élvezhető minőségű aláfestő zene mellett nem lehet nem énekelni. A nem vízálló hangfalakban a pára is kárt tehet, ezért ragaszkodj a vízállósághoz, IP védelemhez.

Csak akkor használd a hajszárítót mikrofonként,
ha az biztosan ki van húzva a konnektorból!

Ha ránk tör az éneklési vágy, hajlamosak vagyunk az első kezünkbe eső, mikrofonra emlékeztető tárgyat a kezünkbe venni. Ez semmiképp se a hajszárító legyen, amit esetleg nem húztunk ki a konnektorból. Vizes környezetben életveszélyes.

Ne vegyél forró fürdőt ittasan!

Egy pohár bor vagy pezsgő belefér, ha kényeztető, gyertyafényes fürdőt veszünk, de ne fogyasszunk ennél több alkoholt forró vízben!

Ne csússz el!

A zuhanykoncert közben tényleg úgy érezheted magad, mintha egy fesztivál színpadán lennél, de mielőtt táncolni kezdesz, jusson eszedbe, hogy a zuhanytálca és a kád csúszik, zuhanyzás, illetve a kádba történő ki- és beszállás közben pedig hatalmasakat lehet esni.

Ne nyúlj semmihez vizes kézzel!

Feltekernéd a hangerőt, vagy megnéznéd a telefont, ami töltőn van? Előbb mindig töröld meg a kezed!

Adj bele mindent!

A fürdőkádban és a zuhany alatt történő éneklés stresszoldó hatású és erősíti az önbizalmat is, ezért ne fogd vissza magad (kivéve, ha a hangerővel zavarsz másokat). A legjobb azt az időt kihasználni, amikor egyedül vagy otthon.

Ne pazarold a vizet!

Bár a zuhany alatt sokszor megáll az idő, és nagyon könnyű belefeledkezni az éneklésbe, takarékoskodj a vízzel. Zárd el, amikor szappanozod magad, vagy hajat mosol, és csak azért ne folyasd feleslegesen, mert még van egy versszak a kedvenc számodból.

 Ha az operák színpadán nem is, az Instagramon még lehetsz sztár a fürdőszobai előadásoddal!

 Ha feltöltöd a maximum 1 perces, álló helyzetű videódat a saját Instagram-profilodra a #kadbansztar hashtaggel és elnyered a közönség, vagy a zsűri tetszését, értékes nyereményekhez juthatsz. A versenyre olyan videóval lehet jelentkezni, ahol egy vagy több ember, vagy akár egy komplett zenekar egy fürdőkádban vagy zuhanyzóban énekel.

Így vedd fel a saját KádbanSztár videódat

  • Nem mindegy, hol helyezed el a telefont vagy a kamerát!
  • Kísérletezz, találd meg a legjobb szöget és a legjobb helyzetet a mikrofon számára.
  • Az énekhangodnál sokkal fontosabb a kreativitás.
  • Nem baj, ha nem tudsz jól énekelni, egy vicces, ötletes videóval is pályázhatsz.
  • A ruháidat hagyd magadon, a verseny célja nem a meztelenkedés.
  • Az obszcén vagy felnőtt jellegű tartalom azonnal kizárásra kerül.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Ravak Hungary megbízásából, nem a Velvet szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.